A Vosztok–6 (oroszul: Восток-6 – magyarul Kelet) a szovjet Vosztok-program hatodik, egyben utolsó emberes küldetése volt. A repülésnek két fő célja volt: a világ első női űrhajósának világűrbe juttatása, valamint egy hosszú időtartamú szimultán űrrepülés végrehajtása egy másik űrhajóval, a Vosztok–5-tel. Ahogy a program korábbi repülésein, úgy ezen is világrekordok felállítása, elsőségek learatása volt a szovjet vezetés célja.
Az űrhajó utasa Valentyina Tyereskova volt, egy ötfős női űrhajóscsoportnak a történelmi repülésre kiválasztott tagja. Eredetileg a programban nem tervezték nők repültetését, ám Gagarin repülése után felmerült az ötlet – lényegében pusztán ideológiai és nem tudományos alapon –, hogy ne csak férfiakat küldjön fel a Szovjetunió, amelyet rövid vita után elfogadott a legfelsőbb pártvezetés. Nem lévén nő a katonai pilóták körében, egy bizottság a szovjet repülő- és ejtőernyős sportklubok tagjai között toborzott női űrhajósjelölteket és 1962. március 3-án 3 fő, egy hónappal később további 2 fő jelölésével megalakult az első női űrhajóscsoport. Egy évnyi kiképzést követően Szergej Koroljov és Nyikolaj Kamanyin Valentyina Tyereskovát jelölte repülésre (tartalékul pedig Irina Szolovjovát).
A Vosztok–5 társűrhajó 1963. június 14-ei startját követően Valentyina Tyereskova 1963. június 16-án startolt a Bajkonuri űrrepülőtér 1-es számú starthelyéről. A Föld körüli pályára állás tökéletesen sikerült, ezzel hivatalosan is Tyereskova lett az első nő a világűrben. A startot követően nem sokkal a két űrhajó 5 kilométerre közelítette meg egymást, majd a két űrhajós rádiókapcsolatot is létesített.
A Vosztok–6 közel három napig közös repülést végzett a Vosztok–5 űrhajóval, ezalatt több mint 2 millió kilométert tett meg a világűrben. Az űrrepülés feladatai közé tartozott az emberi szervezetre ható különböző tényezők további tanulmányozása, fizikai és űrbiológiai kísérletek, illetve vizsgálatok végrehajtása, különös figyelemmel a sugárzások káros élettani hatásai ellen történő védekezésre. További feladat volt a Föld felszínének és légkörének megfigyelése, valamint az űrhajó irányítására szolgáló tökéletesített rendszerek – kézi vezérlés, rádiókapcsolat – kipróbálása, az űrhajókra és utasaikra gyakorolt közegellenállás mértékének – fel- és leszállás, repülés közben – meghatározása, valamint a mikrometeorok és a kozmikus poranyag hatásainak mérése.
Tyereskova kétoldalú rádiókapcsolatot tartott a földi irányítóközponttal és a Vosztok–5 űrhajót irányító Valerij Fjodorovics Bikovszkij űrhajóssal. A rádiókapcsolat mind rövidhullámon, mind VHF sávon zajlott. A VHF állomások mindegyikét Zarja (hajnal) néven ismerték. Minden egyes Zarja állomás helyét beazonosították a Szovjetunió területén. Több alkalommal volt helyszíni televíziós közvetítés az űrhajók fedélzetéről.
Szakmai feladatát befejezve az űrhajó 1963. június 19-én automatikus visszatérési üzemmódban Karagandától északkeletre, 620 kilométer távolságban szállt le 2 nap 22 óra 50 perc repülés, 48 Föld körüli keringés után.
Személyzet
Tartalék
(1) Zárójelben a sikeres űrrepülések száma személyenként, beleértve ezt a missziót is.
Előzmények
A program előző repülései A Vosztok–program repülései egy határozott fejlődési vonalat rajzoltak ki. Elsődleges céljuk az első ember világűrbe juttatása volt, majd ennek teljesülése után a mind merészebb teljesítményekkel egyfajta technológiai felsőbbrendűség bizonyítása az űrverseny keretében. Néhány ember nélküli automatikus repülést követően 1961. április 12-én Jurij Gagarin volt az első űrhajós, aki Vosztok–1 jelű űrhajóján Föld körüli pályára állt és egy Föld körüli fordulatot tett, ezzel teljesítve a Vosztok-repülések elsődleges célját.
1961. augusztus 6-án German Tyitov űrhajója, a Vosztok–2 szállt fel, hogy 17 Föld körüli fordulatos útján egy napot meghaladó időtartamot teljesítsen odafönn. Ezzel a repüléssel egyrészt igazolta a szovjet űrkutatás, hogy Gagarin sikere nem afféle „véletlen” teljesítmény volt, hanem erre bármikor képesek. Sőt, ezzel a teljesítménnyel alaposan leelőzték a NASA Mercury-programját, amelyben az idő tájt mindössze két 15 perces szuborbitális repülésre, ún. „űrugrásra” voltak csak képesek az amerikai ellenlábasaik. Ezzel a program másodlagos célját is beteljesítették a szovjetek.
A rá következő repülések még merészebb módon növelték az amerikaiakkal szemben megszerzett technológiai előnyt. Miközben John Glenn egy Gagarinéhoz hasonló rövid orbitális repülést teljesített a Friendship 7 fedélzetén, a Vosztok–3 és Vosztok–4 repülését egy időben történő szimultán repülésnek tervezték és végül 1962. augusztus 11. és augusztus 15. között 4 illetve háromn napos időtartamban teljesítették Andrijan Nyikolajev és Pavel Popovics űrhajósok.
Női űrhajósok válogatása A program legénységválogatása már 1959 első felében elkezdődött és az akkor felállított követelményrendszer alapján 1960 májusára kialakult egy csupa férfiakból álló űrhajóscsoport, amelynek tagjaiból került ki a világ első űrhajósa és később az újabb Vosztok-repülések legénysége. 1961 nyarán – Jurij Gagarin és German Tyitov repülését követően – Nyikolaj Kamanyin tábornok, az űrhajóscsoportért felelős vezetője vetette fel az ötletet, hogy nőket is ki kéne választani és űrhajóssá képezni őket.
A tábornok fel is állított egy érvrendszert erre vonatkozólag: A nők nyilvánvalóan fel fognak jutni a világűrbe – ezért jobb a lehető leghamarabb elkezdeni a felkészítésüket egy ilyen útra. Semmilyen körülmények között nem fordulhat elő, hogy az első nő a világűrben amerikai legyen – ez sértené a szovjet nők hazafias érzéseit. Az első női űrhajós a kommunizmus ugyanolyan nagy szószólója lehet, mint amilyen Gagarin és Tyitov lett Kamanyin ötletét szakmai körökben nem fogadták nyitottan, Szergej Koroljov, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke, Msztyiszlav Keldis, vagy a honvédelmi miniszter, Rogyion Malinovszkij ellenezte az ötletet. Kamanyin azonban megkerülve főnökeit, közvetlenül Hruscsov elé vitte az ötletét, aki viszont támogatta azt. Ennek nyomán 1961. december 30-án az SZKP Központi Bizottsága elfogadta a tervet, mely szerint a szovjet űrprogram számára 16 új űrhajósjelöltet kell toborozni, beleértve 5 női jelöltet is. A férfiak válogatása ugyan határozatlan időre elhalasztódott, ám a női űrhajósjelöltek felkutatása azonnal elkezdődött.
Egy repülőorvosokból álló csoport bejárta a Szovjetunió repülőklubjait és kiválasztott 400 nőt, aki az elsődleges követelményeknek megfelelt. 1962 januárjára egy széles körű tesztsorozat nyomán a 400 fős jelöltlistát 52 főre csökkentették. Végül 1962. március 3-ra egy jelölőbizottság – amelyben maga Gagarin is részt vett – 3 főt választott ki. További megfontolások alapján egy hónappal később még két további jelölt csatlakozott hozzájuk, így alakult ki a végleges, 5 fős női űrhajóscsoport: Tatyjana Kuznyecova Valentyina Ponomarjova Irina Szolovjova Valentinya Tyereskova Zsanna Jorkina
A személyzet kiválasztása Az ötfős női űrhajóscsoport a kiválogatása után folyamatos tréningben volt. A csoport tagjai eredendően ejtőernyősök voltak különböző sportklubokban, de az űrhajóssá váláshoz sokrétű gyakorlatra kellett szert tenni. A gyakorlás centrifuga tesztekben, Tu–104-es repülőgépeken végzett súlytalansági gyakorlatokban, UTI MiG–15 vadászrepülőgép kiképzésben, vízi és szárazföldi túlélési gyakorlatokban, csillagászati oktatásban, és a Vosztok űrhajó megismerésében merült ki. (Az Il–14-es repülőgépekből végzett fejenkénti 80–90 ejtőernyősugrás – amivel a Vosztok űrhajó leszállásának legutolsó fázisát gyakorolták – pedig inkább volt felüdülés számukra, mint gyakorlás).
A tréningprogram végére az öt fő egyike, Kuznyecova lemorzsolódott a centrifugabeli és a nyomáskamrabeli gyenge teljesítménye alapján, miközben a többiek közül Ponomarjova és Tyereskova kezdett egyre inkább kiemelkedni.
A legénységválasztásra szovjet szokás szerint csak röviddel a repülés előtt került sor, a női űrhajósé azonban 5-6 héttel a start előtt megtörtént. Több hetes vitafolyamat vezetett az 1963. május 21-ei döntéshez. A döntéshozók két ellentétes csoportra oszlottak, amelyek egyike Tyereskovát akarta, a többiek pedig Ponomarjovát. Hetekig zajlott a vita, amelyben végül a program felelősei Valentyina Tyereskovában találták meg a történelmi repülés jelöltjét.
A társűrhajó, a Vosztok–5 ülésére négy űrhajós is pályázott, Valerij Bikovszkij, Jevgenyij Hrunov, Alekszej Leonov és Borisz Volinov. A csoport lényegében folyamatosan gyakorolt egy űrrepülésre, mégis a Bikovszkij-Volinov páros tartott egy kicsit előrébb a felkészülésben. Bikovszkij felé még az is billentette a mérleg nyelvét, hogy ő volt a legkönnyebb testsúlyú a többiek között és a tömeg meghatározó tényező volt, mivel a hosszabb repüléshez szükséges módosítások így is a Vosztok rakéta teljesítőképességének határáig juttatták az űrhajó tömegét. Koroljov és Kamanyin végül a Bikovszkij-Volinov párost választotta (előbbit a repülés fő jelöltjeként, utóbbit tartalékul).
A jelöléseket kicsit később hozták nyilvánosságra, egy Tyura-Tamba utazott újságírócsoport előtt, ünnepi sajtótájékoztatón jelentette be Nyikolaj Kamanyin 1963. június 7-én, hogy a világ első űrhajósnője Valentyina Tyereskova lesz (tartaléka Irina Bajanovna Szolovjova), míg a szimultán repülés férfi űrhajósául Valerij Bikovszkijt (tartalékául pedig Borisz Volinovot) jelölték ki.
Tervezés A Vosztok-program természeténél fogva – miszerint nem volt előre lefektetett terv a repülések egymás utániságára – csak a Vosztok–3 és Vosztok–4 páros repülését követően indult el a gondolkodás a legközelebb következő repülésről. Először egy szólórepülés ötlete merült fel egy női űrhajóssal, majd egy szimultán repülés egy férfivel és egy nővel (a férfi 7-8, a nő pedig 2-3 napig repült volna az elképzelés szerint). De sokáig az is vita tárgyát képezte, hogy szóló- vagy szimultán repülés legyen-e egyáltalán. Később még több opció is felmerült (pl. szimultán női repülés), többféle időtartam variáció mellett. A légierő, a hadsereg és a párt magas rangú vezetői hosszú vita után végül 1963 tavaszára jutottak végső döntésre, amelyet az SZKP Központi Bizottsága 1963. március 21-i határozatában öltött testet: a következő emberes űrrepülés szimultán repülés lesz, az egyik űrhajón egy nővel, a másikon egy férfival, legkésőbb 1963 augusztusában.
Ezt követően egy furcsa felismerés alakította át a program menetét, Koroljov mérnökei észrevették, hogy a még rendelkezésre álló, legyártott űrhajók szavatossági ideje lejár és ha nem használják fel őket 1963. június 15-ig – jóval az augusztusi határidő előtt –, az űrhajókat le kell selejtezni. Ezért a tervezett startdátumot és a legénységválasztás előre kellett hozni, a kiképzést pedig felgyorsítani. A mérnökök először még megpróbáltak módot találni, hogy meghosszabbítsák az űrhajók élettartamát, de ezt hamar elvetették, helyette egy előrehozott startot terjesztettek fel döntésre, amit az SZKP Központi Bizottsága 1963. április 29-i határozatában fogadott el és jelölt ki 1963. május-júniusára. Egyben döntöttek a páros repülés időtartamáról is, a férfi űrhajós 8 napos, a nő 3 napos űrutazásra készülődhetett.
A repülés előkészítését az SZKP KB döntése után egy állami bizottság vette át (élén Szergej Tyulin miniszterhelyettessel és tagjai között Szergej Koroljov főkonstruktőrrel, Nyikolaj Kamanyin személyzeti főnökkel, Valentyin Glusko rakétakonstruktőrrel és más magas rangú katonával a Szovjet Légierőtől, a Stratégiai Rakéta Parancsnokságról, vagy tudóssal a Szovjet Tudományos Akadémia részéről). Első ülésüket 1963. május 10-én tartották, ahol megállapították, hogy (jó néhány hiba kijavítása után) az űrhajók készen állnak. Kicsit később a bizottság egy szűkített létszámú munkacsoportja kijelölte a startdátumot is, június 3-5 közé.