II. Kleopátra

II. Kleopátra (görög betűkkel: Κλεοπάτρα i. e. 184 – i. e. 116/115) az ókori Egyiptom ptolemaida királynéja és királynője, V. Ptolemaiosz és I. Kleopátra leánya; Egyiptom társuralkodója fivérével és férjével, VI. Ptolemaiosszal, valamint másik fivérével, VIII. Ptolemaiosszal i. e. 170 és 164, majd 164 és 145 között; fivérével és második férjével, VIII. Ptolemaiosszal i. e. 145 és 139 között; VIII. Ptolemaiosszal és leányával, III. Kleopátrával i. e. 139 és 131 között; Egyiptom egyeduralkodója i. e. 131 és 127 között, majd ismét társuralkodó VIII. Ptolemaiosszal és III. Kleopátrával, i. e. 124-től Ptolemaiosz haláláig, i. e. 116-ig. Uralkodását gyakori viszály jellemezte öccsével.

Élete Első társuralkodása (i. e. 170–145) V. Ptolemaiosz és valószínűleg I. Kleopátra lánya volt; amennyiben I. Kleopátra volt az anyja, úgy édestestvérei voltak V. Ptolemaiosz fiai, VI. Ptolemaiosz (Philometór) és VIII. Ptolemaiosz (Phüszkón), akikhez később feleségül ment.Cleopatra II by Chris BennettAidan Dodson, Dyan Hilton, The Complete Royal Families of Ancient Egypt, 2004 V. Ptolemaiosz halála (i. e. 180) után I. Kleopátra régensként uralkodott fiával, VI. Ptolemaiosszal. I. Kleopátra i. e. 176 elején meghalt, ekkor két udvaronc, Eulaiosz eunuch és Lenaiosz, egykori szír rabszolga lettek a fiatal uralkodó régensei. II. Kleopátrát innentől kezdve királynőként említik; valószínűleg i. e. 175. április 15. előtt feleségül ment VI. Ptolemaioszhoz, mert ettől az időponttól fogva szerepel fivére dinasztikus kultuszában. Közös kultikus nevük theoí Philométoresz, „anyjukat szerető istenek“ volt.Huß (2001), p. 540f.; Hölbl (1994), p. 128f.

I. e. 170 végén Eulaiosz és Lenaiosz minden komolyabb katonai előkészület nélkül nekiláttak Koilé-Szíria visszahódításának, ezzel kitört a VI. szíriai háború VI. Ptolemaiosz, valamint Szíria szeleukida uralkodója, IV. Antiokhosz – egyben az ifjú uralkodó nagybátyja – között. Valószínűleg propagandacélok vagy az udvaron belüli rivális frakcióval való kiegyezés vezettek oda, hogy II. Kleopátrát és VIII. Ptolemaioszt kinevezték uralkodónak fivérük mellé; mindhármuk részesült a theoí Philométoresz dinasztikus kultuszában. Közös uralkodásuk papiruszok datálása alapján VI. Ptolemaiosz 12. évében, i. e. 170 októberében vagy novemberében kezdődött, i. e. 169 elején azonban VI. Ptolemaioszt már nagykorúvá nyilvánították, így testvéreivel ellentétben ő – legalábbis névlegesen – egyedül is képes volt kormányozni.Huß (2001), p. 545f.; Hölbl (1994), p. 130.

I. e. 169-ben megkezdődtek a harcok, Antiokhosz gyorsan előnybe került, és elfoglalta a stratégiai jelentőségű Peluszion városát. Az egyiptomiak lemondatták a két régenst, akik helyére két új régens, Komenosz és Kineász került, és igyekeztek békét kötni Antiokhosszal. A szír uralkodó gyámsága alá vette VI. Ptolemaioszt, Alexandria népe azonban ezt nem fogadta el, és VIII. Ptolemaioszt kiáltotta ki egyedüli uralkodójává, mellette az Alexandriában maradt II. Kleopátrával, aki megtartotta pozícióját. Antiokhosz sikertelenül ostromolta meg Alexandriát, és i. e. 169 őszén visszavonult seregével. A két Ptolemaiosz nővérük segítségével kibékült, és hárman ismét együtt kormányoztak. Antiokhosz ezen feldühödve ismét támadott, az egyiptomiak azonban egy emelkedőben lévő nagyhatalom, a harmadik római–makedón háborút épp megnyerő Róma segítségét kérték, és a szíriai uralkodó Gaius Popillius Laenas utasítására kénytelen volt visszavonulni Egyiptomból, valamint a már elfoglalt Ciprusról is.Huß (2001), pp. 547–559; Hölbl (1994), pp. 130–134.

A hármas uralkodás i. e. 164 őszéig tartott, ekkor ugyanis a VI. Ptolemaiosz és VIII. Ptolemaiosz közti viták hatására VIII. Ptolemaiosz elűzte bátyját Egyiptomból. VI. Ptolemaiosz segítség reményében Rómába menekült, majd Ciprusra, ahol valószínűleg II. Kleopátra is tartózkodott, mert Ciprus ekkor valószínűleg továbbra is VI. Ptolemaiosz uralma alá tartozott, VIII. Ptolemaiosz pedig egy i. e. 164-163-ban keletkezett papirusz tanúsága szerint egyedül kormányzott, nővére nélkül. I. e. 163 júliusában vagy augusztusában a rómaiak segítettek visszaültetni trónjára VI. Ptolemaioszt, ami könnyen ment, mert VIII. Ptolemaiosz zsarnoknak bizonyult és nem volt népszerű. VI. Ptolemaiosz innentől ismét együtt uralkodott Kleopátrával, öccsük pedig Kürénét kapta meg, bár Ciprust is követelte és sikertelenül meg is próbálta elfoglalni. VI. Ptolemaiosz és öccse továbbra is ellenséges viszonyban álltak egymással.

Ez volt az első alkalom, hogy egy ptolemaida uralkodópár hivatalosan is együtt uralkodott. II. Kleopátra i. e. 163 októberében elkísérte férjét Memphiszbe, az újévi ünnepségre.Huß (2001), p. 567ff.; Hölbl (1994), p. 159f. Kleopátra és férje a 160-as évek végén engedélyezte, hogy IV. Oniász, a zsidó főpap fia követőivel együtt letelepedjen Leontopoliszban, ahol templomot is építettek.Josephus Flavius: Jüdische Altertümer. 12, 387f.; 13, 63f.; 13, 69f.; 20, 236.

VI. Ptolemaiosznak és II. Kleopátrának i. e. 166 és 152 között legalább négy gyermeke született: Ptolemaiosz Eupatór, VII. Ptolemaiosz Neosz, III. Kleopátra, Kleopátra Thea és talán Bereniké. I. e. 152-ben a trónörökös Ptolemaiosz Eupatór lett Ciprus uralkodója, két évvel később bekövetkezett haláláig.

Második társuralkodása (i. e. 145–131) VI. Ptolemaiosz i. e. 145. július elején meghalt. A 20. században elterjedt elmélet, mely szerint II. Kleopátra ekkor rövid ideig régensként uralkodott fia, VII. Ptolemaiosz helyett, majd VIII. Ptolemaiosz magához ragadta a hatalmat, az 1990-es évek eleje óta zajló kutatások nyomán megdőlt. Egy új papirusz 1997-es publikálásaB. Kramer et al. (ed.): Kölner Papyri. VIII 350. és annak 2000-ben történt értelmezése óta bizonyosnak tűnik, hogy VI. Ptolemaiosznak halálakor volt egy élő fia, akiről több ókori szerző is megemlékezik,Diodórosz: 33, 20; Josephus: Contra Apionem. 2, 5, 51; Iustinus: Historiarum Philippicarum libri XLIV. 38, 8, 3f.; Orosius: Historiae adversum Paganos. 5, 10, 7. a neki tulajdonított rövid társuralkodás (i. e. 145/144) alapján uralkodónak tekintése és VII. Ptolemaioszként történő számozása azonban valószínűleg helytelen.Hölbl (1994), p. 169.

Iustinus, a történetíró szerint VI. Ptolemaiosz halála után alexandriai küldöttek hívták vissza VIII. Ptolemaioszt Kürénéből, hogy felkínálják neki Egyiptom koronáját és nővére kezét.Iustinus: Historiarum Philippicarum libri XLIV. 38, 8, 2. Kleopátra, akit befolyásos udvaroncok is támogattak, nyilvánvalóan nem volt elragadtatva a helyzettől. Iosephus Flavius beszámol róla, hogy az alexandriaiak harcban álltak Kleopátrával, és az ellenségeskedést csak Oniász és Dószitheosz zsidó tábornokok segítségével sikerült lecsillapítani, VIII. Ptolemaiosz pedig bátyja halála után visszatért Kürénéből, és el akarta űzni Kleopátrát és fiait, amiért is a Kleopátra mellett álló Oniász és csapatai harcba szálltak ellene. Iustinus beszámolója ellentmond annak a feltevésnek, hogy az uralkodóváltás során lázongások törtek ki,Iustinus: Historiarum Philippicarum libri XLIV. 38, 8, 3. a papiruszok arról tanúskodnak, hogy VIII. Ptolemaiosz hatalomátvétele igen gyorsan zajlott le, a bátyja halálát követő pár hét alatt. Josephus valószínűleg összetévesztette ezeket az i. e. 145-ben zajló eseményeket Alexandria i. e. 127-ben vagy 126-ban zajló kirablásával, amelyre VIII. Ptolemaiosz uralkodása alatt került sor. Az mindenesetre világos, hogy II. Kleopátra feleségül ment VIII. Ptolemaioszhoz, és i. e. 145-től vagy 144-től hivatalosan is együtt uralkodtak. Kleopátra valószínűleg a házasságkötéskor lett része férje kultuszának is, kettejüket theoí Euergétai („jótevő istenek“) néven említették. Templomi ábrázolásokon Kleopátra egyenrangúként szerepel férjével.Huß (2001), p. 600 és 22. lábjegyzet; Hölbl (1994), p. 172. Iustinus szerint VIII. Ptolemaiosz az esküvőjükön anyja karjában gyilkolta meg unokaöccsét, VII. Ptolemaioszt,Iustinus: Historiarum Philippicarum libri XLIV. 38, 8, 3f.; Orosius: Historiae adversum Paganos. 5, 10, 6f. Josephus: Contra Apionem. 2, 5, 51. a fentebb említett, újonnan publikált papirusz tanúsága szerint azonban VIII. Ptolemaiosz előbb elismerte unokaöccsét trónörökösként, és legkorábban i. e. 143-ban vagy 142-ben gyilkoltatta meg.

I. e. 144-ben vagy 143-ban II. Kleopátrának fia született VIII. Ptolemaiosztól, akit születési helye után Ptolemaiosz Memphitésznek neveztek el.Diodórosz: Bibliothéke historiké. 33, 13. I. e. 142 második felében a királyi pár valószínűleg együtt utazott Felső-Egyiptomba, és jelen volt a denderai Hathor-templom alapításánál, valamint az edfui Hórusz-templom felavatásánál.Huß (2001), p. 605.

Valamikor i. e. 141 májusa és 140 januárja között VIII. Ptolemaiosz feleségül vette VI. Ptolemaiosz és II. Kleopátra lányát, III. Kleopátrát is, és őt is megtette királynővé.Iustinus: Historiarum Philippicarum libri XLIV. 38, 8, 5; Valerius Maximus: Factorum et dictorum memorabilium libri IX. 9, 1, ext. 5; Titus Livius, periochae 59; Orosius. Historiae adversum Paganos. 5, 10, 6. Ebben szerepet játszhatott, hogy II. Kleopátra talán már közeledett szülőképes kora végéhez.Huß (2001), p. 606. Általánosan elfogadott, hogy II. Kleopátra és III. Kleopátra egyszerre voltak Ptolemaiosz feleségei, de egyes kutatók (pl. Christopher Bennett) szerint a király elvált II. Kleopátrától, mielőtt feleségül vette volna a lányát. A hármas uralkodás során II. Kleopátrát a papiruszok adelphé („nővér“), III. Kleopátrát pedig güné („feleség“) jelzővel említik.

Valószínűleg i. e. 140-ben történt, hogy Galaisztész, Amünandrosznak, az athamánok királyának a fia II. Kleopátrával egyetértésben egy fiút VI. Ptolemaiosz és II. Kleopátra fiaként nevezett meg, és Egyiptom trónját követelte neki. Galaisztész VI. Ptolemaiosz uralma alatt magas rangú katonai parancsnok volt, VIII. Ptolemaiosz hatalomátvétele után azonban kegyvesztett lett és Görögországba kellett menekülnie. Bosszúból meg akarta dönteni Ptolemaiosz hatalmát, és ebben számíthatott II. Kleopátra támogatására. Védence, VI. Ptolemaiosz állítólagos fia nevében meg akarta támadni Egyiptomot, és kapcsolatba lépett a ptolemaida zsoldosokkal, akiket korábbról jól ismert, majd magas összegű zsoldot ígért a rég ki nem fizetett katonáknak, ha átállnak mellé. Mivel azonban Ptolemaiosz egyik fontos kedvence, Hierax stratéga a saját vagyonából fizette ki a katonák elmaradt zsoldját, Galaisztész terve kudarcot vallott.Diodórosz: Bibliothéke historiké. 33, 20 und 33, 22; Huß (2001), p. 606f.; Hölbl (1994), p. 173f.

Egyeduralkodóként (i. e. 131–127) thumb|II. vagy III. Kleopátra. Louvre Az i. e. 130-as években már valószínűleg fokozódott a feszültség a három uralkodó között, i. e. 132 végére pedig eszkalálódott a helyzet. II. Kleopátra most már nyíltan lázadt fivére ellen, és kitört a polgárháború. Ptolemaiosz Alexandriát még képes volt tartani, a fővároson kívül tartózkodó II. Kleopátra azonban egyeduralkodóként lépett fel, i. e. 132/131-től elkezdte saját uralkodása alapján számítani az éveket, és új kultikus nevet vett fel: theá Philométor Szóteira („anyját szerető megváltó és istennő“). Ezzel a címmel egyaránt emlékeztette a népet bátyjára, a szintén Philométor nevet viselő VI. Ptolemaioszra, valamint a dinasztiaalapító I. Ptolemaiosz Szótérre. A papiruszok tanúsága szerint VIII. Ptolemaiosz hatalma legalább még i. e. 131 első felében kiterjedt Alexandrián kívül Memphiszre és Thébára is kiterjedt. A királynak ugyanakkor nem csak nővérével kellett megküzdenie; egy Harsziésze nevű, egyiptomi őslakos ellenkirály is fellépett, aki i. e. 131 nyarán és őszén uralta Thébát, novemberben azonban elbukott. I. e. 130 januárjában vagy februárjában az egyiptomi Paosz, VIII. Ptolemaiosz egyik fontos hadvezére Hermonthiszba indult lázadókat leverni, de nem tudni, milyen eredménnyel járt, ahogy azt sem, hogy a lázadók II. Kleopátra vagy Harsziésze oldalán álltak.Huß (2001), p. 608ff.; Hölbl (1994), p. 174ff.