A pénz a legegyszerűbb meghatározása szerint a társadalomban általánosan és azonnal felhasználható csere- és fizetési eszköz. Átadásával lehet javakat és szolgáltatásokat megvásárolni, illetve adósságokat törleszteni.
A pénz eredetileg általában árupénz volt, azaz önálló értékkel rendelkezett, ami a gazdaságtörténet során főleg nemesfémekből készült érmét jelentett.
A modern pénz hitelpénz, az emberek közötti bizalmi egyezmény. Fizikai valójában nem, csak szimbolikusan bír értékkel, értéket csupán az emberek bizalma ad neki.
A pénz lehet törvényes fizetési eszköz, azaz az állam törvényileg garantálja, hogy az alkalmas adósság megfizetésére. Ez jogi kategória, ami időnként szembe kerülhet a közgazdasági tartalommal, amennyiben az elértéktelenedett pénzt a társadalom tagjai nem kívánják elfogadni.
A pénz értékének csökkenését inflációnak, növekedését pedig deflációnak nevezzük.
A szó eredete és kultúrtörténete bélyeg|Ókori római denarius A magyar „pénz” szó szláv eredetű (cseh peníze, lengyel pieniądz de számos más szláv nyelvben is fellelhető). A hasonló szláv szavak viszont a német Pfennig szó 8. századi előzményének átvételéből alakultak ki.
A pénz szó görög megfelelője a νόμισμα (nomiszma vagy numiszma), amely a νομίζω (nomizo, azaz „gondolni”) és νόμος (nomosz , azaz „törvény”) szóból ered. (Innen származik a „numizmatika” szó is.)
A latin monetáris kifejezés, illetve a sok nyelvben mon- vagy man- kezdetű 'pénz' jelentésű szó (például az angol money) az i. e. 269-ben Rómában vert első denariustól származik. Az érmék hátoldalára ugyanis Héra római megfelelőjének (Juno Moneta) a „vezetéknevét” (Moneta) verték, ezért terjedt el a pénz „monéta” neve.
A héber nyelvben a pénzre használt egyik szó a mammon. Az arámi eredetű szó először az Újszövetségben szerepel, ahol a nyelvészeti és etimológiai szövegkörnyezetétől függően több értelme is lehetett. Társadalomgazdasági, kulturális és vallástudományi szempontból a szélesebb értelmű „gazdagság” jelentést tulajdonítják neki. Némelyek a „megbízott” szóval, mások a héber matmon („kincs”) vagy a föníciai mommon („haszon”) szóval hozzák összefüggésbe, de a héber ממון („pénz”) szó megfelelőjeként is használatos lehetett már Jézus korában is. A mammon szó görög megfelelője, a mamonasz a Hegyi beszédben is szerepel (Máté evangéliuma, 4:24), valamint a hamis sáfárról szóló példabeszédben (Lukács evangéliuma, 16:9-13) is említi Jézus. A legtöbb bibliafordítás meghagyja az eredeti mammon formát.
Meghatározásai A közgazdaságtan és a szociológia is megfogalmazott klasszikus meghatározásokat a pénzre vonatkozóan. Friedrich Bendixen szerint a pénz „utalvány a társadalmi termék egy meghatározott részére”, „az állam társadalmi termékének hipotetikus tulajdonosi részesedése, eszmei igény a gazdasági szükségletek kielégítésére”.Friedrich Bendixen, Das Wesen des Geldes, 1918, S. 5 ff. Szerinte így a pénz az egyén korábbi társadalmi teljesítményének megfelelő utalvány a szükséges javak megszerzéséhez. Günter Schmölders szerint a pénz „általános alkalmazású, dokumentált értékmegfelelő”.Günter Schmölders, Gutes und schlechtes Geld: Geld, Geldwert und Geldentwertung, 1968, S. 21
Jogi szempontból a pénz törvényes fizetési eszköz, a jogrendszer terméke.Georg Friedrich Knapp, Staatliche Theorie des Geldes, 1923, S. 3
Gyakorlati szempontból a pénz fizetési és csereeszköz, ami abban különbözik az egyéb elcserélt tárgyaktól, hogy önmagában, tárgyi formájában nem alkalmas szükségletek kielégítésére, ehhez további cseréket kell végrehajtani.
Marxista meghatározása szerint a pénz az általános egyenérték szerepét tartósan betöltő csereeszköz. Marx a Tőke című művében idézi Pietro Verri 18. századi olasz társadalomtudóst, közgazdászt, aki szerint a pénz az általános áru. Minden más áru csak a pénz különös egyenértéke, a pénz pedig ezeknek az áruknak az általános egyenértéke. Minden áru mint különös áru viszonyul a pénzhez mint általános áruhoz. hivatkozza:
A pénz válfajai, megjelenési formáinak csoportosításai
A pénz különböző megjelenési formáit sokféleképpen lehetséges csoportosítani. Kézenfekvő a különbségtétel anyaguk szerint, a bankjegy vagy papírpénz és az érme között, illetve a számlapénz, elektronikus pénz, valamint a digitális jegybankpénz között.https://www.bankszovetseg.hu/Content/Hitelintezeti/034Szeplaki.pdf
Hasonlóan mindennapos a kibocsátó országok törvényes fizetési eszköze szerinti megkülönböztetés, ekkor nemzeti valutákról beszélünk.
A bankjegyeket történelmileg megkülönböztethetjük a nemesfémre való átválthatóságuk szerint: a klasszikus bankjegyek a bankokban átválthatók voltak nemesfémből készült érmékre, azaz maguk is önálló értékkel bíró árupénzek voltak. A modern bankjegyek ilyen átválthatósága régen megszűnt, ezért hitelpénzeknek nevezzük őket. A klasszikus bankjegyeket egyes közgazdasági iskolák képviseleti pénznek is nevezik, mivel a nemesfém érméket képviselik.
Az érmék között is különbséget kell tennünk történelmileg, az értékpénz (önálló értékkel bíró arany- vagy ezüstpénz) és a váltópénz, az „apró” között. Ma már minden pénzérme váltópénz.
A modern közgazdaságtan az egyes gazdaságokban rendelkezésre álló pénzkínálat vizsgálatakor különbséget tesz a monetáris aggregátumok (M1, M2, M3) között aszerint, hogy a pénz egyes formái (bankbetétek, kötvények, befektetések) mennyire likvidek, milyen gyorsan tehetők készpénzzé.
A pénz története
Az emberek közötti barter jellegű csere története az őskőkorszakra nyúlik vissza. Bizonyos elméleti feltevések ellenére nem bizonyított, hogy a barter, azaz az áruk rendszeres cseréje valaha is általánosan elfogadott gazdasági módszer lett volna.Marcel Mauss: The Gift: The Form and Reason for Exchange in Archaic Societies. pp. 36–37. Ehelyett a történészek inkább az ajándékgazdaság illetve a kölcsönös adósságok rendszerét vélik felfedezni a régi társadalmakban.David Graeber: Debt: The First 5000 Years, Melville 2011. Cf. review Ha valóban sor került barterre, akkor az általában idegenek vagy potenciális ellenségek közötti egyszeri aktus volt.
A pénz, árupénz formájában a világon számos helyen, egymástól függetlenül megjelent a korai társadalmakban. A mezopotámiai sékel eredetileg súlyegység volt, 160 szem árpa súlyának felelt meg.Kramer, History Begins at Sumer, pp. 52–55. Használatáról már az i. e. 3000 körüli évekből vannak adatok. Amerikában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában egyaránt ismeretes volt az egyébként ékszerként, füzérben használt különböző kagylók pénzként való alkalmazása is. Hérodotosz szerint Lüdia lakói használtak először arany és ezüst pénzérméket.Herodotus. Histories, I, 94 A mai történettudomány szerint i. e. 650 és 600 között verhettek először feliratos pénzérméket.
A kereskedelem fejlődésével egyre gyakrabban előfordult, hogy a nemesfémekből készült pénz mennyisége nem volt elegendő a kereskedelmi műveletek lebonyolításához. Kialakult az a gyakorlat, hogy a kereskedők az áruért cserébe elismervényeket adtak, amit aztán az áruk korábbi tulajdonosai pénzhelyettesítőként továbbadhattak. Így jött létre a váltó.
Papírpénzt először Kínában használtak a Szung-dinasztia idején. Ezek előzménye a váltó volt, amit már a 7. században alkalmaztak.
Európában a Kínából hazatért utazók, Rubruk és Marco Polo adtak hírt a papírpénzről a 13. században. Az első európai bakjegyeket Svédországban állították elő 1661-ben. Fokozatosan elterjedt a bankjegyek használata, kialakultak az aranystandardon alapuló pénzügyi rendszerek, ahol a papírpénzek előre rögzített arányban átválthatók voltak nemesfémből készült érmékre – bár az átváltást nem bátorították, hiszen éppen azért használtak papírpénzt, mert a nemesfém pénz mennyiségileg nem tudta kielégíteni a kereskedelem szükségleteit.
1944-ben a Bretton Woods-i konferencia eredményeként létrejött a második világháború utáni nemzetközi pénzügyi rendszer, amelyben a nyugati országok az amerikai dollárhoz rögzítették valutájuk értékét, a dollár értékét pedig aranyban határozták meg. Az átválthatóság azonban egyre inkább áttételes, elméleti jellegű lett, míg végül 1971-ben az amerikai kormányzat eltörölte a dollár átválthatóságát, így a dollár és vele együtt az ahhoz rögzített más valuták végleg hitelpénzzé váltak.
A mai nyugati országokban helyenként divattá vált a próbálkozás a pénz nélküli élettel.Egy hölgy 15 éve él pénz nélkül
A pénz funkciói Marx A tőke című művében, 1867-ben a következőkben foglalta össze a pénz funkcióit:
Értékmérő: Ár = belső érték. A pénz közvetíti a cserét, méri az áru értékét, vagyis a termékek árai a pénzen keresztül határozódnak meg. Forgalmi eszköz: Az áruk forgalmában a tranzakciók a pénz segítségével bonyolódnak le. A pénz és az áru azonos időben, de ellentétesen mozog. Fizetési eszköz: A pénz és az áru eltérő időben ellentétesen mozog. Tehát a pénzmozgás nem jár együtt az áru mozgásával. Felhalmozási eszköz = kincsképző funkció: A vagyon felhalmozódásának egyik formája a pénz tartalékolása. Alkalmas arra, hogy a felhalmozás eszköze legyen, ezért állandó igény, hogy stabil, ne csökkenő értékű legyen. Világpénz: Az arany és az ezüst világszerte betölthetik a pénz funkcióját. Egyes pénznemek is képesek a nemzetközi forgalomban is betölteni az előző funkciókat, vagyis konvertibilisek.
A pénznek ezek a funkciói a közgazdaságtudományban később általánosan elfogadottá váltak, kivéve a világpénz említését, ami fokozatosan magától értetődővé vált. A modern pénzek – szemben a korai társadalmak különféle sajátos árupénzeivel – világszerte működhetnek, bár a nem konvertibilis valuták árfolyama olyan rossz lehet, ami a valóságban kizárja a használatukat.
Híressé vált William Stanley Jevons elemzése a pénz funkcióiról Money and the Mechanism of Exchange (1875) című művében. Ő elsőként a pénz csereeszköz funkcióját emelte ki, majd az értékmérő szerep következett (elszámolási egység, unit of account), majd a halasztott fizetés eszközének szerepe következett (standard of value - ez később kikopott a pénz funkcióinak említése közül), végül következett a felhalmozás eszköze. 1919-re Jenkins meghatározásait versikében is összefoglalták az iskolai tanulók számára.
A modern közgazdasági oktatásban általában a pénz három funkcióját emelik ki, a csereeszköz, az elszámolási egység és a felhalmozás eszköze funkciókat.Krugman, Paul & Wells, Robin, Economics, Worth Publishers, New York (2006)
A pénz szükséges tulajdonságai A pénz funkcióinak betöltéséhez, alkalmazhatóságához szükségesek a következő tulajdonságok: helyettesíthetőség; a pénz egységeinek egymással helyettesíthetőnek kell lennie tartósság; használhatónak kell maradnia hosszabb használat során is oszthatóság; kisebb egységekre oszthatónak kell lennie hordozhatóság; könnyen mozgatható legyen elfogadhatóság; a társadalom tagjai számára elfogadhatónak kell lennie ritkaság; hozzáférhetőségének korlátozottnak kell lennie
Pénzkínálat
Széles értelemben véve a gazdaságban pénz minden olyan pénzügyi eszköz, ami képes betölteni a pénz (fentebb tárgyalt) funkcióit. Ezen pénzügyi eszközök összességét, a gazdaságban jelen lévő pénz egészét nevezzük pénzkínálatnak (money supply). A gazdaságban jelen lévő pénzkínálat mennyiségét annak belső szerkezete alapján (többek között valuta, látra szóló és egyéb betétek) különböző monetáris aggregátumokkal mérik, jelenítik meg.
A leggyakrabban használt monetáris aggregátumok jelei az M1, M2, és M3. Ezek egyre szélesebb kategóriák: az M1 tartalmazza a forgalomban lévő pénzt (bankjegyek és érmék) és a látra szóló betéteket; az M2 az M1 plusz takarékbetétek és lekötött betétek bizonyos értékhatár alatt ($100,000); az M3 az M2 plusz a nagyobb lekötött betétek és a hasonló pénzügyi számlák. A három mutató között a különbség a likviditásban rejlik: M1 csak a leglikvidebb, a legkönnyebben hozzáférhető pénzügyi eszközöket tartalmazza, az M3 pedig a legkevésbé likvid eszközöket is. Ezeknek a mutatóknak a pontos tartalma országonként, pénzügyi rendszerenként eltérő lehet.