Az F91 Dudelange egy luxemburgi labdarúgócsapat. A klubot 1991-ben alapították, jelenleg az első osztály bajnoki címvédője.
Hazai mérkőzéseiket piros-sárga csíkos felsőben, piros nadrágban és sportszárban játsszák. 2018-ban az első luxemburgi csapat lett, amely az UEFA által szervezett kupasorozatban eljutott a csoportkörig.El: történelmi megaláztatás, Langékat ismét legyőzte a luxemburgi bajnok
Története
A klubot 1991-ben, három korábbi sikeres klub, az Alliance Dudelange, a Stade Dudelange és az US Dudelange egyesítésével alapították. Mindhárom előd többszörös bajnok, illetve kupagyőztes volt. A három klub közül kettő, az US és a Stade az első osztályban szerepelt, míg az Alliance a másodosztályban küzdött a bent maradásért. Az F91 első szezonjában az Alliance helyén indult a másodosztályban. Rögtön sikerült feljutniuk, az első osztályban pedig azóta jelentős csapatnak számítanak.
Első bajnoki címüket 2000-ben szerezték, ezzel megtörték a Jeunesse Esch mintegy 30 éves egyeduralmát. 2005-ös bajnoki címük alkalmával a BL selejtezőjében játszhattak. Az F91 Dudelange lett az első luxemburgi csapat, amely a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe került, miután kettős győzelemmel búcsúztatta a Zrinjski Mostar csapatát. A második körben már könnyedén kiejtette őket a Rapid Wien.
A 2005–06-os szezonban a csapat duplázni tudott, ugyanis a bajnokságot és a kupát is megnyerték, történetük során először. A következő szezonban ezt megismételték, a 2008–09-es szezonban pedig megszakítás nélkül negyedszer végeztek a bajnokság első helyén.
A Dudelange a 2018–19-es szezonban érte el legnagyobb sikerét. Luxemburgi bajnokként a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdett, ahol viszont már az első körben kiesett, ugyanis a Mol Vidi FC 3–2-es összesítésben bizonyult jobbnak. A luxemburgi csapat így átkerült az Európa-Liga 2. selejtezőkörébe, ahol a koszovói Dritával találkozott. 3–2-es összesítéssel jutott tovább a Dudelange. A harmadik selejtező körben a lengyel Legia Varsóval kellett játszaniuk, akiken 4–3-as összesítéssel lépett át a luxemburgi bajnok. Az Európa-liga rájátszás körében a román CFR Cluj volt az ellenfél, akit 5–2-es összesítéssel ejtett ki, és így bejutott az Európa-Liga csoportkörébe, ahol az olasz AC Milannal, a spanyol Real Betissel, és a görög Olyimpiacossal találkozott. A csoportban a negyedik helyen végeztek, egyedül a Real Betis ellen sikerült pontot szerezniük (1 pont). Gólarányuk 3-16 volt.
Sikerek F91 Dudelange Bajnokság: Bajnok (16 alkalommal): 2000, 2001, 2002, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012, 2014, 2016, 2017, 2018, 2019, 2022 Ezüstérmes (6 alkalommal): 1999, 2003, 2004, 2010, 2013, 2021
Luxemburgi kupa: Győztes (8 alkalommal): 2004, 2006, 2007, 2009, 2012, 2016, 2017, 2019 Ezüstérmes (7 alkalommal): 1993, 1994, 2002, 2011, 2014, 2015, 2022
Alliance Dudelange Bajnokság: Ezüstérmes (1 alkalommal): 1962
Luxemburgi kupa: Győztes (2 alkalommal): 1961, 1962 Ezüstérmes (1 alkalommal): 1969
Stade Dudelange Bajnokság: Bajnok (10 alkalommal): 1939, 1940, 1945, 1946, 1947, 1948, 1940, 1955, 1957, 1965 Ezüstérmes (6 alkalommal): 1920, 1923, 1925, 1928, 1956, 1960 Bronzérmes (6 alkalommal): 1938, 1949, 1952, 1953, 1958, 1964
Luxemburgi kupa: Győztes (4 alkalommal): 1938, 1948, 1949, 1956 Ezüstérmes (7 alkalommal): 1928, 1936, 1939, 1940, 1947, 1957, 1960
US Dudelange Bajnokság: Ezüstérmes (4 alkalommal): 1939, 1940, 1946, 1947 Bronzérmes (3 alkalommal): 1934, 1937, 1966
Luxemburgi kupa: Győztes (1 alkalommal): 1939 Ezüstérmes (1 alkalommal): 1958
Nemzetközi statisztika
Kupa Mérk. Gy D V RG KG BL 42 10 7 25 49 78 KEK 4 0 0 4 3 19 UEFA-kupa 6 0 1 5 2 11
Jelenlegi keret 2023. február 5-i állapotnak megfelelően.
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap Ultras Diddeleng rajongói oldal
Kategória:Luxemburgi labdarúgócsapatok Kategória:1991-ben alapított labdarúgócsapatok