A Budai Vigadó felépítésével Budapest vezetősége a 19. század utolsó évében a budai polgárok régi vágyát teljesítette. A Duna bal partján az 1849-ben Budáról rommá lőtt pesti „Redoute”,Redout , budapestcity.orgAz 1849-es ostrom idején rommá lőtt Redoute helyén született újjá a Vigadó, mult-kor.hu majd utódja, a Pesti Vigadó már régóta szolgálta a pestiek korabeli közművelődési igényeit, megfelelő helyet adva hangversenyeknek, táncmulatságoknak, nagyobb egyesületi összejöveteleknek. A pesti bérlési lehetőségek messze voltak, mivel az 1900-as évekig a Duna hatásosan választotta el a két városrészt, és a tömegközlekedés sem volt különösen gyors és kényelmes, így időszerűvé vált a budai oldal fejlesztése is. Az épületet 1900. január 20-án Halmos János polgármester adta át,A Budai Vigadó / építész Kallina Mór, Árkay Aladár fénykép, épület, újságrészlet Vasárnapi Ujság a Budai Vigadó szép termeibe pedig a Duna mindkét oldalának úri társasága egybegyűlt.
Az eklektikus stílusú épület külső felújítása 2006–2007-ben készült el, majd 2015-ben elkezdődött az épület teljes körű rekonstrukciója.Visszakapja eredeti szépségét a Budai Vigadó , mno.hu Az elkészült épületet Orbán Viktor miniszterelnök adta át 2018. október 4-én.Orbán Viktor: Magyarországon kultúrbéke van, index.hu
Története A 19. század végére a budai polgárok levélben kérvényezték a város alpolgármesterétől, Gerlóczy Károlytól, a Pesti Vigadóhoz hasonló palota építését Budán. A megépítés lehetősége 1894-ben jött el, amikor a magyar királyi kincstár képviseletében eljáró Fővárosi Közmunkák Tanácsa és Budapest székesfőváros a régi és már elavult laktanyaépületek átvételére fokozatosan lehetőséget kapott. A Fő utca, Corvin tér és Iskola utca sarkán állt katonai raktárépület fővárosi tulajdonba kerülése döntötte el a Budai Vigadó építésének helyét. Az épület terveinek elkészítésére nyilvános pályázatot írtak ki. Erre 12 pályaművet nyújtottak be, az első helyezést Kallina Mór és Árkay Aladár közös munkája nyerte el.
265px|balra|bélyegkép|Budai Vigadó – légi fotó
Az ausztriai születésű Kallina, Prágában végezte el a műegyetemet, majd kezdetben Bécsben, aztán az 1870-es évektől kezdődően főképp Budapesten dolgozott, 1896-ban a vigadó tervezésekor 52 éves volt. Temesvári születésű fiatal vejével, az akkor 28 éves Árkay Aladárral készített közös tervének belső térkialakítását a pályázati kiírás alaposan megkötötte. A Budai Vigadóban többek között egy nagy, többfunkciós dísztermet (koncert- és bálterem egyben), vendéglátóipari helységeket, egyesületi célokat szolgáló tereket, lakóegységeket kellett tervezniük. Végül 1898 és 1900 között közadakozásból épült fel a Budai Vigadó, az építésekor tárták fel, hogy az ókorban a rómaiaknak volt itt temetőjük. Kevésbé ismert, hogy a Budai Vigadó tetőterében eredetileg a főpolgármester szolgálati lakása is helyt kapott, a várostól az építkezéshez adott támogatása fejében.
1900. január 20-án Halmos János polgármester adta át az épületet, január 30-án farsangi bállal avatták fel, amelynek fővédnöke Klotild főhercegasszony volt. Megnyitásától kezdődően a 350 négyzetméteres díszterme, valamint a hozzá kapcsolódó két empire stílusú kisterem és az emeleti étterem jótékonysági és farsangi báloknak, táncestélyeknek, hangversenyeknek volt otthona, de politikai gyűléseket és választásokat is rendeztek az épületben. A Budai Polgári Kör a kezdetektől egészen 1943-ig folyamatosan bérelt helyiséget az épületben, a Budai Könyvtár Egyesület nyilvános közkönyvtára is működött a Budai Vigadóban az I. világháborúig, majd ezután a Fővárosi Könyvtár – a későbbi Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár –, a földszinti részén pedig üzlethelyiségek, borbély- és fodrászüzlet és cipészműhely is működött.
A második világháború közeledtével a főváros vezetése helyet szorított a háborús intézményeknek. Első lépésként feltehetően 1941-ben és 1942-ben, az épület első emeletének szobájában az Élelmiszerjegy-központ Elosztó Hivatala kezdett el működni. Végül a háború egyik áldozatává vált a Budai Vigadóban folytatott kulturális tevékenység egésze is. balra|bélyegkép|A Budai Vigadó épülete és előtere (2013) 262px|bélyegkép|Az épület 2003-ban 262px|bélyegkép|jobb|A helyreállításnak emléket állító plakett bélyeg|262px|A Budai Vigadó lépcsőháza (2013) A honvédelmi miniszter rendeletével létrehozott Országos Hadigondozó Hatóság honvédelmi célból ideiglenes használatra az épület egészét igénybe vette központi irodái számára, a Budai Vigadóban lévő bérlakások és a 2. emeleten működött II. kerületi Állami Anyakönyvi Hivatal helységei kivételével. Az épület 1945-ben, Budapest ostroma során súlyosan megrongálódott.
Az ostrom után pártmozit alakítottak ki a Budai Vigadóban, valamint a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FGKP) bérelte az I. emeleti termeket, ezt követően az 1950-es évek elején a Népművészeti Intézet és a Magyar Állami Népi Együttes székhelye lett, az együttes többek között itt lépett fel évi 100-120 alkalommal.
2006–2007-ben készült el az épület külső felújítása. Pontos tervrajzok híján a feljegyzések és régi fényképek alapján igyekeztek helyreállítani eredeti pompájában.
A Hagyományok Háza
A 2017–2018-as teljes körű rekonstrukció után az épületet 2018 szeptemberében átadták a nagyközönségnek, a felújítására mintegy 7,1 milliárd forint támogatást nyújtott az állam.Szeptemberben veheti birtokba a nagyközönség a felújított Budai Vigadót 2018 októberében „Határtalan Táncfőváros” címmel négynapos ünnepséggel, táncelőadásokkal, táncházakkal, koncerttel, gyerekprogramokkal, kézműves workshopokkal, kiállításokkal nyílt meg a felújított Budai Vigadó.Visszatér a felújított Budai Vigadóba a Hagyományok Háza, tanckritika.hu Mivel az épületben működő Hagyományok Háza Kárpát-medencei intézmény, a Magyar Állami Népi Együttes mellett határon túli együtteseket is meghívtak.Fesztivállal nyílik meg a Budai Vigadó, infostart.hu „Barangolás a Budai Vigadóban” címmel, a Hagyományok Háza szervezésében, dr. Déry Attila Ybl-díjas építész, egyetemi magántanár vezetésével a megnyitást követően került sor az épület bejárására.Barangolás a Budai Vigadóban , hagyomanyokhaza.hu
Az épület kormányzati tulajdonban van, termeinek nagy részében a Hagyományok HázaHagyományok Háza 1011 Budapest, Corvin tér 8., hagyomanyokhaza.hu működik.A Budai Vigadó épülete Budai Vigadó felújítása 2017–2018 , hagyomanyokhaza.hu
Stílusa bélyegkép|262px|12221. számú műemlék, a Budai Vigadó homlokzata (2011) bélyeg|262px|Ünnepi, adventi kivilágításban, 2018 bélyeg|262px|A felújított lépcsőház, 2018
Az épület homlokzatának kialakítása főként Kallina Mór hatását tükrözi. Külső része eklektikus, míg a belső rész szecessziós stílusban épült, hogy utóbbi kompenzálja a külső egyszerűségét. Impozáns előtér és széles, oszlopos márványlépcső fogadja a belépőt. A kor szokása szerint alkalmazott óriási falitükrök, a szecessziós díszítés és Pauli Erik freskói (az Est és a Reggel) ékesítik a belsőt. A színházterem szintjén, gazdagon díszített tágas előtér fogadta a vendégeket, a színházterem pedig 306 személyes lett. A dísztermet 270 izzó és három nagy ívlámpa világította meg.
Jegyzetek
Források Budai Hírlap, 1905 Budai Krónika, 1940 Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? 1870–1930 Geley József: A Budai Vigadó. Vasárnapi Ujság, 1900. február 4.
Népszabadság. Budapest, 2002. január 10. Az épület története a Hagyományok Háza honlapján
További információk Budai Vigadó - homlokzatrekonstrukció, epiteszforum.hu Budai Vigadó, muemlekem.hu
Kategória:Budapest kastélyai, palotái Kategória:Budapest I. kerületének kulturális intézményei Kategória:Budapest szecessziós építményei Kategória:Eklektikus építészet Kategória:Budapest 19. századi építményei Kategória:Budapest műemlékei Kategória:Budapest koncerthelyszínei