A SZOT-díj különböző művészeti ágakban elért kiemelkedő eredményekért, kimagasló munkásságért, a dolgozók művelődésének segítéséért adományozható kitüntetés volt.

A díjat a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) alapította 1958-ban. Évente egyszer adták át ünnepélyes díjkiosztón, a SZOT székházában, Budapesten. A SZOT elnöksége évenként 18-22 művészt részesített a díjban. Átadására minden évben május 1-jén került sor, a kitüntetést igazoló oklevéllel pénzjutalom is járt. Az irodalmi SZOT-díjat általában az előző év legjobbnak tartott kortárs témájú műve kapta.

A díj 1990-ben a SZOT-tal együtt megszűnt.

SZOT-díjasok listája

1958–1959 díjazottak 1958 Lengyel József író, költő Szentiványi Kálmán író

1959 Démény Ottó költő Fejes Endre író Tímár Máté író

1960–1969 díjazottak 1960 Földeák János író, költő Molnár Géza író, újságíró Váci Mihály költő, politikus

1961 Galambos Lajos író, dramaturg Grandpierre Lajos író, újságíró Tabák András író Várkonyi Mihály író

1962 Ficzere László festő Köves Albin grafikus Krajcsirovits Henrik festő, grafikus, pedagógus Kurucz D. István festő Udvardi Erzsébet festő, grafikus

1963 Gaál István filmrendező Keres Emil színész, színigazgató Kocsis Albert hegedűművész Moldován István festő Rényi Tamás filmrendező Rutkay Ottó színész, színigazgató Sára Sándor operatőr, filmrendező Szakonyi Károly író

1964 Dobozy Imre író, újságíró Fehéri Tamás operatőr, filmrendező Fekete Gyula író, publicista Kazimir Károly rendező, főiskolai tanár Luzsicza Lajos festő, művészeti író Mihályfi Imre filmrendező, újságíró Olsavszky Éva színész Péchy Blanka előadóművész Szabó Iván szobrász, éremművész Tamás Ervin festő

1965 Básti Lajos színész, főiskolai tanár Berkesi András író Csemán Ilona keramikus Csőke József filmrendező Czinke Ferenc festő, grafikus Gera Éva festő Juris Ibolya textiltervező, grafikus Kolonits Ilona filmrendező Papp Lajos költő, újságíró Sipkay Barna író Szabó Gyula színész Varga Károly karnagy

1966 Berényi Ferenc festő Falvai Károly mérnök, koreográfus, etnográfus Horváth Ferenc színész József Attila Színház (csoportos) Kamotsy István szobrász Karsai Elek levéltáros, helytörténész Kenessey Jenő zeneszerző, karmester Kertész Ákos író Lendvay Kamilló zeneszerző Megyeri Károly riporter Novák Ferenc koreográfus Szemes Marianne filmrendező Zsurzs Éva filmrendező

1967 Antal Imre zongoraművész, színész, riporter Balogh Jenő festő, főiskolai tanár Berek Kati színész Fáklyavivők hanglemezsorozat szerkesztői (csoportos) Pálinkás József előadóművész (csoportos) Révész László karnagy Szatmári Antal előadóművész Irodalmi Színpad (csoportos) Katona Ágnes zongoraművész Kocsis András szobrász Kollányi Ágoston filmrendező Moldova György író Soós Zoltán költő Szendrő Ferenc rendező, színész

1968 Czine Mihály irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár Horváth Teri színész Kiss István szobrász, politikus Kovács András filmrendező Némethy Ferenc színész Pauló Lajos rendező Urbán Ernő író, újságíró Xantus Gyula festő, grafikus, főiskolai tanár

1969 Ákos Károly orvos, pszichológus Balázs Árpád (zeneszerző) Bokor Péter történész, filmrendező, író Gáll István író György István filmrendező Halász László színész Kamjén István író Major Tamás színész, rendező, színigazgató, főiskolai tanár Maróthy János zenetörténész Reisenbüchler Sándor animációsfilm-rendező Szepesi György rádióriporter, újságíró, sporttudósító Szigeti Károly színész, koreográfus, rendező Szirtes Ádám színész Tar István szobrász Várnai Zseni költő, író Zala Tibor grafikus

1970–1979 díjazottak 1970 Balla Ferencné filmrendező Baráth Lajos író Bicskey Károly színész, rendező Csáki-Maronyák József festő, főiskolai tanár Darvas József író, népművelési miniszter Dömötör János művelődéstörténész, múzeumigazgató Gábor Pál filmrendező Galgóczi Erzsébet író, politikus Gerzson Pál festő Giricz Mátyás rendező, színigazgató Hanzély Jenő keramikus Keleti Márton filmrendező Kerekes János zeneszerző, karmester Kiss Manyi színész Kroó György zenetörténész, zenekritikus, főiskolai tanár Marx György fizikus, egyetemi tanár Öveges József fizikus, piarista szerzetes, egyetemi tanár Popper Imre filmrendező, vegyész Simándy József operaénekes Stettner Béla grafikus Sztankay István színész Vass Lajos zeneszerző, karnagy Vészi Endre író, költő

1971 Blaskovits János történész Fehér Zsuzsa, D. művészettörténész Kállai Ferenc színész, főiskolai tanár Koncz Gábor színész, rendező Lóránt János Demeter festő, grafikus Máriássy Félix filmrendező, főiskolai tanár Marosi Gyula dramaturg, író Mura Péter karmester Simon István költő Solti Bertalan színész id. Szabó István szobrász Szemes Mari színész Tímár Sándor koreográfus, táncművész Vadász Ferenc író, újságíró Vásárhelyi Zoltán zeneszerző, karnagy, főiskolai tanár Vasvári István költő

1972 Balázs Anna író Balogh Mária újságíró Benjámin László író, költő, politikus Deák Sándor színész Deli Sándor ipari formatervező (csoportos) Dózsa-Farkas András szobrász, ipari formatervező Farkas Aladár szobrász Heinz Bogdán ipari formatervező (csoportos) Huszti Péter színész, rendező, főiskolai tanár Jámbor László operaénekes Jász Dezső hadtörténész Kling György festő Macskásy Árpád gépészmérnök, egyetemi tanár Medicor-formatervezők (csoportos) Mezei András költő, író Nádass József író Raffai Sarolta író, költő Ranódy László filmrendező Redő Ferenc festő, grafikus, iparművész Szalay Ferenc festő, grafikus Tolnay Klári színész Tóth Ferenc ipari formatervező (csoportos) Ujfalussy József zeneesztéta, főiskolai tanár Mészáros Márta filmrendező

1973 Bacsó Péter filmrendező Békési Gyula költő Benedek Árpád rendező, színész Czigány György költő, újságíró, zongoraművész Garai Gábor költő, műfordító, kritikus, politikus Gerő János író, újságíró Kulin György csillagász Mécs Károly színész Németh János keramikus, szobrász Pődör Béla karnagy, zeneszerző Rábai Miklós koreográfus Sulyok Mária színész, főiskolai tanár Szkladányi Péter fuvolatanár (megosztott) Szurcsik János festő Takács Imre költő, műfordító Varga Magda operaénekes Várnagy Attila fagottművész, zenetanár Vértessy Sándor újságíró

1974 Ambrus Éva iparművész, keramikus Baranyi Ferenc író, költő, műfordító Böszörményi Géza filmrendező, színész Dolgos János újságíró Fábián Zoltán író Finomkerámiaipari művek tervező kollektívája (csoportos) Gyarmathy Lívia filmrendező Györgyfalvay Katalin néptánc-koreográfus, táncművész Hézső Ferenc festő, grafikus Horváth Sándor színész Jókai Anna író Kemény Endre karmester Komlós János író, újságíró, humorista László-Bencsik Sándor író, szociográfus, koreográfus Loránd István zeneszerző Minya Mária iparművész (csoportos) Pákolitz István író, költő Pásztor János színész Préda Tibor filmrendező Sapszon Ferenc karnagy Sipos Károly zenetanár Somogyi János festő Szekeres Károly keramikus (csoportos) Szombathy Gyula színész Takács Erzsébet szobrász

1975 Bakay Erzsébet textilművész, egyetemi tanár Csomós Mari színész Dévényi János ötvösművész Eck Imre koreográfus, díszlettervező, festő Fábri Zoltán filmrendező, színész Földes Imre zenetörténész, zeneszerző Gedeon Pál újságíró, lapszerkesztő Gerencsér Miklós író, újságíró Gyarmati Kálmán pedagógus Harsányi Gábor színész, író, színigazgató Hubay Győző koreográfus Kigyós Sándor filmrendező Kollár Kálmán karnagy Lőrincze Lajos nyelvész Mészáros Ferenc zenetanár Nagy Benjámin népművelő Petress István újságíró, rádiós műsorvezető Ratkó József költő, drámaíró Seregi László táncművész, koreográfus Törőcsik Mari színész Turgonyi Júlia szociológus

1976 Asperján György író, költő Balázs József író, dramaturg Bódy Irén textilművész Csongrády Kornél karmester Feledy Gyula festő, grafikus Grétsy László nyelvész, főiskolai tanár Halmos Béla népzenész, népzenekutató (megosztott) Hermann István filozófus, egy. tanár Jákó Pál színész, rendező Kamarás István író, szociológus Kishegyi Árpád operaénekes Lakó Sándor zenetanár László Lajos író, újságíró, szociográfus Magyar József operatőr, rendező Magyar Józsefné pedagógus Molnár Andrásné kulturális vezető Nagy Sándor szobrász Róbert Gábor zenepedagógus Sebő Ferenc zeneszerző, előadóművész (megosztott) Seöbő Ildikó zenetanár Sipos Tamás író, újságíró Sütő Irén színész Zsombolyai János operatőr, filmrendező

1977 Bali József karmester Bogina Elemér közgazdász, karmester Bordás György operaénekes Czeizel Endre orvosgenetikus Csongrádi Mária színész, rendező Demján Éva előadóművész Dorogi Zsigmond irodalomkritikus, rendező Féner Tamás fotóművész, fotóriporter Fukász György filozófus Gobbi Hilda színész Karácsonyi Jánosné könyvtáros Kováts György kulturális vezető Madaras József színész, színházi rendező Matuz Józsefné újságíró Mesterházi Lajos író Mikus Sándor szobrász, éremművész, főiskolai tanár Orsovszky István táncos, koreográfus Radnai György operaénekes Vámosi János táncdalénekes (megosztott) Veress József filmesztéta Záray Márta táncdalénekes (megosztott)

1978 Ásztai Csaba ipari formatervező, festő, grafikus (megosztott) Avar István színész, főiskolai tanár, politikus Bertha Bulcsu író, publicista Bessenyei Ferenc színész Buga László orvos, író, rádiós műsorvezető Csák Gyula író, szociográfus Kabos Ernő történész Katona Zsuzsa szobrász Kemény Éva alkalmazott grafikus (megosztott) Maróthi Gyula pedagógus, kulturális vezető Moldován Stefánia operaénekes Nagy Albert táncos, koreográfus Orosz Adél balettművész Ötvös István munkás Petur György zongoraművész, zenei rendező Pintér Ferenc operaénekes Róna Péter filmrendező Soltész György ötvös (megosztott) Sós László grafikus (megosztott) Suka Sándor színész Szabó István, ifj. szobrász Szanthoffer Imre grafikus Szentgallay Géza író, újságíró Szücs László rendező Tréfás György operaénekes

1979 Antal András Attila keramikus Bánffy György színész, politikus Bárány Tamás író, költő, kritikus Béres Ferenc dalénekes Chrudinák Alajos újságíró Csemán Ilona keramikus Cser Gusztáv karmester Dénes Antal vegyészmérnök Egyed Emma, Sz. szobrász, éremművész Erényi Tibor történész Foltin Jolán koreográfus, táncművész Gádor István keramikus, főiskolai tanár Hadics László színész Horváth Árpád rendező Horváth Sándor keramikus, iparművész (csoportos) Pécsi Ildikó színész Reich Károly grafikus Romhányi Építési Kerámiagyár tervezőkollektívája (csoportos) Sárkány Jenő orvos, gyermekgyógyász Schiffer Pál filmrendező Szél Júlia újságíró, riporter Thiery Árpád író Tolnai János népművelő

1980–1991 díjazottak 1980 Adorján Lajos népművelő Aradi Nóra művészettörténész, egy. tanár Bokor László filmrendező, újságíró, politikus Galambos Tibor táncművész, koreográfus, könyvtáros Gyöngyössy Imre forgatókönyvíró, rendező Hegyi Imre újságíró, karnagy Inke László színész Ipper Pál újságíró, diplomata Kabay Barna forgatókönyvíró, filmrendező Kakucsi Géza pedagógus Kalló Viktor szobrász Kapusi Rózsa újságíró Karai József zeneszerző, karnagy Kis István alezredes, karnagy Kovács Kati előadóművész, színésznő, dalszerző Kovalik Márta újságíró Lóránd Hanna színész Olcsai-Kiss Zoltán szobrász, éremművész Raszler Károly grafikus, főiskolai tanár Rodolfo bűvész Sas József színész, humorista, rendező, író Tóth Béla író, könyvtáros Zelk Zoltán költő

1981 Bán János újságíró Bodor Tibor színész Bretus Mária balettművész, balettpedagógus Bródy János előadóművész, zeneszerző, szövegíró (megosztott) Dárday István filmrendező (megosztott) Dajka Margit színész Dobray István karnagy Fabók Gyula festő, iparművész Gábor Móric festő Hetényi János balettművész Kállay Ilona színész Lukács Ervin karmester Marosán György politikus, emlékiratíró Maróti Lajos író, költő Pallos Béla zenepedagógus, karvezető Papp István gépészmérnök Pintér István történész Rapcsányi László újságíró, szerkesztő Sas Elemér fizikus Somogyi József szobrász, főiskolai tanár Szalai Györgyi filmrendező (megosztott) Szörényi Levente zenekarvezető, dalszerző, énekes, gitáros (megosztott)

1982 Béres Ilona színész Botka Valéria karnagy, zenepedagógus (megosztott) Bursits Tiborné igazgató Csáky Lajos festő, grafikus Csányi László karnagy (megosztott)