Lady Gaga amerikai énekesnő diszkográfiája nyolc stúdióalbumból, négy filmzenealbumból, négy középlemezből (EP), három remixalbumból, kettő koncertalbumból, kettő válogatásalbumból, negyvenhárom kislemezből és tizenhat promóciós kislemezből áll.

Első stúdióalbuma, a The Fame 2008 augusztusában jelent meg, amivel második helyezést ért el az amerikai Billboard 200 listán; az országban jelenleg hatszoros platinaminősítéssel rendelkezik. Világszerte nagy siker övezte az albumot: első helyezést ért el többek között az Egyesült Királyságban és Németországban. Első két kislemeze, a Just Dance és a Poker Face érték el a legnagyobb sikereket az albumról megjelent dalok közül. Többek között listavezetők voltak Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is. Továbbá kislemezként szolgáltak még az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say), a LoveGame és a Paparazzi című dalok. Utóbbi világszerte sok országban bekerült a Top 10-be, Németországban első helyezett lett.

2009 novemberében Gaga a jelentős kereskedelmi és kritikai sikerek után a The Fame Monster címen jelentette meg a The Fame-met ismét, ugyanakkor a nyolc új számot tartalmazó album különálló EP-ként is kiadásra került. Az album és annak dalai megismételték a korábbi sikereket. A The Fame Monster első helyezést ért el a német, a brit, és az ausztrál albumlistán is, és az előző albumhoz hasonlóan ez is első lett a Billboard Dance/Elektronikus albumlistáján az Egyesült Államokban. Első kislemezként a Bad Romance jelent meg, amely nagy sikereket aratott szerte a világon, az Egyesült Államokban a második helyig jutott és tizenegyszeres platinaminősítést szerzett. Az ezt követően megjelent Telephone és Alejandro dalok szintén a kislemezlisták élén szerepeltek. 2012 áprilisáig a The Fame és a The Fame Monster együttes eladása átlépte a 15 millió példányt világszerte. 2010-ben Gaga megjelentette első válogatásalbumát, a The Remix című remixlemezt, amely bekerült a tíz legjobban fogyó album közé Kanadában és az Egyesült Királyságban, világszerte pedig több mint példányt értékesítettek belőle.

Az énekesnő második, Born This Way című nagylemeze 2011. május 23-án jelent meg. Első helyezést ért el az Egyesült Államok Billboard 200 albumlistáján és világszerte több mint húsz országban is. Az albumról öt dal jelent meg kislemezként, ezek sorrendben a Born This Way, a Judas, a The Edge of Glory, a Yoü and I és a Marry the Night voltak. A legnagyobb sikert az album címadó dala érte el, ami világszerte vezette a slágerlistákat, köztük az Egyesült Államokban is, ahol az énekesnő harmadik listavezető dala lett. Harmadik nagylemeze Artpop címen jelent meg 2013 novemberében. Első kislemeze, az Applause nagy sikereket ért el szerte a világon. Második kislemeze a Do What U Want további sikereket hozott, harmadik kislemeze 2014 márciusában jelent meg G.U.Y. címen. 2014 őszén Tony Bennett-tel közös dzsesszalbumot adott ki Cheek to Cheek címen. Az album első helyen debütált az Egyesült Államokban, ezzel Gaga már a harmadik listavezető albumát könyvelhette el magának. Ötödik stúdióalbuma Joanne címmel jelent meg 2016 októberében és rögtön a Billboard 200 lista első helyén debütált, ezzel Gaga az első női előadóvá vált az Egyesült Államokban, aki a 2010-es évtizedben négy első helyet elérő albumot adott ki. Az albumról megjelent Perfect Illusion az első helyen debütált Franciaországban, míg a Million Reasons a negyedik helyig jutott Amerikában. 2018-ban a Csillag születik filmzenei albumával Gaga saját rekordját döntötte meg, miután listavezetővé vált a Billboard albumlistáján. Shallow című dalával Ausztráliában, Svájcban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is vezette a kislemezlistát. Hatodik stúdióalbuma, a Chromatica szintén első helyen nyitott számos ország albumlistáján, úgymint az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Királyságban. A lemezen található Rain on Me című dallal Gaga a csúcsra tört az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is. 2021 szeptemberében újabb közös albumot adott ki Bennett-tel Love for Sale címmel. Gaga ezt követően felvette a Hold My Hand című dalt a 2022-es Top Gun: Maverick című filmhez, valamint Lorne Balfe, Harold Faltermeyer és Hans Zimmer mellett a filmzenét is ő szerezte. 2024-ben Bruno Marssal közösen kiadta a Die with a Smile-t, amely első listavezető dala lett a Billboard Global 200-as listáján, emellett a Spotify Global napi listájának leghosszabb ideig listavezető dalává vált. Gaga lett az első előadó, aki a 2000-es, 2010-es és 2020-as évtizedben is többször elérte az amerikai Hot 100 csúcsát. A szám a Disease és az Abracadabra című kislemezekkel együtt szerepel Gaga nyolcadik stúdióalbumán, a Mayhem-en, amely 2025. március 7-én jelent meg.

2018-ig bezárólag Lady Gaga hozzávetőlegesen 170 millió felvételt adott el világszerte. Kislemezei a világ legnagyobb példányszámban értékesített felvételei közt szerepelnek, ezzel minden idők egyik legtöbb zenei kiadványt értékesítő előadójának számít. Az Egyesült Királyságban 7,25 millió kislemezt értékesítettek ezidáig, míg az Egyesült Államokban 11,46 millió albumot adott el. Az Egyesült Államokban Gaga volt az első előadó, akinek két dala is átlépte a 7 milliós letöltést (Poker Face és Just Dance). Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA) szerint Gaga az Egyesült Államok egyik legsikeresebb előadója a digitális kislemezeladásokat és a streaming adatokat tekintve, miután több mint 87,5 millió minősített eladással rendelkezik. Az első női előadóként kapta meg a RIAA Digitális Gyémánt Díját, illetve Gaga azon kevés előadók közé tartozik, akiknek három gyémánt minősítést elérő kislemeze jelent meg (Bad Romance, Poker Face és Just Dance), valamint az első női előadó, akinek négy kislemeze is (Just Dance, Poker Face, Bad Romance, Shallow) 10 millió példányban kelt el világszerte.

Albumok

20px|Diamond record = Gyémántlemez

20px|Platinum record = Platinalemez

20px|Gold record = Aranylemez

20px|Silver record = Ezüstlemez

Szóló stúdióalbumok +Szóló stúdióalbumok listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel, értékesítési adatokkal és minősítésekkel Cím Adatok Legjobb helyezések Eladások MinősítésekUSAAUSPeak positions in Australia:

All except noted: The Fame: Monster: Marry the Night: Is That Alright?: Look What I Found: Alice, Free Woman, Fun Tonight, 911 and Sine from Above: AUTCANPeak chart positions for albums in Canada: All except noted: A Very Gaga Holiday: FRAGERPeak positions in Germany: All except noted: Top Gun: Maverick: ITAPeak positions in Italy: All except where noted: Set "Ricerca per" on "Artista/band", then search "Lady Gaga", click "Classifiche" and check the column "Posizione Massima". Born This Way single: Harlequin: Joker: Folie à Deux: NZSWIUKPeak positions in the UK: All except were noted: Starstruck: Teeth: Scheiße, Marry the Night, Black Jesus + Amen Fashion, Fashion of His Love and The Queen: The Lady Is a Tramp: G.U.Y.: Anything Goes: Dope: Til It Happens to You: Angel Down, Diamond Heart, Joanne, John Wayne and Dancin’ in Circles: A Star Is Born: HUN The FameMegjelent: 2008. augusztus 19. Kiadó: Streamline, Kon Live, Cherrytree, Interscope Formátumok: CD, digitális letöltés, LP, streaming, pendrive 2 3 1 1 2 113 1 1 1 220px|Worldwide Világszerte: + (A The Fame Monster-rel együtt) USA: + CAN: + FRA: + UK: +RIAA: 20x20px|Platinum record 6× Platinalemez ARIA: 20x20px|Platinum record 6× Platinalemez BPI: 20x20px|Platinum record 12× Platinalemez BVMI: 20x20px|Platinum record 13× Aranylemez FIMI: 20x20px|Platinum record 5× Platinalemez IFPI AUT: 20x20px|Platinum record 7× Platinalemez IFPI SWI: 20x20px|Platinum record 4× Platinalemez MAHASZ: 20x20px|Platinum record 2x Platinalemez MC: 20x20px|Platinum record 7× Platinalemez SNEP: 20x20px|Diamond record 3x Gyémántlemez Born This WayMegjelent: 2011. május 23. Kiadó: Streamline, Kon Live, Interscope Formátumok: CD, digitális letöltés, LP, streaming, pendrive 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 120px|Worldwide Világszerte: + USA: + CAN: +Total sales in Canada: FRA: + UK: +RIAA: 20x20px|Platinum record 4× Platinalemez ARIA: 20x20px|Platinum record 3x Platinalemez BPI: 20x20px|Platinum record 4× Platinalemez BVMI: 20x20px|Platinum record 3× Aranylemez FIMI: 20x20px|Platinum record 2x Platinalemez IFPI AUT: 20px|Platinum record Platinalemez IFPI SWI: 20px|Platinum record Platinalemez MAHASZ: 20px|Gold record Aranylemez MC: 20x20px|Platinum record 6× Platinalemez RMNZ: 20x20px|Platinum record 2x Platinalemez SNEP: 20x20px|Platinum record 2x PlatinalemezArtpopMegjelent: 2013. november 6. Kiadó: Streamline, Interscope Formátumok: CD, digitális letöltés, LP, streaming 1 2 1 3 3 3 2 2 2 11720px|Worldwide Világszerte: + USA: + FRA: + UK: +RIAA: 20px|Platinum record Platinalemez ARIA: 20px|Gold record Aranylemez BPI: 20px|Gold record Aranylemez BVMI: 20px|Gold record Aranylemez FIMI: 20px|Gold record Aranylemez IFPI AUT: 20px|Gold record Aranylemez IFPI SWI: 20px|Platinum record Platinalemez MAHASZ: 20px|Gold record Aranylemez MC: 20px|Platinum record Platinalemez RMNZ: 20px|Platinum record Platinalemez SNEP: 20px|Platinum record PlatinalemezJoanneMegjelent: 2016. október 21. Kiadó: Streamline, Interscope Formátumok: CD, digitális letöltés, LP, streaming12929622331220px|Worldwide Világszerte: + USA: + FRA: + UK: +RIAA: 20px|Platinum record Platinalemez ARIA: 20px|Gold record Aranylemez BPI: 20px|Gold record Aranylemez FIMI: 20px|Gold record Aranylemez IFPI AUT: 20px|Gold record Aranylemez MC: 20px|Gold record Aranylemez RMNZ: 20px|Platinum record Platinalemez SNEP: 20px|Platinum record AranylemezChromaticaMegjelent: 2020. május 29. Kiadó: Streamline, Interscope Formátumok: Kazetta, CD, digitális letöltés, LP, streaming11111311114 USA: + CAN: + FRA: + UK: +RIAA: 20px|Platinum record Platinalemez ARIA: 20px|Gold record Aranylemez BPI: 20px|Gold record Aranylemez FIMI: 20px|Platinum record Platinalemez IFPI AUT: 20px|Gold record Aranylemez IFPI SWI: 20px|Gold record Aranylemez MC: 20px|Platinum record Platinalemez RMNZ: 20px|Platinum record Platinalemez SNEP: 20px|Platinum record PlatinalemezMayhemMegjelent: 2025. március 7. Kiadó: Streamline, Interscope Formátumok: Kazetta, CD, digitális letöltés, LP, streaming11112111111 USA: + RIAA: 20px|Platinum record Platinalemez ARIA: 20px|Gold record Aranylemez BPI: 20px|Gold record Aranylemez BVMI: 20px|Gold record Aranylemez FIMI: 20px|Platinum record Platinalemez IFPI SWI: 20px|Platinum record Platinalemez MC: 20px|Platinum record Platinalemez RMNZ: 20px|Platinum record Platinalemez SNEP: 20px|Platinum record Platinalemez

Közös stúdióalbumok +Közös stúdióalbumok listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel, értékesítési adatokkal és minősítésekkel Cím Adatok Legjobb helyezések Eladások MinősítésekUSAAUSAUTCANFRAGERITANZSWIUKHUN Cheek to Cheek(Tony Bennett-tel)Megjelent: 2014. szeptember 19. Kiadó: Streamline, Columbia, Interscope Formátumok: CD, digitális letöltés, LP, streaming1763912637103520px|Worldwide Világszerte: + USA: + FRA: +RIAA: 20px|Gold record Aranylemez ARIA: 20px|Gold record Aranylemez BPI: 20px|Silver record Ezüstlemez MC: 20px|Platinum record PlatinalemezLove for Sale(Tony Bennett-tel)Megjelent: 2021. szeptember 30. Kiadó: Streamline, Columbia, Interscope Formátumok: Kazetta, CD, digitális letöltés, LP, streaming811433658—2634 USA: + "—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Újrakiadások +Újrakiadások listája az egyes országokban elért legjobb helyezésekkel, értékesítési adatokkal és minősítésekkel Cím Adatok Legjobb helyezések Eladások MinősítésekUSAAUSBELCANFRAITAJPNPeak chart positions for albums in Japan: All: NLDNZSWEThe Fame Monster Megjelent: 2009. november 18. Kiadó: Streamline, KonLive, Cherrytree, Interscope Formátumok: CD, digitális letöltés, LP, streaming5156132241220px|Worldwide Világszerteː + (A The Fame-mel együtt) USA: + FRA: +