bélyegkép|230px|Várady Sándor: Egressy Gábor. Miskolc, 1958 Várady Sándor (Miskolc, 1920. május 29. – Budapest, 2000. április 7.) Munkácsy-díjas szobrász, érdemes művész.
Életútja Sokoldalú tehetsége korán megmutatkozott: még csak tizenhét éves volt, amikor kiadták Nem ez a sorsunk! című verseskötetét. Miskolci mestere Valek József volt. 1938-ban kezdte tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol Sidló Ferenc osztályában tanult, a főiskolán kívül pedig Medgyessy Ferenc volt a mestere. Főiskolai tanulmányait 1944-ben fejezte be, s hazaköltözött Miskolcra. Pogány Ö. Gábor írta: „Sokat köszönhetett Leszih Andornak, aki nagy figyelemmel kísérte a kezdő szobrász első eredményeit. A város és a múzeum anyagilag is pártfogolta őt tanulmányainak elvégzése közben, aminek befejezését követően alkotómunkájának – mind verseinek, mind szobrainak – szülőhelye lett az ihletője.”Tibor Enikő: Várady Sándor. 7. old.
A fiatal művész romos állapotban találta a háború előtt virágzó miskolci művésztelepet, néhány jóbaráttal látott neki rendbehozatalának. Itt alapította az Észak-Magyarországi Képzőművészek Szabad Szervezetét, és képzőművészeti szabadiskolát is létrehozott. Várady Sándor egy csapásra a város művészeti életének vezető alakja lett, akinek kezdeményezésére társaival együtt kiállítássorozatok keretén belül mutatkoztak be a Herman Ottó Múzeumban.
Érdekes szobrászati technikával kezdett foglalkozni ebben az időszakban: papírplasztikákat készített. Egyrészt új formák kialakítását kísérletezte ki segítségével, másrészt terveinek megfogalmazására is használta. Munkáiból kiállítást is rendezett. A pezsgő lelkesedésű művész Miskolc művészeti életének élénkítése érdekében még a bábozás területére is kirándult: többekkel megalakította a Miskolci Bábszínházat, amivel bejárták az országot. A bábszínházban ismerkedett meg Szabó Jolánnal, aki később felesége és hű társa lett egész életében. Egy idő után – elsősorban politikai indíttatású – támadások érték, valószínűleg ennek is köszönhetően, meg a viszonylagos művészi elszigeteltség miatt is, 1948-ban Budapestre költözött.
Több országos pályázaton vett részt – sikeresen. Országosan ismert és elismert lett, amit az 1952-ben megkapott Munkácsy-díj is jelez. Ebben az időben készült szobrai közül több ma már nem látható (például a Felszabadulási emlékmű). Az Ady-pályázatra készült remek, de politikai okokból támadásoknak kitett szobrát nem az eredeti helyen állították fel, hanem az Ady Endre gimnáziumban (1952). A pályázat után megfagyott körülötte a levegő, ami miatt anyagilag is nehéz helyzetbe került. Műtermében azonban változatlanul dolgozott, kísérletezett. Erről nyilatkozta: „…ha egy zongoraművészt tíz évben csak egyszer hívnak el koncertet adni, akkor is mindennap kell gyakorolnia. S így kell tennie egy szobrászművésznek is…”.Tibor Enikő: Várady Sándor. 8. old. Ebben az időszakban a politikai voluntarizmus az élet minden területére súlyosan kihatott, így a művészek munkásságát, kísérletező kedvét is károsan befolyásolta. Mivel Váradyt mindig is érdekelte az absztrakció (gondoljunk papírplasztikáira), logikusan került a politikailag el nem ismert Kassák Lajos vonzáskörébe, 1953-tól a Kassák Lajos Körhöz kapcsolódott. Ebben az időszakban sok absztrakt jellegű szobra, domborműve és más alkotása készült, amik azonban nem kerülhettek a szélesebb nyilvánosság elé. A tehetséget azonban előbb-utóbb el kellett ismerni, de ehhez az 1956-os forradalom után megváltozott művészetpolitika is kellett: 1971-ben Nívó-díjat kapott. Elismertsége okán 1985-ben meghívták Gundelfingenbe (NSZK), a IV. Nemzetközi Szobrász Szimpóziumra, ahol alumíniumból készített térkompozíciót. Tanulmányutak sorozatán tájékozódott a kortárs szobrászat eredményeiről, az idegen népek művészetével Ausztriától Mexikóig, és nemzetközi alkotótáborokban vett részt. 1989-ben érdemes művész lett. Hosszú betegség után 2000-ben hunyt el.Tibor Enikő: Várady Sándor. 7–9. old.
Munkássága bélyegkép|Várady Sándor sírja Budapesten. Kerepesi temető: 42/1-A-32.
Várady Sándor szobrászművészi tevékenységére a nyitottság és a sokrétűség a jellemző. Egyaránt alkotott figuratív és absztrakt, mobil alkotásokat, egyaránt készített szobrokat papírból, vörösrézlemezből, bronzból, alumíniumból, kőből, pirogránitból, műanyagból, egyaránt művelte a körbejárható szobrok, a domborművek, a plakett és az érem műfaját, és egyaránt készített nagy méretű alkotásokat és kisplasztikákat.
Erőteljesen érdeklődött a repülés iránt, ezért tanulmányozta a madarak szárnyalását, mozgását. Sok alkotása készült ebben a témában, például a Felröppenő madár, a Sasok, a Viaskodó madarak, a Madárvonulás, a Kerepesi temetőben lévő síremlékét is madár őrzi. Sok portrét készített a történelem, az irodalom, a zene nevezetes személyiségeiről és híres kortársakról (Egressy Gábor, Csokonay, Szent László, Gulácsy, Bizet, Muszorgszkij, László Gyula, Ady Endre). Műtermi kísérletei között megemlítendőek absztrakt kisplasztikái, domborművei vagy mobiljai (Hommage à Kassák, Vertikális variációk). Köztéri nonfigurális alkotásaként a székesfehérvári Kettős kapcsolódást és a hajdúszoboszlói krómacél Díszkutat lehet megemlíteni. Természetszeretetét „madaras” alkotásainak sora, de a Megsebzett szavas és a Teknősbékás lány is igazolja.Tibor Enikő: Várady Sándor. 9–16. old.
Számos alkotása található meg hazai közgyűjteményekben: Herman Ottó Múzeum (Miskolc), Miskolci Galéria (Miskolc), Déri Múzeum (Debrecen), Magyar Nemzeti Galéria (Budapest), Városi Képtár (Ráckeve), Hatvani Galéria (Hatvan), Sárospataki Képtár (Sárospatak).Tibor Enikő: Várady Sándor. 60. old.
Egyéni kiállításai 1947 – Papírplasztikai kiállítás, Miskolc 1975 – Művelődési Ház, Hajdúszoboszló 1976 – Hatvani Galéria (Kurucz D. Istvánnal), Hatvan 1987 – Miskolci Galéria, Miskolc 1987 – Oroszlány 1987 – Tatabánya 1988 – Csákvár 1988 – Dunakeszi 1989 – Mezőberény 1989 – Kéthely 1989 – Siklós 1989 – Hatvani Galéria, Hatvan 1995 – Pannónia Galéria (Törley Máriával, Mihály Gáborral), Sopron 1999 – Csepel Galéria, Budapest 2001 – Emlékkiállítása, Józsefvárosi Galéria, BudapestTibor Enikő: Várady Sándor. 23. old.
Válogatott csoportos kiállításai 1946 – Észak-magyarországi Művészek Szabadszervezete csoporttárlata 1947 – Észak-magyarországi Művészek Szabadszervezete csoporttárlata 1950-től – Országos Képzőművészeti kiállítások, Műcsarnok, Budapest 1969 – II. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs 1971 – Új művek, Műcsarnok, Budapest 1975 – Jubileumi Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1984 – 40 év a magyar képzőművészetben, BM Művelődési Ház, Budapest 1985 – IX. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs 1985 – Alumínium gyár – szabadtéri kiállítás, Gundelfingen (Német Szövetségi Köztársaság) 1985 – Tamási városban felállított köztéri szobrok alkotóinak közös tárlata, Tamási Galéria, Tamási 1987 – X. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs 1988 – VIII. Dante Biennále, Ravenna 1997 – Szobrok, Pataky Galéria, BudapestTibor Enikő: Várady Sándor. 24. old.
Köztéri művei 1943 – Hősi emlékmű (erdőbényei kő, Tokaj) 1952 – Felszabadulási emlékmű (bronz, Eger) 1952 – Ady Endre (bronz, Budapest, Ady Endre Iskola, Budapest, 1990-től Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest) 1954 – Leány tavaszi ággal (alumínium, Lovászi) 1957 – Szuronyvívás (bronz, Népstadion) 1958 – Pelikán (alumínium, Budapest, IX. kerület, Üllői úti lakótelep) 1958 – Egressy Gábor (bronz, Miskolc) 1958 – Csokonai (kő, Debrecen) 1960 – Vasvári Pál (samott portré, Szeged) 1962 – Tiszaszederkényi Vénusz (bronz, Tiszaújváros) 1963 – Ifjúság (vörösréz domborítás, díszkút, Budapest) 1963 – Díszkút (vörösréz domborítás, Veszprém) 1964 – Vízbenyúló fiú (bronz medenceszobor, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem) 1967 – Csokonai Vitéz Mihály (süttői mészkő, Debrecen, Csokonai Színház) 1967 – Muszorgszkij (bolgár mészkő, Budapest, Operaház) 1967 – Bizet (bolgár mészkő, Budapest, Operaház) 1969 – Teknős és leány (vörösréz domborítás, Heves) 1969 – Sebzett szarvas (vörösréz domborítás, Tata) 1970 – Sebzett szarvas (vörösréz domborítás, Sopron, Erdészeti Egyetem) 1970 – Rendőr mártírok emlékműve (vörösréz, Szeged, Csongrád megyei Rendőrkapitányság, 1990-ben eltávolítva) 1971 – Sas (vörösréz domborítás, Tamási) 1971 – Dámvad (vörösréz domborítás, Tamási) 1972 – Dámvad (vörösréz domborítás, Kecskemét, Állatkert) 1973 – Díszkút (rozsdamentes acél plasztika, Hajdúszoboszló) 1975 – Géniusz (vörösréz domborítás, Gyula) 1977 – Két világító test (vörösréz domborítás, Hajdúszoboszló) 1977 – Kettős kapcsolódás (alumínium plasztika, Székesfehérvár) 1979 – Madarak a levegőben (vörösréz domborítás, Tamási) 1983 – Népek barátsága (vörösréz domborítás, Horvátzsidány) 1985 – Repülés és Lebegő formák (alumínium szobor plasztikák, Gundelfingen) 1987 – Petőfi Sándor (süttői mészkő portré, Tata) 1988 – Pávás díszkút (vörösréz domborítás, Mezőkövesd) 1988 – Turul (vörösréz domborítás, Mezőberény) 1989 – Summás emlékmű (süttői mészkő, Mezőkövesd) 1989 – Madárfészek (pirogránit, Ráckevei Képtár) 1989 – A három kedves (süttői mészkő, Mezőberény) 1989 – Második világháborús emlékmű (vörösréz domborítás, Gánt) 1990 – Hősi emlékmű (bronz, kő, Csákvár) 1996 – Második világháborús emlékmű (vörösréz domborítás, Szalkszentmárton) 1996 – A két lator (bronz dombormű, Gyulafirátót) 1997 – Ambrus Miklós (bronz, Budapest-Népliget, FTC Sportcentrum)Tibor Enikő: Várady Sándor. 61. old.
Jegyzetek
Források
Tibor Enikő: Várady Sándor. A Miskolci Galéria Könyvei 22. Miskolci Galéria, Miskolc, 2002. . ISSN 1219-0594 Dobrik István szerk.: Miskolci művészek. Miskolc, 2006.
Köztérkép – Várady Sándor szobrai
Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Miskolci képzőművészek Kategória:1920-ban született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek