Iványi Béla, születési és 1903-ig használatos nevén Jung Béla (Nagykanizsa, 1878. október 27. – Vonyarcvashegy, 1964. január 20.) jog- és művelődéstörténész, levéltáros, politikus. Levéltári kutatásai eredményeként megjelent kiadványai a magyar jog-, művelődés- és várostörténet, valamint a nemesi családok genealógiai kutatása számára máig forrásértékűek. 1920-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Élete Jung Károly és Luksics Jozefa fiaként született. A Budapesti Tudományegyetemen 1903-ban szerzett jogtudományi doktori oklevelet. 1903-ban a Magyar Országos Levéltárban helyezkedett el, s először díjtalan gyakornokként, később levéltári tisztként és fogalmazóként dolgozott az intézményben. 1914-ben a debreceni egyetemre nevezték ki a magyar alkotmány- és jogtörténet nyilvános rendkívüli tanárává. Oktatótevékenységét az első világháború megakasztotta, bevonult és tüzértisztként harcolt egészen 1917-ig. Ekkor visszatért Debrecenbe, és korábbi tárgykörét oktatta tovább nyilvános rendes tanári címmel. 1925–1926-ban a jog és államtudományi kar dékánja volt. 1927-ben rövid ideig Olaszországban folytatott levéltári kutatásokat mint a Római Magyar Történeti Intézet tagja. 1927-től a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen oktatott, ahol szintén a magyar alkotmány- és jogtörténet nyilvános rendes tanára volt 1938-ig, emellett az 1934/1935-ös tanévben a jog- és államtudományi kar dékáni tisztét is betöltötte.

Iványi tevékenyen részt vett a helyi politikai közéletben is. Még a világháborút lezáró, az ország megcsonkításával fenyegető Párizs környéki béketárgyalások árnyékában, 1919-ben Debrecenben jelentette meg a szlovákság nemzettörténetéről írott összefoglaló munkáját, amelyben azt igyekezett bizonyítani, hogy a szlovákok a Felvidékre a legutóbbi évszázadokban beszivárgott szláv elemeiből alakultak ki. Az 1920-as évek elején csatlakozott a jobboldali mozgalmakhoz, az Ébredő Magyarok Egyesületének elnökségi tagja és debreceni szervezetének vezetője, a Keresztény Nemzeti Liga választmányi tagja volt. 1923-ban sikertelen kísérletet tett a Magyar Nemzeti Szocialista Párt debreceni szervezetének megalakítására is. Magánéletében is rigorózus ember hírében állt, 1929-ben például párbajra hívta ki a fiatal Mályusz Elemért, amiért az kritikával illette gönci várostörténeti forráskiadványát (a párbaj során senki nem sérült meg). 1937-ben egy meggondolatlan cselekedetével bekerült a hírlapok botránykrónikájába, ezért előbb szabadságolták a szegedi egyetemről, majd 1938-ban nyugdíjazták. Társasági tagságairól – köztük akadémiai tagságáról – lemondott és a körmendi herceg Batthyány-Strattmann család levéltárosaként tevékenykedett 1944-ig.

Munkássága Levéltári kutatásain keresztül főként jogtörténettel és művelődéstörténettel foglalkozott. Behatóan vizsgálta a Mossóczy Zakariás és Telegdi Miklós által a 16. században összeállított törvénygyűjteményt, a Corpus Jurist, valamint a kegyúri jogok történetét. Feldolgozta és közzétette több családi és városi levéltár (pl. Bártfa, Gönc, Eger) anyagát, forráskiadványai a magyar várostörténeti kutatások számára máig forrásértékűek. Emellett behatóan tanulmányozta a magyar nyomdászat és könyvkultúra történetét, a nemesi családok könyvgyűjteményeinek históriáját. A körmendi Batthyány-Strattmann család szolgálatában a Batthyány és a Festetics családok történetével foglalkozott, elindította és 1942–1943-ban szerkesztette a Körmendi Füzetek című forráskiadvány-sorozatot.

1913–1914-ben a Magyar Történelmi Társulat titkára, 1914-ben főtitkára volt. Tudományos eredményei elismeréseként 1916-ban a Szent István Akadémia rendes, 1920-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, de botránya miatt akadémiai tagságáról 1937-ben lemondott.

Élete végén aktív gyűjtőmunkát folytatott a Magyar Mezőgazdasági Múzeum számára. A múzeum 1958-ban létesített kapcsolatot az akkor már 80 éves Iványi Bélával, aki ekkor Vonyarcvashegyen lakott.<ref>A megállapodásban a Keszthely–Szombathely–Veszprém–Zalaegerszeg régiójára vonatkozó írásbeli, levéltári és oklevélanyag, s az esetleg előforduló fényképek, térképek gyűjtésére kapott megbízást. Az utolsó, 1964. évi megállapodást 86 évesen még aláírta, de megvalósulását halála megakadályozta. Munkájának eredménye az a számtalan tematikus cédula, regeszta, melyek a dunántúli várakra, borászatra, kereskedelemre, könyvtárak anyagaira vonatkoznak. Gazdag szellemi hagyatékának egy részét ajándékként leltározták. Másik részét később a múzeum Iványi Béla özvegyétől megvásárolhatta (több külföldi magánlevéltár, a vatikáni levéltár, az országos levéltár, és egyes szabad királyi városok középkori levéltári anyagát feltáró regeszták). A cédulakötegek némelyike gyorsírással készült. Lásd Takáts Rózsa: Az Agrártörténeti Iratok Gyűjteményének története In: Estók János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2005-2007, Budapest, 2007.</ref>

Főbb művei Bártfa szabad kir. város levéltára I.: 1319–1526, Budapest, 1910A márkusfalvi Máriásy család levéltára 1243–1803, Lőcse, 1917Pro Hungaria Superiore – Felsőmagyarországért, Debrecen, 1919Gönc szabadalmas mezőváros története, Karcag, 1926 Mossóczy Zakariás és a magyar Corpus Juris keletkezése, Budapest, 1926A Kir. Magyar Egyetemi Nyomda története 1577–1927, Budapest, 1927 (Gárdonyi Alberttel)A Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család története 1458–1526, Budapest, 1928A Szent Domonkos-rend római központi levéltára: Részletek a magyar dominikánus provincia multjából, Levéltári Közlemények 7 (1929), 1-30.Felső Magyarországról. Szeged, 1930A római szent birodalmi Széki gróf Teleki család gyömrői levéltára 1245–1526, I–II. köt., Szeged, 1931–1932A városi polgárjog keletkezése és fejlődése, figyelemmel Buda és Pest városokra, Budapest, 1936Geschichte des Dominikanerordens in Siebenbürgen und der Moldau, Siebenbürgische Vierteljahresschrift 62 (1939), 27-59, 241-256; 63 (1940), 25-40; Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde 50 (1941/44), 543-573.Könyvek, könyvtárak, könyvnyomdák Magyarországon 1331–1600, Budapest, 1937A losonczi Bánffy család története, Budapest, 1941Dominikánus levelek és oklevelek a körmendi levéltárban. Epistolae et documenta historiam provinciae dominicanae Hungariae illustrantia et in archivo gentis principum de Batthyány reperibilia. Körmend, 1942 (Körmendi Füzetek 1)A körmendi levéltár memorabiliái. Acta Memorabilia in tabulario gentis principum de Batthyány reperibilia. Körmend, 1942 (Körmendi Füzetek 2)A két Zrínyi Miklós körmendi levelei, Budapest, 1943 (Új Magyar Levelestár)Pázmány Péter kiadatlan levelei. Epistolae ineditae cardinalis Petri de Pázmány, Körmend, 1943 (Körmendi Füzetek 3)Képek Körmend multjából. Körmend, 1943 (Körmendi Füzetek 4)Címeres levelek a keszthelyi és körmendi hercegi levéltárakban, Magyar Családtörténeti Szemle 8-9 (1942–1943) és klny. (Körmendi Füzetek, sorozaton kívüli A. füzet)Gróf Batthyány Ádám, a levéltárrendező, Levéltári Közlemények 20-23 (1942–1945), 290-309. A magyar könyvkultúra múltjából: Iványi Béla (1878–1964) cikkei és anyaggyűjtése, szerk. Herner János és Monok István, Szeged, 1983 (Adattár 11.)A középkori Vasvár, szerk. Vízvári Zsolt és Zágorhidi Czigány Balázs, Vasvár, 1992Göncz szabadalmas mezőváros története; Községi Közös Tanács, Gönc, 1988 Körmend története a római kortól a mohácsi vészig; Csaba József Honismereti Egyesület, Körmend, 1999 (Műhely Csaba József Honismereti Egyesület) Iványi Béla–Fazekas István–Koltai András: Pázmány Péter és a Batthyányak; Szt. István Társulat, Bp., 2008

Jegyzetek

Források

További információk Szegedi Péter: Jobbra át! – Adalékok a „keresztény-nemzeti” sportegyesületek debreceni szociogeneziséhez, in: Korall 2000. 1. sz. 74–100. Soós István: Egy „lovagias ügy” (Iványi és Mályusz párbajáról) Zalai életrajzi kislexikon. Elérés: 2010. április 11. Életrajza a Múlt-kor honlapján. Elérés: 2010. április 11. Tripartitum trium professorum. Három szegedi jogtörténész. Drei Szegediner Rechtshistoriker. Tudományos emlékülés Bónis György születésének 100., Both Ödön születésének 90. és Iványi Béla halálának 50. évfordulóján; szerk. Balogh Elemér, Homoki-Nagy Mária; Iurisperitus–Pólay Elemér Alapítvány, Szeged, 2017 (A Pólay Elemér Alapítvány könyvtára'')

Kategória:Magyar jogtörténészek Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:Magyar genealógusok Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Nagykanizsaiak Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1964-ben elhunyt személyek Kategória:A Szent István Tudományos Akadémia tagjai Kategória:Magyar tüzérek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban