A Bolyai János Gimnázium Salgótarjánban működő középiskola és gimnázium.

Története 1966-ban alapították. Tervezője Magyar Géza volt. 1969 májusában Bolyai János nevét vette fel a gimnázium, aki ifjú éveiben világhírű eredményt ért el a térgeometriában. A ma látható épület az 1989–94. között zajlott felújítás eredménye. Az egykori „Új Gimnázium”-ból Bolyai János Gimnázium lett. Az iskola az indulástól alaptevékenységeként a felsőfokú tanulmányokra való felkészítést vállalta: kiemelt feladatként jelölte meg a tehetséggondozást, felkarolva a hátrányos helyzetű tanulókat is, súlyt fektetve a hátránykompenzációra is. Az intézmény a szerkezetváltó tanintézmények sorába tartozik. A hagyományos négyosztályos képzés mellett az 1993/94-es tanévtől már hatosztályos gimnáziumi képzés is folyik az iskolában. A hat évfolyamos, két tanítási nyelvű képzésben a gimnáziumi oktatás a hetedik évfolyammal kezdődik és a 12. évfolyammal fejeződik be. Hetedik és nyolcadik osztályban intenzív célnyelvi előkészítés folyik angol nyelvből heti 6, 7 vagy 8 órában.

Az iskola a HVG 2024-es különszámában megjelent, középiskolákat rangsoroló listáján a 69. helyet foglalja el – Nógrád megye az egyetlen középiskolájaként, mely bejutott a TOP 100-ba.

A gimnázium híres diákjai Ács Norbert (1975) színművész, bábművész Boldvai László (1960) közgazdász, politikus Kalmár Melinda (1959) történész Kukely Márton (1956-2019) villamosmérnök, MÁV vezérigazgató Molnár Tóni (1992) író Obrusánszky Borbála (1972) történész, néprajzkutató, orientalista, nagykövet Sándor Klára (1965) nyelvész, az MTA doktora, politikus, országgyűlési képviselő Szabó Sándor (1957) jogász, ügyvéd, politikus, kormánymegbízott majd főispán, a Nógrád Megyei Kormányhivatal vezetője Székyné Sztrémi Melinda (1958) pedagógus, iskolaigazgató, politikus, országgyűlési képviselő, Salgótarján polgármestere Tarnóczi Jakab (1994) színházrendező Tomka Béla (1962) történész, az MTA doktora Várkonyi Gábor (1962) történész, az ELTE Bölcsésztudományi Kar Történeti Intézet tanszékvezető egyetemi docense Zentai László (1959) kartográfus, az MTA doktora, a Nemzetközi Térképészeti Társulás (ICA) alelnöke

Jegyzetek

Források Az iskola hivatalos oldala Tartja pozícióját a legjobb száz középiskola között a salgótarjáni Bolyai, 3100.hu, 2023. december 1.

Kategória:Salgótarján középiskolái Kategória:1966-ban alapított oktatási intézmények