A The Grenma egy budapesti punk-rock zenekar.

Tagjai Botlik Mátyás (dob, ütőhangszerek), Szalay Csongor (ének, gitár) és Arany Dóra (basszusgitár). Botlik és Szalay 14 éves korukban kezdtek el zenélni. Botlik kezdett dobot tanulni, mert egyedül ő lakott kertes házban. Arany csak később csatlakozott hozzájuk egy hirdetésre jelentkezvén.

A zenekar eddig három nagylemezt és két EP-t jelentetett meg, az Annyira... című lemezükön kívül mindegyik ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról.

A név eredete: Botlik a gimnáziumban kezdett el angolt tanulni, és a kedvenc szava a grandmother volt. Sokáig próbálták így, eredeti alakban használni, de áttértek a fonetikus leírásra.

Tagjai Szalay Csongor – 1985. július 16-án született Budapesten. Már óvodás korában elkezdett zongorázni és szinkronizálni. Két idősebb és egy fiatalabb lánytestvére van. Az Eszes Jess című mese főcímdalát is ő énekli.

Arany Dóra – 1984. december 19-én született Budapesten. A Xántus János Idegenforgalmi Szakközépiskolában érettségizett le majd a Budapesti Gazdasági Főiskolán végzett angol kereskedelmi szakon. A legemlékezetesebb zenei élménye az volt mikor megkapta az első basszusgitárját. Kedvenc együttese a Nofx. A tagok közül ő a legidősebb. Folyékonyan beszél angolul.

Botlik Mátyás – 1986. április 29-én született. Szentendrén él. Budapesti Műszaki Egyetemre jár gépészmérnök szakra. Ő a legfiatalabb a zenekarból. Két lánytestvére van. 2001 óta dobol.

Diszkográfia Albumok

Demo (2006) Kiadó: Hangya Produkció Néni Kisbogár Reggelizz, ne háborúzz!

Annyira... (2007) Kiadó: FF Film&Music Rajtad múlik 2 Mennyire szeretném Cirkusz Miért pont én? Kit érdekel? Néni Tudom Én szóltam Pont így

Talán nincsen minden rendben (2009) Kiadó: szerzői kiadás Intro Nincsen minden rendben Ne húzd ki a gyufát! Kinek hiszel? Enyém az utolsó szó Hadd gratuláljak Csak állunk és nézünk Apokalipszis most Hiába sírsz Mit vársz? Senki más Ennyi volt Merre tart a világ? Vajon hallja valaki a hangom?

Megszűnt a jel (2010) Kiadó: szerzői kiadás

Megszűnt a jel Mindenki A felhők felett Pillangó-hatás Ahogy neked tetszik El se kezdd Olaj a tűzre Ma történik minden

Budapest softcore (2012) Kiadó: Szerzői kiadás

Igazán otthon Új hős Előre nézz Azt hiszem Kérdőjel Rajtunk áll Önmagad miatt Ott ahol a part szakad Épp elég Ideje élni Halhatatlanok

11:11 (2013) Kiadó: Szerzői kiadás Szakad a cérna Túl szép Itt belül Állj ki magadért Díjak 2009 Bravo Otto – Az év albuma (június 6.)

Videóklipek Mennyire szeretném (2007) Enyém az utolsó szó (2008) Mindenki (2011) Új hős (2011) Rajtunk áll (2012) Ideje élni (2012) Igazán otthon (2013) Álljunk meg egy pillanatra (2022)

Érdekességek A The Grenma együttest halljuk a 9 és fél randi című magyar filmben. A filmbeli zeneszám az Én szóltam, az Annyira... című albumról. A Ma történik minden című dalban ukulele hallható.

Források

the Grenma hivatalos honlapja The Grenma a Hallgass.hu-n Interjú a zenekarral

További információk the Grenma hivatalos honlapja the Grenma a MySpace-n the Grenma fan site the Grenma fan site a Mindenkilapján

Kategória:Magyar punkegyüttesek Kategória:2004-ben alakult együttesek