Sen Csüan-csi (kínaiul: 沈佺期; pinyin hangsúlyjelekkel: Shěn Quánqí; más néven: 雲卿; 650 körül - 729) kínai költő a Tang-dinasztia idején.

Magas rangú hivatalnok, mandarin volt. Utolsó vizsgáit 675-ben tette le, de hivatalba lépése után nem sokkal korrupció vádja miatt bebörtönözték. Kiszabadulása után cenzori kinevezést kapott, 684-után az új császár az előző uralkodóhoz fűződő kapcsolatai miatt száműzte ba (ma Vietnám). 707-ben már ismét ban, a történetírói hivatalban dolgozott. Hivatalnoki pályafutása végén a trónörökös mellett kapott tisztviselői állást. Kifinomult költészetében az udvari költészet korában szokásos témáit formálta versbe, száműzetése alatt készült alkotásait az átélt érzelmek hatották át. nel együtt a stílus egyik első jelentős képviselőjeként ismert. Először a Ming-korban gyűjtötték össze és adták ki fennmaradt verseit.Magyarul három verse olvasható Dudás Kálmán műfordításában. Lásd KKK 1960. 24-26. o.

Jegyzetek

Források

Klasszikus kínai költők I-II. Ford. András László et al. Vál., szerk. és életrajzi jegyzetekkel ellátta Csongor Barnabás (IV-VI. rész) és Tőkei Ferenc (I-III. rész). Az előszót és a jegyzeteket írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967. Tőkei Ferenc – Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története. Budapest, Gondolat Kiadó, 1960. 马积高 - 黄钧: 中国古代文学史 (A klasszikus kínai irodalom története) I-III. 湖南文艺出版社, 1992.

Kapcsolódó szócikkek Kínai irodalom Kínai költészet A Tang-kor háromszáz verse

Kategória:Középkori kínai költők, írók