A 2009-es kazak labdarúgó-bajnokság első osztályának küzdelmei 18. alkalommal kerültek kiírásra. A pontvadászat 2009. március 7-én kezdődött és 2009. november 2-án ért véget. Az Aktöbe FK csapata megvédte címét, és sorozatban harmadszor lett bajnok.
A bajnokság rendszere és a nemzetközikupa-indulók A bajnokság körmérkőzéses, oda-visszavágós tavaszi–őszi-rendszerben, 14 csapat részvételével zajlik. A bajnokság győztese a 2010–2011-es UEFA-bajnokok ligája 2., míg az ezüstérmes és bronzérmes csapat a 2010–2011-es Európa-liga 1. selejtezőkörében kapcsolódik be a nemzetközi kupák vérkeringésébe. A kazakkupa-győztes a 2010–2011-es Európa-liga 2. selejtezőkörében jogosult indulni.
A bajnokság utolsó három helyén végzett csapata kiesik a másodosztályba, míg a 11. helyezett osztályozó mérkőzést köteles játszani a bennmaradásért.
Távlati tervek A Kazak labdarúgó-szövetség 2009. március 20-án úgy határozott, hogy a jelenlegi 14 csapat helyett csak 12 csapattal rendezi meg a 2010-es első osztályú bajnokságot, ezért az utolsó három helyen végzett csapat kiesik a másodosztályba, a 11. helyezett csapat pedig osztályozó mérkőzést játszik a másodosztály 2. helyezett csapatával. Az élvonalba a másodosztály győztese egyenes ágon kerülhet majd.В 2010 году в Премьер-лиге будут выступать 12 клубов.
Részt vevő csapatok, stadionok Csapat Város StadionBefogadóképesség Aktöbe Aktöbe Központi Stadion 13 500 Atirau Atirau Munajsi Stadion 8 660 Jertisz Pavlodar Pavlodar Központi Stadion 15 000 Kajszar Kizilorda Kizilorda Gani Muratbajev Stadion 7 300 Kazakmisz Szetpajev Kazakmisz Stadion 2 300 Kizilzsar Petropavl Avangard Stadion 11 000 Lokomotiv Asztana Asztana Kazsimukan Munaitpaszov Stadion 12 350 Okzsetpesz Köksetau Torpedo Stadion 6 000 Ordabaszi Simkent Kazsimukan Munaitpaszov Stadion 37 000 Sahter Karagandi Karagandi Sahter Stadion 19 000 Taraz Taraz Központi Stadion 12 525 Tobil Kosztanaj Kosztanaj Központi Stadion 8 323 Vosztok Öszkemen Öszkemen Vosztok Stadion 8 500 Zsetiszu Taldikorgan Zsetiszu Stadion 4 000
A bajnokság végeredménye
Osztályzó mérkőzés
A 2010-es szezonban az Akzsajik FK csapata az élvonalban folytatja. Mivel kifizetetlen számlái miatt a Kazak labdarúgó-szövetség kizárta a Vosztok Öszkemen csapatát, ezért az Okzsetpesz megtarthatta első osztálybeli tagságát.
Kereszttábla
A góllövőlista élmezőnye Utolsó frissítés: 2009. november 2., forrás: Kazak Labdarúgó-szövetség .
20 gólos Murat Tlesev (Aktöbe) Wladimir Baýramow (Tobil)
14 gólos Danilo Belić (Zsetiszu)
12 gólos Andrej Tyihonov (Lokomotiv Asztana)
11 gólos Szerhij Kosztyuk (Sahter) Konsztantyin Golovszkoj (Aktöbe)
10 gólos Gejszar Alekperzade (Tobil / Kazakmisz) Ivan Perić (Sahter Karagandi)
Jegyzetek
Külső hivatkozások A Kazak Labdarúgó-szövetség oldala lyakhov.kz – A kazahsztáni labdarúgás oldala A kazak élvonal eredményei a soccerway.com-on A kazak élvonal eredményei az uefa.com-on
Kazak 1 Kategória:Kazak labdarúgó-bajnokságok