Az FC Santa Coloma egy andorrai labdarúgócsapat az Andorra la Vella-i közösség Santa Coloma falucskájából, mindössze 2 kilométerre az ország fővárosától, Andorra la Vellától. Az andorrai labdarúgó-bajnokság 1995-ös indulása óta az élvonalban szerepel, ahol még a 4. helynél lentebb nem végzett.

Eddig 10 alkalommal nyerte meg az andorrai labdarúgó-bajnokságot, 8 alkalommal hódította el a nemzeti kupát, illetve 5 alkalommal diadalmaskodott az andorrai szuperkupában. 2014 és 2016 között sorozatban három bajnoki címet szerzett.http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/eurofutball-el-don-a-nyaron-13-alkalommal-is-megprobalhatja-2496047

Története Klubalapítástól az első nemzetközi szereplésig (1986–2002) A klubot 1986-ban alapították Santa Coloma d'Andorrában, és az első andorrai labdarúgó-bajnokság indulásáig spanyol területi bajnokságokban szerepelt. Az 1991-es, egyben az első andorrai labdarúgókupát megnyerte.

Az Andorrai labdarúgó-szövetség 1995-ben írta ki az első nemzeti bajnokságot, amelyre az FC Santa Coloma is nevezett. A bajnokság 10 csapat részvételével zajlott, a Santa Coloma a dobogó alsó fokán végzett. A következő idényben története eddigi legrosszabb szezonját zárta, mely során a 4. helyezést érte el a bajnokságban, a kupában pedig nem jutott be a döntőbe.

A következő három év az 1990-es évek andorrai sikercsapata, a CE Principat és a Santa Coloma versenyfutásáról szólt, ami rendre a fővárosi alakulat sikereit hozta. A Santa Coloma-i csapat mindhárom alkalommal a dobogó második helyén végzett, a kupadöntőben pedig kétszer is a fővárosi gárda állta útját.

A várva várt nagy sikert a 2000–2001-es szezon hozta meg, amikor az alapszakaszbeli ezüstérmet követően megnyerte a bajnokságot, majd a kupát is. A bajnoki cím egyben nemzetközikupa-szereplést is biztosított.

Az európai labdarúgóéletbe a 2001–2002-es UEFA-kupa selejtezőkörében kapcsolódott be a szerb FK Partizan ellenében. A lelkes andorrai csapat hazai pályán szoros mérkőzésen egygólos vereséget könyvelt el, azonban a visszavágó már a patinás belgrádi alakulat nagy arányú, 7–1-es sikerét hozta. A sikertelen nemzetközi szereplés a nemzeti bajnokságban és kupában is meglátszódott, hiszen a címvédés helyett csak a harmadik helyen zárt, a kupától már a negyeddöntők során búcsúzni kényszerült.

Az „aranykor” (2003 óta) A sikertelen évadot követően a klubvezetés erősítésekbe kezdett. A frissítések megtették jótékony hatásukat, hiszen a csapat újra andorrai bajnoki címet ünnepelhetett, majd a kupában is diadalmaskodott.

A „nemzeti duplázással” büszkélkedő „szent galambok” csapata a dán Esbjerg ellen szerette volna bizonyítani felkészültségét az európai kupaporondon, azonban a dániai 5–0-s, majd a hazai 4–1-es vereség a földre kényszerítette. Az újabb sikertelen európai szereplés azonban nem szegte kedvét a Santa Coloma-iaknak, és előbb a szuperkupában begyűjtötték a harmadik nemzeti titulust is, majd a bajnokságban, később a kupában megvédték címüket.

A 2004–2005-ös UEFA-kupa selejtezőinek első körében a bosnyák FK Modriča ellen lépett pályára, és egy újabb izgalmas hazai mérkőzésen, újabb 1–0-s vereséget szenvedett, majd 3–0-s boszniai vereséggel búcsúzott a nemzetközi szerepléstől. A sikertelenség az andorrai szuperkupába is követte, ahol az UE Sant Julià akadályozta az újabb triplázást: a szuperkupa-döntőben 2–1-es vereséget szenvedett. Később a bajnokságban az újabb címvédés sem sikerült, a csapat a dobogó harmadik fokára szorult, gyógyírt csak az újabb, sorozatban a harmadik kupatrófea jelentett.

A 2005-ös andorrai szuperkupában történt sikeres visszavágás után (UE Sant Julià elleni 1–0-s győzelem) az újabb bajnoki címért hajtott, azonban az elmúlt években rendre javuló formát mutató Rànger's megállíthatatlanul begyűjtötte azt, a Santa Coloma pedig az utolsó fordulóban csúszott le a dobogó alsó fokára. A bajnoki szereplést felejtendő a kupában sorozatban negyedik alkalommal is diadalmaskodott.

A 2006 szeptemberében elbukott szuperkupa-döntő, majd a Rànger's továbbra is kirobbanó formája a Santa Coloma-iakat újabb, sorozatban ötödik kupagyőzelemre sarkallta. A bajnoki ezüstérmes „szent galambok” az UE Sant Julià csak tizenegyesekkel, de ötödik kupagyőzelmüket aratták.

A Santa Coloma a nemzetközi szaksajtó figyelmét a 2007–2008-as UEFA-kupa első selejtezőkörében hívta fel. Az izraeli Makkabi Tel-Avivot hazai pályán fogadta, és Julià Fernández 57. percben szerzett góljával, hatalmas meglepetésre 1–0-s diadalt aratott.A 2007–2008 UEFA-kupa eredményei az rsssf.com-on A győzelmi mámorban úszó andorrai alakulat Tel-Avivban 4–0-s vereséget szenvedett ugyan, de emelt fővel búcsúzhatott a nemzetközikupa-szerepléstől. A siker újabb sikert fialt, hiszen 2007 szeptemberében begyűjtötte az újabb, immáron negyedik szuperkupa trófeáját is, majd a szezon végén a negyedik bajnoki címét ünnepelte.

Az Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a litván FBK Kaunas ellen lépett pályára és 2–7-es összesítéssel búcsúzott. A legrangosabb európai kupában történt fiaskó és a kezdeti rossz bajnoki szereplés ellenére a bajnokságot a második helyen zárta, majd újabb, immáron nyolcadik kupagyőzelmét ünnepelhette.

A Santa Coloma aranykora alatt 6 bajnoki címet, 6 kupagyőzelmet, és 5 szuperkupa-trófeát gyűjtött.

Sikerei Andorrai labdarúgó-bajnokság (Primera Divisió)

Bajnok (13 alkalommal): 1995, 2001, 2003, 2004, 2008, 2010, 2011, 2014, 2015, 2016, 2018, 2019 Ezüstérmes (7 alkalommal): 1998, 1999, 2000, 2007, 2009, 2012, 2013 Bronzérmes (4 alkalommal): 1996, 2002, 2005, 2006

Andorrai kupa (Copa Constitució) Győztes (9 alkalommal): (1991), 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2012, 2018 Ezüstérmes (5 alkalommal): 1996, 1998, 1999, 2015, 2017

Andorrai szuperkupa (Supercopa andorrana de futbol) Győztes (5 alkalommal): 2003, 2005, 2007, 2008, 2015 Ezüstérmes (7 alkalommal): 2004, 2006, 2009, 2010, 2011, 2012, 2014

Eredményei Bajnoki múlt Az FC Santa Coloma helyezései az andorrai labdarúgó-bajnokság élvonalában.

Idény Helyezés 1995–96 3. hely1996–97 4. hely1997–98 2. hely1998–99 2. hely1999–00 2. hely 2000–01 bajnok Idény Helyezés 2001–02 3. hely 2002–03 bajnok 2003–04 bajnok 2004–05 3. hely 2005–06 3. hely 2006–07 2. hely Idény Helyezés 2007–08 bajnok 2008–09 2. hely 2009–10 bajnok 2010–11 bajnok 2011–12

Nemzetközi Összesítve Kupa Bajnokok Ligája 6 0 0 6 5–18 Európa-liga 2 0 0 2 1–7 Intertotó-kupa 8 1 0 7 3–25 Összesítve 16 1 0 15 9–50

Szezonális bontásban Idény Kupa Forduló Klub 1. mérk. 2. mérk. Össz. UEFA-kupa 2001–2002 Selejtezőkör FK Partizan 0–1 1–7 1–8 2003–2004 1. forduló Esbjerg fB 0–5 1–4 1–9 2004–2005 1. selejtezőkör FK Modriča 0–1 0–3 0–4 2007–2008 1. selejtezőkör Makkabi Tel-Aviv 1–0 0–4 1–4 Bajnokok Ligája 2008–2009 1. selejtezőkör FBK Kaunas 1–4 1–3 2–7 Európa-liga 2009–2010 2. selejtezőkör FC Basel 0–3 1–4 1–7 Bajnokok Ligája 2010–2011 1. selejtezőkör Birkirkara FC 0–3Heves esőzések miatt a pálya játékra alkalmatlanná vált, ezért az UEFA a mérkőzést 3–0-s gólaránnyal a vétlen Birkirkara FC javára ítélte. 3–4 3–7 Bajnokok Ligája 2011–2012 1. selejtezőkör F91 Dudelange 0–2 0–2 0–4 Megjegyzés: Az eredmények minden esetben az FC Santa Coloma szempontjából értendők, a dőlten írt mérkőzéseket pályaválasztóként játszotta.

Jegyzetek

További információk Hivatalos oldal , (katalán nyelven) Adatlapja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán Adatlapja a foot.dk-n Adatlapja a Weltfussballarchivon Legutóbbi eredmények a Soccerwayen

Kategória:Andorrai labdarúgócsapatok Kategória:1986-ban alapított labdarúgócsapatok