Gabrán mac Domangairt Dál Riata királya volt a 6. század közepén. Ő a névadó őse a Cenél nGabraín néven ismert uralkodócsaládnak.

A létezésére vonatkozó történelmi bizonyítékok kimerülnek abban, hogy az ír évkönyvek megemlítik a halálát. Lehetséges, hogy ez az esemény összekapcsolható I. Bridei pikt király előli menekülésével, de az is lehet, hogy ez nem több, mint véletlen egybeesés.Lásd: Bridei mac Maelchon (angolul).

Cenél nGabraín Gabrán fontosságát az adta, hogy ő volt az őse a Cenél nGabraínSharpe szerint az, hogy a Cenél nGabráin a nevét Gabrán mac Domangairt után kapta, nem több, mint puszta feltételezés. nevű családnak, mely meghatározta Dál Riata királyságot a 7. század végéig, de a későbbiek során is adott uralkodókat. Az Alba Királyság és a Skót királyság koronás fői rajta keresztül visszavezették családfájukat egészen nagyapjáig Fergus Mórig, aki minden skót királyi ház legendás alapítójának számított, még sokkal azt követően is, hogy a királyság gael eredete megszűnt valós jelentést hordozni.

A Cenél nGabraín területének központja nagyjából Kintyre és Knapdale környékén lehetett és a területhez tartozhatott Arran, Jura és Gigha. A Cenél nGabrain családfából származó uralkodók közül számosan a Kintyre királya címet használták. Két további, valószínűsíthető királyi székhely is ismert, Dunadd, mely az előbb említett földek északi szélén van, valamint Aberte (vagy Dún Aberte) – ami nagyon úgy hangzik, mint a későbbi Dunaverty –, Southend mellett.

A Tours-i Szent Mártonhoz ajánlott Kilmartin – Dunaddhoz való közelsége miatt – valószínűleg fontos fontos korai keresztény hely volt.

Jegyzetek

Hivatkozások Adomnán of Iona, Life of Saint Columba, tr. & ed. Richard Sharpe. Penguin, London, 1995. Bannerman, John, Studies in the History of Dalriada. Scottish Academic Press, Edinburgh, 1974. Lane, Alan & Campbell, Ewan, Dunadd: An early Dalriadic capital, Oxbow Books, Oxford, 2000. Sharpe, Richard, "The thriving of Dalriada" in Simon Taylor (ed.), Kings, clerics and chronicles in Scotland 500–1297. Fourt Courts, Dublin, 2000.

Kapcsolódó szócikkek Dál Riata uralkodóinak listája Skócia uralkodóinak listája

Fordítás

Kategória:Dál Riata uralkodói Kategória:6. századi személyek Kategória:A 6. században született személyek Kategória:Az 560-as években elhunyt személyek