A Deny Flight (Repülési tilalom) hadművelet a NATO légi hadművelete volt a délszláv háború idején, célja a Bosznia-Hercegovina repüléstilalmi övezet légterének biztosítása (főként a Jugoszláv Légierő katonai repülőgépeivel szemben), amelyet az ENSZ BT rendelt el a március 31-én kelt 816. határozatával. A hadműveletet 1993. április 12-én indították meg, melyet később kiterjesztettek a stabilizációs haderő és a humanitárius segélyek bosnyák területen, közvetlen légi támogatással történő célba juttatásának biztosítására is. A műveletekben tizenkét NATO-tagállam vett részt. Az 1995. december 20-án véget ért légi hadműveletben a NATO-repülőgépek 100 420 bevetést teljesítettek.
A hadművelet fontos szerepet játszott mind a boszniai háború, mind a NATO történetében. A hadművelet keretében jegyezték fel a NATO történetének első háborús fellépésétKonfliktus a Balkánon: NATO Craft Down 4 szerb harci repülőgép megtámadja Boszniát egy 1994. február 28-i légi csatát Banja Luka felett, 1994 áprilisában pedig egy Goražde melletti hadművelet során a NATO repülőgépei először bombáztak földi célpontokat. Ezek az események megmutatták, hogy a NATO alkalmazkodott a hidegháború utáni korszakhoz. Az ENSZ és a NATO együttműködése a művelet során szintén hozzájárult a jövőbeli közös műveletek előkészítéséhez és bár segített az ENSZ-NATO kapcsolatok további kialakításában, konfliktushoz is vezetett a két szervezet között, miután a NATO-bombázásra válaszul az ENSZ békefenntartóit túszul ejtették. A Deny Flight műveletei a boszniai háború több mint két évét ölelték fel, és fontos szerepet játszottak a konfliktus során. Sikeresnek bizonyultak abban, hogy megakadályozták a konfliktusban résztvevő felek légierejének jelentős felhasználását. A Deny Flight során végrehajtott légicsapások a Deliberate Force hadművelethez, egy hatalmas NATO bombázási kampányhoz vezettek Boszniában, amely kulcsszerepet játszott a háború befejezésében.
Előzmények 1992 októberében, a boszniai háború kezdetén az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elfogadta a 781. számú határozatot. Ez a határozat megtiltotta a jogosulatlan katonai repüléseket a boszniai légtérben. A határozatot követően a NATO megkezdte a Sky Monitor hadműveletet, amelynek során a NATO-erők figyelték a repülési tilalmi zóna megsértését anélkül, hogy bármilyen katonai lépést tettek volna a megsértőkkel szemben. 1993 áprilisáig a NATO-erők a repüléstilalmi zóna több mint 500 megsértését dokumentálták.Beale, pp. 19–20 Válaszul a boszniai légteret érintő „kirívó” megsértésekre az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghozta a 816. számú határozatot.
Míg a 781-es határozat csak a katonai repülést tiltotta, a 816-os határozat tiltott minden repülést a boszniai légtérben, kivéve azokat, amelyeket az ENSZ zágrábi Repülési Koordinációs Központja kifejezetten engedélyez. A határozat arra is felhatalmazta az ENSZ tagállamait, hogy „tegyenek meg minden szükséges intézkedést... a repüléstilalmi övezetre vonatkozó korlátozások betartásának biztosítására”."Resolution 816" Erre az állásfoglalásra válaszul a NATO 1993. április 12-én megkezdte a Deny Flight hadműveletet. A Deny Flight eredetileg csak a repüléstilalmi zóna érvényesítését szolgálta; azonban több NATO-tagállam, köztük az Egyesült Államok is, alig várta, hogy megtalálja a módját a háború befejezésének és a civilek helyzete javításának remélve, hogy a katonai akció elősegítheti ezt. Az Egyesült Államok már egyoldalú lépéseket tett a konfliktusba keveredett civilek megsegítésére, a Provide Promise hadművelet keretében humanitárius szállítmányokat dobva Boszniába, és sok amerikai tisztviselő katonai erő alkalmazása mellett érvelt. Ezek a tisztviselők alig várták, hogy a Deny Flight révén kiterjesszék az Egyesült Államok légi hadműveleteit, remélve, hogy egy agresszív repüléstilalmi zóna és az esetleges légicsapások gyorsabban véget vetnek a konfliktusnak.Beale, p. 19 A NATO-erők a hadműveletek második napján szenvedték el első veszteségüket, amikor egy francia Mirage 2000 technikai hiba miatt belezuhant az Adriai-tengerbe. A pilóta biztonságosan katapultált.
A repüléstilalmi zóna érvényesítése Elfogadása után a Deny Flight hadmávelet viszonylag sikeresnek bizonyult abban, hogy megakadályozza, hogy merevszárnyú repülőgépek átrepüljenek Bosznia korlátozott légterén. A Sky Monitor hadművelet megfigyelési szakaszában az illetéktelen merevszárnyú repülések száma átlagosan húsz volt havonta, de a Deny Flight idején ez az átlag háromra csökkent. A konfliktus idején becslések szerint mindössze 32 merevszárnyú katonai repülőgép tartózkodott Boszniában, mindegyik a volt Jugoszláv Néphadseregnek a boszniai szerbek birtokában levő gépe volt. Így a NATO-nak elsősorban azt kellett megakadályoznia, hogy a gépek Horvátország és Szerbia felől behatoljanak a boszniai légtérbe.Beale, pp. 21
A repüléstilalmi zóna első súlyos megsértése 1994. február 28-án történt, amikor hat szerb J-21 Jastreb repülőgép bombázott egy boszniai gyárat. Az amerikai légierő F-16-osai Banja Luka felett a hat szerb repülőgépből négyet lelőttek.Beale, pp. 2–3 Ez az összecsapás volt a Deny Flight hadművelet első harci összecsapása, egyben az egyetlen jelentős légi harci összecsapása. Talán még fontosabb, hogy a Banja Luka-i incidens egyben az első harci összecsapás volt a NATO történetében.Owen, p. 21 A szerbek az ötödik repülőgép elvesztését is elismerték az incidens során.Serbian officially admitted 5 Aircraft lost (Serbian)
Míg a Deny Flight viszonylag sikeres volt a merevszárnyú repülőgépek repüléseinek leállításában, a NATO-erők nagyon nehéznek találták a helikopteres repülések leállítását, ami bonyolultabb kihívást jelentett. A konfliktusban részt vevő felek széles körben használtak helikoptereket nem katonai célokra, és e repülések egy részét az ENSZ engedélyezte. A hadművelet bevetési szabályai szerint a NATO vadászgépei csak ellenséges cselekményt elkövető helikopterek lelövésére voltak jogosultak. Ellenkező esetben a NATO-vadászok a „leszállásra vagy kilépésre”, más szóval a repülőgép leszállására vagy a repülési tilalmi zóna elhagyására adtak ki parancsot. A boszniai légtérben lévő helikopterek jellemzően leszállással teljesítették ezeket a parancsokat, de a NATO-erők távozása után ismét felszálltak.Beale, p. 20 A konfliktusban részt vevő felek egyike sem tartotta tiszteletben a helikopterrepülési tilalmat, ezt bizonyította, amikor Ratko Mladić a BBC újságírójának a tilalom megsértésére vonatkozó kérdésére a következő kijelentéssel válaszolt: „A boszniai szerb fegyveres erők parancsnoka nem ül szamárra.”"Ratko Mladic's very personal war"
A helikopterek megtévesztő jelölései tovább bonyolították a NATO-pilóták helyzetét. A katonák közül sokan úgy festették le helikoptereiket, hogy olyan szervezetekhez hasonlítsanak, amelyeket az ENSZ Zágrábi Repülési Koordinációs Központja korlátozott térben történő repülésre engedélyezett. Például a Boszniai Szerb Köztársaság hadserege gyakran festett Vöröskereszt emblémát helikoptereire, a horvát helikopterek pedig az ENSZ humanitárius helikoptereihez hasonló jelöléseket kaptak. Ezeknek a helikoptereknek a megkérdőjelezhető azonossága különösen problematikussá vált az iraki Black Hawk incidens után, mivel a NATO-pilóták vonakodtak attól, hogy egyértelmű azonosítás nélkül intézkedés alá vonják a potenciális harci gépeket. A hadviselés szabályai és a repülőgép-azonosítás nehézségei miatt a NATO-erők képtelenek voltak megállítani a legtöbb jogosulatlan helikopterrepülést, így a konfliktus során összesen 5711 illetéktelen repülést dokumentáltak.Beale, pp. 19–21
A közeli légi támogatás és a légicsapások 250px|bélyegkép|balra|A holland légierő F-16 Fighting Falcon repülőgépe indul a Deny Flight hadművelet támogatására, amely az Egyesült Nemzetek Szervezete által szankcionált repüléstilalmi övezetet ellenőrzi Bosznia-Hercegovina felett. Még a Deny Flight hadművelet megkezdése előtt számos amerikai tisztviselő lobbizott a NATO légiereje boszniai szerepének jelentős kiterjesztéséért. Bill Clinton 1992-es, az Egyesült Államok elnökségéért folytatott kampánya során „emelkedj fel és csapj le” („lift and strike”) politikát ígért, amely magában foglalta a boszniai szerb erők elleni légicsapások alkalmazását is. A Flight Deny hadművelet megkezdése után az Egyesült Államok tisztviselői, köztük Clinton elnök, a kibővített küldetést szorgalmazták.Safire Miután a boszniai szerbek 1993. május 6-án elutasították a Vance-Owen tervet, Clinton és más amerikai tisztviselők fokozták ezeket a felhívásokat, és megvitatták annak lehetőségét, hogy nagyszabású csapásokkal kényszerítsék a szerbeket az elfogadásra. Végül nem hagytak jóvá vagy hajtottak végre ilyen csapásokat, de az amerikai tisztviselők nyitottabbá váltak a légierő kényszerítésre való felhasználásának gondolatára.
1993 júniusában, részben az Egyesült Államok nyomására, a Biztonsági Tanács elfogadta 836. számú határozatát, amely felhatalmazta a NATO-erőket, hogy kérésükre közeli légi támogatást nyújtsanak az UNPROFOR erőknek. A légi támogatás kérésének eljárása meglehetősen nehéz volt, mivel mind az ENSZ-nek, mind a NATO-nak jóvá kellett hagynia. Az ENSZ jóváhagyása megszerzésére kapcsolatba kellett lépni az ENSZ New York-i főhadiszállásával, ami az időzónák közötti különbségek miatt szinte lehetetlenné tette a hatékony koordinációt. Az ENSZ jóváhagyási folyamata később némileg leegyszerűsödött, amikor Butrosz Butrosz-Gáli ENSZ főtitkár átruházta a légicsapások engedélyezésének felhatalmazását boszniai különleges képviselőjére, Jaszusi Akasira.AFSOUTH adatlap A kettős jóváhagyás megszerzése azonban még az egyszerűsítés után is problémás maradt, mivel az összes kérelmet először az ENSZ kiseljaki légi műveleti központjában kellett feldolgozni, majd a teljes kérelmet az UNPROFOR parancsnoki láncán át kellett eljuttatni Akasinak. Miután Akasi jóváhagyta a kérést, kérést intézett a NATO-parancsnokokhoz, akiknek vissza kellett adniuk a parancsot a parancsnoki láncra, és koordinálniuk kellett a szárazföldi erőkkel.Starr (1993)
A nehéz kettős engedélyezési intézkedés miatt a NATO több hónapig nem teljesítette szoros légi támogatási küldetését. Ennek ellenére a NATO hamarosan megkezdte a harmadik küldetés további tervezését: az Egyesült Államok által javasolt légicsapásokat. A NATO először 1993 augusztusában, a Szarajevó ostroma megszüntetésére irányuló terv részeként készült fel a Deny Flight keretében alkalmazott légicsapások végrehajtására. Diplomáciai beavatkozás után a terv nem valósult meg, de hamarosan precedens született a légicsapások esetleges alkalmazására. 1994 februárjában, a szarajevói piactéri bombázás után a NATO ultimátumot intézett a szerbekhez, hogy a Szarajevó környéki tilalmi zónából vonják ki az összes nehézfegyvert, különben nézzenek szembe bombázással. A boszniai szerbek eleget tettek a NATO követeléseinek, és nem hajtottak végre további támadást.Beale, p. 22
Goražde 250px|bélyegkép|jobbra|A USAF 84 vadász-századának (VF-84) F-14A Tomcat repülőgépe száll le a USS Theodore Roosevelt (CVN-71) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozóra a Deny Flight művelet során 1994 áprilisában a boszniai szerb erők támadást indítottak az ENSZ goraždei biztonsági övezete ellen. Kezdetben William Perry amerikai védelmi miniszter azt mondta újságíróknak, hogy az Egyesült Államok „nem lép be a háborúba, hogy megakadályozza” a szerbeket Goražde lerohanásában, más magas rangú tisztviselők pedig nyilvánosan alábecsülték a légicsapások alkalmazásának lehetőségét.Gordon (April 5, 1994) Néhány nappal a támadás után azonban a szerb tűzben számos UNPROFOR katona megsérült, és egy meg is halt. Így Michael Rose tábornok, az UNPROFOR parancsnoka a 836. ENSZ BT-határozat mandátuma alapján NATO-csapásokat kért.Gordon (April 11, 1994)