A La, la, la című dal volt az 1968-as Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala, melyet a spanyol Massiel adott elő spanyol nyelven.
Az Eurovíziós Dalfesztivál A dalt nemzeti döntő nélkül választották ki. Eredetileg Juan Manuel Serratot kérték fel, de ő katalán nyelven kívánta előadni a dalt, amire nem kapott engedélyt, ezután a spanyol tévé néhány nappal a verseny előtt kérte fel Massielt.
Az április 6-án rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizenötödikként adták elő, az ír Pat McGeegan Chance of a Lifetime című dala után, és a német Wencke Myhre Ein Hoch Der Liebe című dala előtt. A szavazás során huszonkilenc pontot szerzett, mely az első helyet érte a tizenhét fős mezőnyben. Egyetlen ponttal előzte meg a második helyen végzett brit Cliff Richard dalát. Ez volt Spanyolország első győzelme.
A következő spanyol induló Salomé Vivo cantando című dala volt az 1969-es Eurovíziós Dalfesztiválon.
A következő versenyen négyes holtverseny alakult ki az élen. A négy győztes Salomé Vivo Cantando című dala, a brit Lulu Boom Bang-a-Bang című dala, a holland Lenny Kuhr De troubadour című dala és a francia Frida Boccara Un jour, un enfant című dala volt.
Kapott pontok Zsűrik POR NED BEL AUT LUX SUI MON SWE FIN FRA ITA GBR NOR IRE ESP GER YUG Kapott pontok 4 0 0 2 1 0 4 0 3 4 3 0 1 1 6 0 A tábla a fellépés sorrendjében van rendezve
Slágerlistás helyezések Slágerlisták (1968)Lh.*ArgentínaBillboard Magazine Archive, 1968. 05. 18.4AusztriaAustriancharts.at8Belgium (Vallónia)ultratop.be15Egyesült Királyság35HollandiaDutcharts.nl18Németország12NorvégiaNorwegiancharts.com5Spanyolország1SvájcHitparade.ch8 *Lh. = Legjobb helyezés.
További információk Dalszöveg
Jegyzetek
Kategória:Dalok az 1968-as Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:Popdalok