A Kongói DK nemzeti labdarúgó-válogatott (becenevükön: A leopárdok) a Kongói Demokratikus Köztársaság nemzeti csapata, melyet a Kongói DK labdarúgó-szövetség irányít.

A történelem folyamán különböző nevei voltak: 1948-1960 között Belga-Kongó, 1960-1963 között Leopoldville Kongó, 1963-1971 között Kinshasa Kongó valamint 1971-től 1997-ig Zaire. Zaire volt az első afrikai válogatott, amely résztvehetett egy labdarúgó világbajnokságon, 1974-ben. Története Korai évek A Kongói labdarúgó-szövetséget 1919-ben alapították, amikor az ország még nem volt független. A válogatott 1948-ban játszotta első mérkőzését Belga Kongó néven Észak-Rodézia (a mai Zambia) ellen; a hazai találkozót 3–2-re nyerték meg. A Kongói DK 1962 óta tagja a FIFA-nak, a CAF-nak (Afrikai Labdarúgó-szövetség) pedig 1963 óta. Első hivatalos mérkőzésüket 1963. április 11-én játszották Mauritánia ellen a dakari Barátság Kupán, ahol 6–0-s győzelmet arattak. A nemzeti csapat 1965-ben szerepelt először az Afrikai nemzetek kupáján. Az aranykorszak A Kongói Demokratikus Köztársaság első nemzetközi sikerét az 1968-as, Etiópiában rendezett Afrikai nemzetek kupáján érte el, ahol a döntőben 1–0-ra legyőzték Ghánát. A csapat történetének legnagyobb arányú győzelmét 1969. november 22-én aratta, amikor hazai pályán 10–1-re verték Zambiát. Bár ebben az időszakban már jó néhány kongói labdarúgó játszott Európában (főleg Belgiumban), a légiósokat ritkán hívták be a válogatottba; ritka kivétel volt Julien Kialunda, aki az Anderlecht játékosaként képviselte Zairét (ahogy az országot akkor hívták) az 1972-es kontinenstornán.

Második kontinensbajnoki címüket az 1974-es egyiptomi tornán szerezték meg. 2–1-re verték Guineát, szintén 2–1-re riválisukat, Kongót, majd 4–1-re győztek Mauritius ellen. Ezzel bejutottak az elődöntőbe, ahol a házigazda Egyiptomot győzték le 3–2-re. A döntőben Zaire 2–2-es döntetlent játszott Zambiával, így a mérkőzést két nappal később újrajátszották, ekkor Zaire 2–0-ra nyert. A zairei Ndaye Mulamba kilenc góllal lett gólkirály, ami a mai napig rekord a torna történetében. A győzelem után a csapat a Mobutu Sese Seko által felajánlott elnöki különgéppel tért haza.

Zaire volt az első szubszaharai afrikai csapat, amely kijutott a világbajnokságra: az 1974-es tornára az 1970-es résztvevő Marokkó helyett kvalifikálták magukat, miután a döntő selejtezőn 3–0-ra legyőzték őket Kinshasában. Mobutu annyira szerette volna Zairét globális szereplőként feltüntetni, hogy a világbajnokságon reklámtáblákat bérelt olyan feliratokkal, mint "Zaire – Béke" és "Látogasson el Zairé-be". Magán a tornán Zairének nem sikerült gólt szereznie és minden meccsét elveszítette, de Skócia és Brazília ellen tisztességesen helytálltak. Ugyanakkor a Jugoszlávia elleni 9–0-s vereségük a mai napig a világbajnokságok egyik legsúlyosabb kudarca. A Brazília elleni mérkőzésen egy különös jelenet játszódott le: egy 23 méteres szabadrúgáshoz készülődve a védő, Ilunga Mwepu a bírói sípszó után kiszalad a zairei sorfalból és messzire elrúgta a labdát, amiért sárga lapot kapott. A Channel 4 szavazásán ezt választották a világbajnokságok 17. legikonikusabb pillanatának. Ilunga később kijelentette: tisztában volt a szabályokkal, és remélte, hogy a játékvezető kiállítja. A tervezett piros lap tiltakozás lett volna országa vezetői ellen, akik a vádak szerint visszatartották a játékosok járandóságát. Ezzel szemben sok korabeli kommentátor az esetet az afrikai labdarúgás "naivitásának és fegyelmezetlenségének" példájaként könyvelte el.

A világbajnokságot követő időszak

Az 1974-es Afrika-kupa-győzelem és a világbajnoki szereplés után a kongói futball mélyrepülésbe kezdett. Az 1976-os kontinensviadalon már a csoportkörben kiestek, majd 1978 és 1986 között egyetlen Afrikai nemzetek kupájára sem jutottak ki, a vb-selejtezőktől pedig több alkalommal visszaléptek. A visszatérésre az 1990-es évek elejéig kellett várni: 1992 és 1996 között háromszor egymás után jutottak a negyeddöntőbe. 1997-ben az ország neve visszaváltozott Kongói Demokratikus Köztársaságra, a válogatott pedig a "Szimbák" (Les Simbas) becenevet kapta, ami szuahéli nyelven oroszlánokat jelent. Ezt a megnevezést 1997 és 2006 között használták, mert ekkor a szövetség úgy döntött, hogy visszatér a tradicionális Leopárdok elnevezéshez, és azóta is ezt használják. Az 1998-as afrikai nemzetek kupáján a csapat meglepetésre megszerezte a harmadik helyet, miután a bronzmeccsen háromgólos hátrányból felállva, büntetőkkel verték a házigazda Burkina Fasót.

A 2000-es évek eleje változó sikereket hozott: 2002-ben és 2006-ban negyeddöntőig jutottak, de a 2008-as és 2010-es tornákról, valamint a dél-afrikai világbajnokságról is lemaradtak. A hazai bázisú játékosok számára kiírt Afrikai nemzetek bajnokságát (CHAN) azonban 2009-ben és 2016-ban is megnyerték, bizonyítva az országban rejlő potenciált.

A Florent Ibengé-korszak alatt a válogatott radikális fejlődésen ment keresztül. A 2015-ös Afrika-kupán ismét bronzérmet szereztek, a negyeddöntőben emlékezetes módon 0–2-ről fordítva 4–2-re győzték le riválisukat, a Kongói Köztársaságot. A 2018-as világbajnokságról csak hajszál híján maradtak le Tunézia ellenében, ám ez a stabil teljesítmény alapozta meg a jövő sikereit. A várva várt áttörés a 2026-os világbajnoki selejtezők során érkezett el. Szenegál mögött másodikként zárták csoportjukat, majd a következő körben olyan óriásokat győztek le, mint Kamerun és Nigéria. Az interkontinentális pótselejtezőben egy drámai, hosszabbításos mérkőzésen 1–0-ra múlták felül Jamaicát, ezzel 1974 után történetük során másodszor is kijutottak a világbajnokságra. A történelmi sikert követő napot a hatóságok nemzeti ünneppé nyilvánították az országban.

Nemzetközi eredmények

Afrikai nemzetek kupája Aranyérmes: 2 alkalommal (1968, 1974)

Közép-afrikai játékok Aranyérmes: 1 alkalommal (1981)

Afrikai nemzetek bajnoksága Aranyérmes: 2 alkalommal (2009, 2016)

Világbajnoki szereplés Labdarúgó-világbajnokság eredményekSelejtező eredményekÉvFordulóHelyezés* néven néven1930 – 1962Nem volt FIFA-tagNem volt FIFA-tag néven néven 1966Nem indultNem indult néven néven 1970A FIFA nem fogadta el a nevezéstA FIFA nem fogadta el a nevezést 1974 Csoportkör 16. 3 0 0 3 0 14 11 8 1 2 20 4 1978 Visszalépett Visszalépett 1982 Nem jutott ki 6 4 1 1 13 12 1986 Eltiltva Eltiltva 1990Nem jutott ki 6 2 2 2 7 7 1994 3 0 1 2 1 3 1998Félbeszakadt; a selejtezők alatt lett Kongói DK 6 2 2 2 11 7 // néven // néven 1998Nem jutott ki 2 0 0 2 0 3 2002 10 4 2 4 17 18 2006 10 4 4 2 14 10 2010 6 3 0 3 14 6 2014 8 3 3 2 11 5 2018 8 6 1 1 20 9 2022 8 3 3 2 11 8 2026 Csoportkör Eldöntendő 0 0 0 0 0 0 13 9 2 2 18 7 2030EldöntendőEldöntendő 2034Összesen:16.30030149748222715799

Afrikai nemzetek kupája-szereplés Afrikai nemzetek kupája szereplésÉvEredményHelyezés* 1957 része volt 1959 1962Nem tagja a CAF-nak 1963 Kongó-Léopoldville néven 1965Csoportkör5.200228 Kongó-Kinshasa néven 1968Győztes 1.5401105 1970Csoportkör7.301225 Zaire néven 1972Negyedik hely4.5122911 1974Győztes1.6411148 1976Csoportkör7.301236 1978Nem indult 1980Nem jutott be 1982 1984Visszalépett 1986Nem jutott be 1988Csoportkör7.302123 1990Nem jutott be 1992Negyeddöntő6.302123 19947.311123 19968.310223// Kongói Demokratikus Köztársaság néven 1998Bronzérmes3.6312109 2000Csoportkör12.302101 2002Negyeddöntő6.411234 2004Csoportkör15.300316 2006Negyeddöntő8.411236 2008Nem jutott be 2010 2012 2013Csoportkör10.303033 2015Bronzérmes3.614177 2017Negyeddöntő6.421175 2019Nyolcaddöntő14.411266 2021Nem jutott be 2023Negyedik hely4.715165 2025Nyolcaddöntő9.421152Összesen2 aranyérem21/358423303199109 *Beleértve az egyeneses kieséses szakaszban elért döntetleneket is.

Jelentősebb játékosok

Jegyzetek

Külső hivatkozások A Kongói DK Labdarúgó-szövetsége A Kongói DK a FIFA honlapján

Kategória:Afrikai labdarúgó-válogatottak Kategória:A Kongói Demokratikus Köztársaság labdarúgása