Felsőszeli (szlovákul Horné Saliby) község Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben, a Galántai járásban.

Fekvése A község a Kisalföldön, azon belül a Mátyusföldön, Galántától 9 km-re délre, a Dudvág partján fekszik.

Élővilága

2009-ben épült egy gólyafészek, amely 2013 körülig állt, használatlanul.

Története I. e. 3550-3000 között a lengyeli kultúra lakott a területen.

A magyar törzsek 900-ban kezdtek letelepedni a vidéken.

Első temploma már a 11. század végén állt. Először II. Géza említi meg 1158-ban Selyként. 1217-ben Zelyként említik. 1233-ban, valamint 1237-40 között már Utrapue Zeliként említik, azaz ketté vált a falu (másik része Alsószeli lett). 1237-ben Zele alakban a Győrszentmártoni Bencés Főapátság oklevelében említik, amely uradalmának része volt. IV. Béla 1246-ban a heiligenkreuzi apátságnak adományozta. Templomát 1271-ben V. István oklevele is említi. I. Károly 1313-ban Szécsényi Tamás lublói várnagynak adományozta. 1355-től Szécsényi Kónya csejtei várnagy birtoka. Mai nevén először 1426-ban említik. A 16. században a Thurzó és a Báthori-család uradalmának része. 1523-ban kiváltságokat kapott. 1524-ben megépült az újabb római katolikus templom, amely nemsokára a falu lakosságával együtt evangélikussá lett. A 17. században már az Esterházy család semptei uradalmának része, ezáltal 1620-ban Esterházy Miklós zólyomi főudvarmester visszaadta a katolikusoknak a templomot, amelyet 1770-ben lebontottak. 1708-ban már iskoláját is említik. 1817-ig a cseklészi uradalom része volt.

Vályi András szerint „Alsó, és Felső Szelly. Két magyar falu Pozsony Várm. Alsónak földes Ura Gr. Pálfy; Felsőnek pedig Gr. Eszterházy Uraságok, Alsó a’ Felsőnek filiája; lakosaik katolikusok, és evangelikusok, fekszenek egymástól, ’s Deákitól is fél órányira; határjaik jól termők, réttyeik, legelőjik elegendők; fájok is van.”

Fényes Elek szerint „Szeli (Felső), magyar falu, Poson vármegyében, az előbbeni falutól egy kis óra járásnyira. Ugyancsak a Dudvágh mellett: 850 kath., 1100 evang., 30 ref., 8 zsidó lak. Van kath. paroch. temploma, és evang. anyaszentegyháza. Határa igen termékeny; legelője, rétje bőséggel. F. u. gróf Eszterházy József, de bir benne szép inscriptionalis jószágtot Benyovszky Péter kapitány is.”

A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott.

Az első Csehszlovák Köztársaság alatt Saliby Hornie/Felső - Szeli volt a hivatalos megnevezése.

1938-45 között újra a Magyar Királyság része, ekkor Nyitra és Pozsony k.e.e. vármegyéhez tartozott.

A Beneš-dekrétumok alapján 1947. január 23-án a csehszlovák hadsereg által ostromgyűrűbe zárt községben elkezdődött a magyar lakosság az ország cseh részébe történő deportálása, ami összesen 240 családot (1013 személyt, közülük 126 hat éven aluli gyereket) érintett. Hátrahagyott házaikba Rózsahegy környéki szlovák telepesek költöztek be. A deportáltak többsége csak 1949-ben térhetett vissza. 1947. április 27-én megkezdődött a csehszlovák-magyar lakosságcsere. A több hónapon át tartó kitelepítések folyamán a község 1321 magyar lakosát (310 családot) toloncolták ki. Helyükre az áttelepülést önként vállaló magyarországi szlovákok érkeztek, elsősorban Tótkomlós és Békéscsaba környékéről.Zolczer László írása a Szabad Újság 2009. október 21-i lapszámában. 1957. július 17-én Csehszlovákiába érkezett Ho Si Minh észak-vietnámi elnök, aki többek között felkereste a helyi Egyesült Földműves Szövetkezetet.

Népessége 1828-ban 256 házában 1789 lakos élt, akik főként mezőgazdaságból éltek.

1851-ben 1988 lakosából 1100 evangélikus, 850 római katolikus, 30 református és 8 zsidó volt.

1910-ben 3477 lakosából 3463 magyar, 9 szlovák, 4 német és 1 egyéb anyanyelvű volt.

1938-ban 4145 lakosából 190 zsidó volt.

2001-ben 3134 lakosából 2100 magyar, 1001 szlovák, 32 egyéb és 1 német volt.

2011-ben 3220 lakosából 1953 magyar, 1165 szlovák, 70 ismeretlen, 10 cseh, 7 cigány, 5-5 ukrán és egyéb, 2-2 orosz és ruszin, valamint 1 szerb nemzetiségű volt.2011. évi népszámlálás.

2021-ben 3198 lakosából 1822 (+55) magyar, 1197 (+50) szlovák, 133 ismeretlen, 42 (+7) egyéb, 2 (+2) cigány és 2 ruszin nemzetiségű volt.ma7.sk

Neves személyek Itt szolgált Okolicsányi János (1676–1736) plébános. Itt született 1701. november 2-án Nagy János jezsuita áldozópap. Itt szolgált Specziár Lajos (1821–1903) plébános, egyházkerületi jegyző. Itt szolgált Podmaniczky Pál (1885–1949) evangélikus lelkész. Itt szolgált Endreffy János (1891–1973) evangélikus lelkész.adatbazis.ertektarak.sk; Vö. Oros László 2015: Felsőszeli és az Endreffyek. Felsőszeli Itt született 1925. április 15-én Juraj Fojtík történész, levéltáros. Itt élt Danajka Lajos helytörténész, a község díszpolgára. Két tűz között 1944–1946 (2001) című könyvében 40 visszaemlékező alapján állít emléket annak a 210 helybéli leventének, akiket 1944 decemberében katonai szolgálatra vittek a Nagynémet Birodalomba. Itt élt Oros László (1952-2024) hadmérnök, könyvgyűjtő, helytörténész. Itt él Mészáros Magdolna, a helyi alapiskola pedagógusa, aki 2003-ban Magyarország Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által „Édes anyanyelvünk” címen meghirdetett pályázatának egyedüli felvidéki díjazottja volt.Az Új Szó 2004. szeptember 8-i lapszáma. Itt tanít Jakubecz Márta pedagógus, publicista, szerkesztő, író. Itt született 1982. június 22-én Borbély Borisz költő.Szlovákiai Magyar Írók Társasága

Nevezetességei

Szent Lőrinc tiszteletére szentelt egyhajós római katolikus parochiás temploma 1775-ben épült gróf Eszterházy Ferenc költségén, klasszicista stílusban Fellenthali Fellner Jakab tervei alapján. Presbitériuma poligonálisan végződik, a homlokzat fölött levő toronnyal és a hozzáépített sekrestyével. Főoltáránál megtalálható Szent Lőrinc képe. A főhomlokzat egyenes oromzatán csiga alakú díszítés van csúcsos tetőszerkezettel. A szentélyben a poroszsüveg-boltozat a csoportos oszlopsor ormain helyezkedik el, ami a hajóban is megtalálható. A templom oromzata falsávokkal, félköríves ablakkeretekkel szegélyezett. A tornyot pilaszterek tagolják, ami koronázópárkánnyal, órás számlappal és toronysisakkal végződik. 1823-ban leégett, tornya azóta csonkán állt. 1944-ben újból megsérült, de a többszöri felújítások során, 1975-ben tornyát is helyreállították építésének 200. évfordulójára. Egyhajós „türelmi” evangélikus temploma 1786-90 között épült. Szentélye poligonálisan végződő. Belseje egyenes mennyezetű, az oszlopain oldalsó matroneumok vannak. Harangtornyát 1830-ban építették. 1856-61 között neoklasszicista stílusba építették át, valamint kissé kiugró tornyát is ekkor készítették el. Homlokzatát masszív pilaszterek és félköríves keretes ablakok tagolják. A torony alsó részét kordovánpárkány tagolja háromszög alakú timpanonpajzzsal, felső részén pilaszterek szegélyezik, majd háromszög alakú pajzsos koronázópárkány és atipikus barokk sisak zárja. Szószékoltára 1859-ből való, amelynek központi motívuma Aumayr Mihály pozsonyi festőművész „Jézus a Getszemáni-kertben” nevezetű oltárképe. A keresztelőkápolna 1878-ból, az orgona pedig szintén a 19. század második feléből való. 1934-ben finn lelkészek látogatták meg a templomot, amelyben találkoztak a helybeli leánykórus tagjaival is. A második világháború alatt tornya megsérült, amit végül 1976-ban állítottak helyre. 1988-ban folytatódtak a felújítások. A Nagykereszt az 1833-as és az 1855-ös kolerajárvány, valamint az 1849-es harcok helyi áldozatainak állít emléket. 1952-ben Felsőszeli és Deáki határában kőolajkutatás zajlott, amely során termálvizet találtak, melynek hasznosítására az 1970-es években három medencével, étteremmel, szállodával és autóskempinggel ellátott termálfürdőt létesítettek. Az állami tulajdonú létesítmény 1991-ben a két község közös tulajdonába került. Azonban az egy évtizednyi közös üzemelést követően további fejlesztésének eltérő megítélése miatt a létesítményt kettéosztották, amely így területileg ⅔ részben Deáki, ⅓ részben Felsőszeli tulajdona lett. Bibliotheca Pro Patria magán könyv- és kézirattár 1990 óta az idegenben elhunytak emlékére kopjafa áll a temető bejáratánál. Magyar tanítási nyelvű alapiskolája és óvodája 2001-ben vette fel Széchenyi István nevét. A névadó emlékére az iskola parkjában egy Jozef Tkadlec öntötte harangot helyeztek el a Schmidt Róbert által faragott haranglábon, melyen egy Széchenyi-idézet olvasható: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”Új Szó 2001. október 29-i lapszáma. 2017-ben Ho Si Minh látogatásának 60. évfordulójára emléktáblát helyeztek el a községháza épületén. 2022-ben a csehszlovák-magyar lakosságcsere 75. évfordulójára emléktáblát helyeztek el a könyvtár épületén.

Kulturális és közösségi élet Csemadok Rozmaring énekkar Mátyus Néptánccsoport Bicskás zenekar Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat 72. számú Szent Lőrinc cserkészcsapat Felsőszeli

Rendezvények Farsangi Nótaest Felsőszeli Lovastalálkozó Szüreti felvonulás Felsőszeli találkozó és táncház Karácsonyi koncert

Jegyzetek

Források Móser Zoltán 1982: Moderato cantabile. Tiszatáj 36/12 Danajka Lajos 1993: Felsőszeli története. Felsőszeli Filip Jaššo 2007: Stredoveké hrádky na západnom Slovensku. Musaica XXV, 123-140. Szarka László - Tóth, K. 2010: Alsó- és Felsőszeli a 20. században I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában. (MEK) Somorja-Komárom Oros László 2011: A Felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyház története. Felsőszeli Nevizánszky Gábor - Prohászka Péter 2020: Honfoglalás és kora Árpád-kori soros temetők és leletek katasztere - Szlovákia. Budapest, 42 No. 70.

Külső hivatkozások Felsőszeli képekben Felsőszeli Termálfürdő E-obce.sk Tourist-channel.sk Felsőszeli Szlovákia térképén Travelatlas.sk Archiválva 2007. március 2-i dátummal a Wayback Machine-ben. Panorama.sk

Kategória:Pozsony vármegye települései Kategória:A Galántai járás települései