A moldáv labdarúgó-bajnokság első osztálya (moldávul Divizia Națională) Moldova labdarúgásának legmagasabb osztálya. 1992-ben alakult meg, azt követően, hogy a Szovjetunió felbomlott, és az ország függetlenné vált. A bajnokságban 8 csapat szerepel, az utolsó hely a megszerzése jelenti a kiesést az élvonalból, az utolsó előtti helyen végző csapat osztályzót játszik a másodosztály a második helyezettel, amely jogosult lenne az élvonalban való szereplésre.
A bajnokság rendszere A bajnokság őszi-tavaszi lebonyolításban 8 csapat részvételével zajlott 2017-ig, amikor tavaszi-őszi rendszerre állt át a bajnokság, amelyet azóta naptári év szerint rendeznek meg. Az első körben minden csapat minden csapattal oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben játszik egymással, egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként. A 18. forduló utáni bajnoki sorrendnek megfelelően újabb körmérkőzéseket írnak ki, az új sorsolás szerint pedig minden csapat minden csapattal még egyszer – pályaválasztóként vagy vendégként – játszik.
A bajnokság végső sorrendjét a 28 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozzák meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap. Vereség esetén nem jár pont. A bajnokság első helyezett csapata a legtöbb összpontszámot szerzett egyesület, míg az utolsó helyezett csapat a legkevesebb összpontszámot szerzett egyesület.
Azonos összpontszám esetén a bajnoki sorrendet az alábbi szempontok alapján határozzák meg: az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken „idegenben” szerzett gólok száma a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma a bajnokságban elért győzelmek száma sportszerűségi ranglista
A bajnokság győztese lesz a 2022–23-as moldáv bajnok, és a 7. osztályzón lép pályára, míg a 8. helyezett csapat kiesik a másodosztályba.
Bajnoki dobogósok, gólkirályok Szezon Bajnokcsapat Ezüstérmes Bronzérmes Gólkirály(ok) Gólokszáma 1992 Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Bugeac Comrat Serghei Alexandrov (Bugeac Comrat), Oleg Flentea (Constructorul Chișinău)13 1992–1993 Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Moldova Boroseni Vladimir Kosse (Tiligul-Tiras Tiraspol)30 1993–1994 Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Codru Călărași Vladimir Kosse (Tiligul-Tiras Tiraspol) (2)24 1994–1995 Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Olimpia Bălți Vladislav Gavriliuc (Nistru Otaci / Zimbru Chișinău)20 1995–1996 Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Constructorul Chișinău Vladislav Gavriliuc (Zimbru Chișinău) (2)34 1996–1997 Constructorul Chișinău Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Serghei Rogaciov (Constructorul Chișinău / Olimpia Bălți)35 1997–1998 Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Constructorul Chișinău Serghei Clescenco (Zimbru Chișinău)25 1998–1999 Zimbru Chișinău Constructorul Chișinău Tiligul Tiraspol Serghei Rogaciov (Sheriff Tiraspol) (2)21 1999–2000 Zimbru Chișinău Sheriff Tiraspol Tiligul Tiraspol Serghei Rogaciov (Sheriff Tiraspol) (3)20 2000–2001 Sheriff Tiraspol Zimbru Chișinău Tiligul Tiraspol Ruslan Barburoș (Haiduc-Sporting / Agro Chișinău / Sheriff Tiraspol), Davit Mudzsiri (Sheriff Tiraspol) 17 2001–2002 Sheriff Tiraspol Nistru Otaci Zimbru Chișinău Ruslan Barburoș (Sheriff Tiraspol) (2)17 2002–2003 Sheriff Tiraspol Zimbru Chișinău Nistru Otaci Serghei Dadu (FC Tiraspol / Sheriff Tiraspol)19 2003–2004 Sheriff Tiraspol Nistru Otaci Zimbru Chișinău Vladimir Shishelov (Zimbru Chișinău)15 2004–2005 Sheriff Tiraspol Nistru Otaci Dacia Chișinău Catalin Lichioiu (Nistru Otaci) 16 2005–2006 Sheriff Tiraspol Zimbru Chișinău FC Tiraspol Aljakszej Kucsuk (Sheriff Tiraspol) 13 2006–2007 Sheriff Tiraspol Zimbru Chișinău Nistru Otaci Aljakszej Kucsuk (Sheriff Tiraspol) (2)17 2007–2008 Sheriff Tiraspol Dacia Chișinău Nistru Otaci Igor Picușceac (FC Tiraspol / Sheriff Tiraspol)14 2008–2009 Sheriff Tiraspol Dacia Chișinău Iskra-Stal Rîbnița Oleg Andronic (Zimbru Chișinău)16 2009–2010 Sheriff Tiraspol Iskra-Stal Rîbnița Olimpia Bălți Alexandru Maximov (FC Viitorul), Jymmy França (Sheriff Tiraspol)13 2010–2011 Dacia Chișinău Sheriff Tiraspol Milsami Orhei Gheorghe Boghiu (Milsami Orhei)26 2011–2012 Sheriff Tiraspol Dacia Chișinău Zimbru Chișinău Wilfried Balima (Sheriff Tiraspol)18 2012–2013 Sheriff Tiraspol Dacia Chișinău FC Tiraspol Gheorghe Boghiu (Milsami Orhei) (2)16 2013–2014 Sheriff Tiraspol FC Tiraspol Veris Chișinău Henrique Luvannor (Sheriff Tiraspol)26 2014–2015 Milsami Orhei Dacia Chișinău Sheriff Tiraspol Ricardinho (Sheriff Tiraspol)19 2015–2016 Sheriff Tiraspol Dacia Chișinău Zimbru Chișinău Danijel Subotić (Sheriff Tiraspol)12 2016–2017 Sheriff Tiraspol Dacia Chișinău Milsami Orhei Ricardinho (Sheriff Tiraspol) (2)15 2017 Sheriff Tiraspol Milsami Orhei Petrocub Hîncești Vitalie Damașcan (Sheriff Tiraspol) 13 2018 Sheriff Tiraspol Milsami Orhei Petrocub Hîncești Vladimir Ambros (Petrocub Hîncești)12 2019 Sheriff Tiraspol Sfîntul Gheorghe Petrocub Hîncești Jurij Kendis (Sheriff Tiraspol)12 2020–2021 Sheriff Tiraspol Petrocub Hîncești Milsami Orhei Frank Castañeda (Sheriff Tiraspol)28 2021–2022 Sheriff Tiraspol Petrocub Hîncești Milsami Orhei Vladimir Ambros (Petrocub Hîncești) (2)17
Örökmérleg Csapat Bajnoki címek Ezüstérmes Bronzérmes Bajnoki évek Sheriff Tiraspol 20 2 1 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2012, 2013, 2014, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020/21, 2021/22 Zimbru Chișinău 8 5 3 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1998, 1999, 2000 Dacia Chișinău 1 7 1 2011 Constructorul Chișinău 1 5 8 1997 Milsami Orhei 1 2 4 2015 Tiligul-Tiras Tiraspol – 6 3 Nistru Otaci – 3 3 Petrocub Hîncești – 2 3 Iskra-Stal Rîbnița – 1 1 Sfîntul Gheorghe – 1 – Olimpia Bălți – – 2 Bugeac Comrat – – 1 Codru Călărași – – 1 Moldova Boroseni – – 1 Veris Chisinau – - 1
A bajnokság helyezése az UEFA-rangsorban A bajnokság helyezése 2011-ben az UEFA rangsorában. (Dőlt betűvel az előző szezonbeli helyezés, zárójelben az UEFA-együttható).
31. 15px (29.) Premier Division (8,708) 32. 15px (36.) NB I (8,500) 32. 15px (34.) Divizia Națională (7,749) 34. 15px (32.) A Lyga (7,708) 35. 15px (33.) Virslīga (7,415)
Jegyzetek
Források Labdarúgás-lineups Hivatalos oldal Divizia Națională Eredmények, tabella és góllövőlista az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) oldalán
1