Czelnai Rudolf (Miskolc, 1932. május 3. – 2025. május 18.) Széchenyi-díjas meteorológus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A meteorológiai megfigyelőrendszerek tervezésének nemzetközi szakértője. 1974 és 1980 között az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke. 1981 és 1992 között a genfi Meteorológiai Világszervezet (WMO) Tudományos és Technikai Programjainak főigazgatója, a WMO főtitkárhelyettese.

Életpályája

1950-ben érettségizett, majd felvették a Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológia szakára, ahol 1954-ben szerzett meteorológus diplomát. Mestereinek Hille Alfrédot, Száva-Kováts Józsefet, Császár Ákost, Dési Frigyest, Koch Nándort, Salamin Pált és Hajós Györgyöt tekinti.

Diplomájának megszerzése után az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Éghajlatkutató Osztályának munkatársaként a tihanyi Limnológiai Intézetbe helyezték. Később Vácrátótra, majd Martonvásárra került. 1960-ban a műszaki osztály, majd 1964-ben a hidrometeorológiai főosztály vezetőjévé nevezték ki. 1960-tól a Meteorológiai Intézet műszaki osztályának vezetője, majd 1964-től a hidrometeorológiai főosztály vezetője volt. 1964-ben a Meteorológiai Világszervezet ösztöndíjasa Japánban. 1967 és 1968 folyamán ENSZ-szakértő volt Észak-Afrikában, ahol a Fehér-Nílus vízgyűjtőjének hidrometeorológiai felmérését végezte munkatársaival.

1969-ben az OMSZ Központi Intézete igazgatói feladatkörével bízták meg, majd 1974-től az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke. 1978 és 1980 között az Országos Környezetvédelmi Tanács egyik alelnöke volt.

1973 és 1974 között a Meteorológiai Világszervezet (WMO) Globális Meteorológiai Megfigyelő Rendszer munkacsoportjának elnöke volt. Emellett 1975 és 1980 között a WMO Európai Regionális Szövetsége elnöke volt. Az OMSZ elnöki posztját is 1980-ig töltötte be. 1979-ben az I. éghajlati világkonferencia egyik szervezője, illetve az adatszekció társelnöke volt. 1981-ben a WMO tudományos és technikai programjainak igazgatója lett, majd 1985-ben a szervezet főtitkárává választották. 1992-ben távozott főtitkári állásából és az OMSZ-nél kutatóprofesszori megbízást kapott. 1994-ben vonult nyugdíjba. A WMO Bulletin, a szervezet hivatalos lapjának szerkesztője is volt.

1966-ban védte meg a földrajztudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Mezőgazdasági Vízgazdálkodási és a Meteorológiai Bizottságának lett tagja. 1976-ban megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1987-ben pedig annak rendes tagjává. A Magyar Tudomány, az MTA hivatalos folyóiratának főszerkesztője volt 1999 és 2001 között, valamint a Természet Világa című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának is tagja. Ezenkívül a párizsi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába.

1975-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárává nevezték ki. A Magyar Meteorológiai Társaság alelnökévé választották. A magyar szkeptikus mozgalom egyik megalapítója. 1997 és 2003 között a Tényeket Tisztelők Társaságának elnöke volt.

Kutatási területei a meteorológia számítógépes módszerei, homogén és izotróp turbulencia, valamint a sztochasztikus folyamatok és mezők, valamint a megfigyelési rendszerek optimalizálása voltak. Később a meteorológiai bevezetéssel foglalkozott.

Díjai, elismerései Schenzl Guidó-díj (1997) Széchenyi-díj (2001) Pro Renovanda Cultura Hungariae fődíj (2007)

Főbb publikációi

On the Statistical Structure of Meteorological Fields (1966) Confidence Levels of Monthly Areas Rainfall Depths (1972) Mintapontok alapján számított havi területi csapadékátlagok konfidencia szintjei Magyarországon; Országos Meteorológiai Szolgálat, Budapest, 1972 (Országos Meteorológiai Szolgálat kisebb kiadványai) Légkörtani alapismeretek (1979) Climate and Society: the Great Plain of the Danube Basin (1980) A meteorológia eszközei és módszerei (1981) A mozgó légkör és óceán (társszerző, 1983) Műszaki értelmező szótár – Meteorológia (szerk., Szepesi Dezsőnével, 1986) A meteorológia fejlődésének várható irányai. Akadémiai székfoglaló; OMSZ, Budapest, 1988 Bevezetés a meteorológiába, 1-3.; jav. kiad.; Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993–1996 Az Országos Meteorológiai Szolgálat 125 éve, 1870–1995 (1995) A világóceán. Modern fizikai oceanográfia; Vince, Budapest, 1999 Válság és apokalipszis; tan. Czelnai Rudolf et al.; Éghajlat, Bp., 2011 (Manréza-füzetek)

Jegyzetek

Források

MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 227. old., Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján Interjú Czelnaival a Természet Világa 2001. októberi számában

Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar meteorológusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Schenzl Guidó-díjasok Kategória:Miskolciak