Hrutka János (Budapest, 1974. október 26. –) magyar válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatokban Gyermekkorát Kőbányán töltötte. A Kőbányai Lombik csapatában kezdte labdarúgó pályafutását hatévesen. Innen került a Ferencváros ifi csapatához 11 éves korában. 1993-ban játszott először a Ferencváros felnőtt csapatában. Ebben az évben 2 hónapig kölcsönben az MTK-ban is focizott. 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben a Fradival megnyerte a magyar kupát. 1995-ben megnyerte a Fradival a bajnokságot. Ennek köszönhetően a csapat kvalifikálta magát a Bajnokok-Ligája selejtezőkörébe, majd első magyar csapatként bejutott a BL-főtáblára. Hrutka pályára lépett kétszer a Real Madrid, egyszer a Grasshoppers és az Ajax csapata ellen is. A következő évben is sikerült megnyerni a bajnokságot. Ezek mellett a szuperkupát kétszer is sikerült elnyernie (1994, 1995).
1998-ban a Bundesliga újoncához, a Kaiserslauternbe igazolt, ahol Szűcs Lajos csapattársával sikerült megnyerni a Bundesligát. A következő évben a Bajnokok Ligájában pályára lépett a csoportkörben a PSV ellen. A negyeddöntőben pedig mindkétszer kezdőként lépett pályára a Bayern München ellen., uefa.com, uefa.com
2000-ben hazaigazolt a Ferencvároshoz, 2001-ben újra bajnoki címet ünnepelt. Majd 2002-ben kölcsönbe a Vasashoz igazolt, innen pedig a Budapesti Honvédba. 2003-ban innen vonult vissza., hrutka.huhttp://hrutka.hu/index.php/hrutka-janos-eletpalya/hrtuka-janos-oneletrajz, hrutka.hu
A válogatottban Többszörös utánpótlás válogatott. Részt vett 1995-ös U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon, ahol 5. helyezést értek el. Tagja volt az 1996-os olimpiai csapatnak, ám pályára nem lépett. A felnőtt válogatottban 1998-ban szerepelt először és 2002-ben utoljára. Emlékezetes szabadrúgás gólt lőtt a románoknak, angoloknak és a litvánoknak a címeres mezben.
Sikerei, díjai Klubcsapatokkal Ferencvárosi TC Magyar bajnok (3): 1995, 1996, 2001 Magyar bajnoki bronzérmes (1):1997 Magyar kupagyőztes (3): 1993, 1994, 1995 Magyar szuperkupa-győztes (2): 1994, 1995 Bajnokok ligája-csoportkör (1): 1995-1996 Kaiserslautern Német bajnok (1): 1998 Bajnokok ligája-negyeddöntő (1): 1998-1999
A válogatottal Magyarország U19 U19-es Európa-bajnokság (1): 1995 Magyarország Olimpia-csoportkörös (1): 1996 (nem játszott, tartalék)
Hrutka János legemlékezetesebb diadala kétségtelenül a német bajnoki cím az 1. FC Kaiserslauternnel és a Bajnokok Ligája szereplés a Ferencvárossal.
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Könyv Fehér Ildikó-Hrutka János: Ha én ezt a klubokról elmesélem...
Filmszerep Gólkirályság (2023–2026)
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Az 1. FC Kaiserslautern labdarúgói Kategória:Az Eintracht Frankfurt labdarúgói Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Az 1996. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Magyar sportújságírók Kategória:Német bajnok labdarúgók