Arthur Phillips (Minneapolis, Minnesota 1969. április 23. –) XXI. századi amerikai író és esszéista. Volt gyerekszínész, dzsessz-zenész, bukott vállalkozó és ötszörös Jeopardy! győztes. Magyar vonatkozású Prága című könyvével vált ismertté 2002-ben.

Pályája Minneapolisban született 1969-ben, a Harvard Egyetemen tanult 1986 és 1990 között. Volt gyerekszínész, dzsessz-zenész, bukott vállalkozó és ötszörös Jeopardy! győztes.Díjak és elismerések Marly Rusoff Literary Agency

1990-ben egy amerikai befektető cég munkatársaként Kelet-Európába jött, hogy közelről nézhesse végig a rendszerváltást. Két évet töltött Budapesten abban az időben, amikor számos nyugati fiatal művész özönlötte el a vasfüggöny által korábban elzárt országokat inspirációt remélve. Magyar írók könyveit olvasta (Márait, Krúdyt, Nádast, Esterházyt)Horn Gabriella interjúja Litera.hu és sok ismerőst szerzett, mikor éjszakai bárokban szaxofonozott és énekelt.

Miután visszatért Bostonban be is iratkozott a konzervatóriumba, mert azt gondolta, a zenéből fog megélni, de csak átlagos tehetségnek bizonyult. Ekkor történt, hogy benevezett a Jeopardy! című amerikai kvízműsorba és ötször meg is nyerte 1997-ben. Közben szabadúszó reklámszövegíróként és szabadúszó újságíróként dolgozott, ez vezette a regényírás felé. Négy évbe telt, míg első könyvét megírta. Közben megnősült és megszületett első kisfia. Magyarországon összegyűjtött élményeit Prága címmel már Párizsban rendezte sajtó alá, ahol 2001-2003 között élt, mikor felesége itt kapott munkát. Azért Prága lett a cím, mert az itt élő amerikai fiataloknak csalódás lett Budapest. Szerintük a nagy dolgok Prágában történtek, Budapest csak fakó utánzat.M. Nagy Miklós Arthur Phillips Prága című regényéről Európai kulturális füzetek 26.

Könyve 2002-ben bestseller lett Amerikában. A The New York Times és a Los Angeles Times is különdíjjal jutalmazta. Második könyvének már megvolt a vége, mikor nekilátott. Az egyiptológust a brit régész, Howard Carter visszaemlékezései inspirálták.Hidas Judit interjúja KonTextus.hu A témaválasztást éles szavakkal illette a New York Times, mégis világsiker lett. 2004-ben számos könyves toplistát vezetett.

Ekkor már félig kész volt az Angelica, egy Viktória-korabeli kísértetregény, amit végül 25 nyelvre fordítottak le és szintén világsiker lett. A The Washington Post 2007 legjobb szépirodalmi regényének választotta.

Időnként az amerikai sajtóban jelennek meg esszéi közép-európai írók, köztük Márai angol nyelvű kiadásai kapcsán,Dangerous Games The New YorkerAz esszéista és a regényíró Kundera Lettre 70. illetve maga is közreműködött Hajtmanszki Zoltán Downtown Flaneur című albumának fordításánál. Csáth Géza Naplójának 2004-es angol nyelvű kiadásához is (The Diary of Geza Csath) ő írt előszót.The Diary of Geza Csath: Előszó The Ledge

Feleségével és két fiával most New Yorkban él. Legújabb könyve, a The Song Is You is itt játszódik.

Művei Eredeti angol nyelvű könyvei Prague (2002), e-könyv Prague (2003), papír The Egyptologist (2004), e-könyv The Egyptologist (2005), papír Angelica (2007), e-könyv Angelica (2008), papír The Song Is You (2009), e-könyv The Song Is You (2009), papír

Magyarul megjelent könyvei Prága; ford. M. Nagy Miklós; Európa, Bp., 2003 Az egyiptológus. Regény; ford. M. Nagy Miklós; Európa, Bp., 2005 Angelica. Regény; ford. M. Nagy Miklós; Európa, Bp., 2008 Te vagy a dal (The song is you); ford. Pék Zoltán; Európa, Bp., 2010 Arthur tragédiája (The tragedy of Arthur); ford. Tótfalusi István; Európa, Bp., 2014

Magyarul megjelent novellái Vencel tér című novella Az év műfordításai 2006 című kiadványban

Egyéb magyar kiadású művei Hajtmanszki Zoltán: Downtown Flaneur (2003) (angol fordítás) Csáth Géza: The Diary of Geza Csath (2004) (angol előszó)

Források

További információk Angol nyelvű hivatalos oldal a Random House Kiadó oldala Budapest, avagy a nosztalgia seholsincsvárosa Új Könyvpiac Nagy M. Miklós Arthur Phillips Prága című regényéről Európai kulturális füzetek 26. Arthur Phillips: Prága (2. kiadás) részlet a Litera.hu-n Vonzanak a félreértések Hidas Judit interjúja a KonTextus.hu-n Arthur Phillips a Bestsellerben videórészlet az M1 Bestseller című műsorából Egy szerencsés ember Horn Gabriella interjúja a Litera.hu-n Arthur Phillips: Az egyiptológus részlet a Litera.hu-n

Kategória:Amerikai írók Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Esszéírók