A Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium egy váci középiskola, Pest vármegye egyik legismertebb műszaki oktatási intézménye. Az iskola jelmondata: „Ipsa scientia potestas est” (A tudás önmaga hatalom).
Az iskola történeteMolnár Lajos (szerk.), Papházi Tivadar (szerk.), Dian János (szerk.): A váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium a volt Lőwy Sándor Gépipari Technikum és Szakközépiskola jubileumi évkönyve 1950-2000 (kiegészítve 2002-ig), Magánkiadás, Vác, 2002, 12-164. o. balra|bélyegkép|200px
A kezdetektől a rendszerváltásig Az iskola jogelődjeként 1950. augusztus 15-én alakult meg a Váci Állami Gimnázium Ipari Gimnáziumának általános gépészeti tagozata 21. számú Általános Gépészeti Technikum névvel. A gimnázium és a hozzá tartozó diákotthon (kollégium) a Piarista Rend váci épületében kapott helyet a Konstantin téren. Önálló tantestülete az iskolának az első tanévben még nem volt. A szakmai gyakorlati oktatás tanműhely és felszerelés hiányában csak 1951 januárjában indult meg az iskola alagsorában.
1951. október 1-jén a technikum önállósult és új neve 8. számú Gépipari Technikum lett. Az újabb osztályok indításával azonban elviselhetetlen zsúfoltság lett az épületben, ezért az 1952 nyarán államosított váci Püspöki Hittudományi Intézet épületébe költöztették a gimnáziumot. 1952-ben a lebontott városi mozi helyén, közvetlenül a Konstantin téri épülettel szemben (a mai Piarista utcában) felépítették a tanműhelyt. 1955-ben az iskola felvette Lőwy Sándor nevét. Az 1956. október 23-án kezdődött budapesti forradalom után Gyalmos János akkori igazgató átmenetileg felfüggesztette a tanítást és a diákotthonban menedéket nyújtottak a váci fegyházból kiszabadult politikai foglyoknak és a fegyveres szabadságharcosok egy csoportjának is.
1966-ra elkészítették a tanműhely toldaléképületét, melyet szinteltolásosan tudtak csak kivitelezni. Ekkor az épület felvette a Tanüzem nevet. Az 1960-as évek végétől a megyei iparvállalatokkal bérmunka-tevékenység alakult ki. 1975-ben a Váci Városi Tanács osztályvezetőjét, Molnár Lajost nevezték ki igazgatónak, aki ezután egészen 2006-ig, 31 éven át vezette az iskolát. Még ugyanebben az évben kialakították az iskola könyvtárát, a díszterem mögötti kihasználatlan területen. A leánytanulók aránya – lévén, hogy műszaki iskoláról van szó – a '80-as évek elején 10% körüli volt. 1982-re a klasszikus fémipari képzések mellett megjelent a műszer- és villamosipari szakképzés. 1989-ben megtörtént a tanüzem bővítése, tetőtér-beépítéssel. Itt kialakítottak három, korszerű laboratóriumi eszközökkel felszerelt villamos mérőtermet.jobbra|bélyegkép|260px|A Konstantin téri épület főbejárata (ma a piarista gimnázium főbejárata)
A rendszerváltástól az ezredfordulóig A rendszerváltás után a középiskolák a helyi önkormányzathoz kerültek. 1991-ben a főépület északkeleti szárnyában megtörtént a tetőtér beépítése, öt nyelvi teremmel. 1993-ban az iskola felvette Boronkay György nevét. 1994-ben a diákotthonnak helyet adó épületet kormányhatározat alapján visszajuttatták eredeti tulajdonosának, a Piarista Rendnek. Az új kollégium a város határában lévő Szérűskertben épült fel. 1994 szeptemberében jött létre a Gábor Dénes Főiskola váci kihelyezett tagozata, székhelyének és oktatási helyszínének az iskola adott otthont. Az 1995/1996-os tanévben indult meg a legelső ún. nulladik osztály (nyelvi előkészítő). Az 1996/1997-es tanévben pedig az első gimnáziumi osztály. 1997-ben Vác Város Önkormányzata Pro Urbe díjjal tüntette ki az intézményt. 1998-ban a gépész szakmacsoportú szakközépiskolai osztályban lehetőség nyílt a kéttannyelvű szakmai képzésre: a német nyelvet jól beszélő diákok a szakmai tárgyakat és a matematikát idegen nyelven tanulhatják. 2000-ben az iskola megünnepelte 50 éves jubileumát.balra|bélyegkép|260px|A tanüzem bejárata a Piarista utca felől (balra az épület oldalában a Vác nevű remete szobra áll)
Az ezredforduló után Az iskola a Konstantin téri épületét 2003-ban visszaadta a piaristáknak és jelenlegi helyére, a Szérűskertben felépült új épületbe költözött át, ahova már korábban két másik iskola is kiköltözött a belvárosból. A Tanüzemet némileg átalakították és a Piarista utca felől létesítettek egy bejáratot. A szakmai gyakorlati órákat továbbra is ott bonyolítják le. 2006-ban a 31 éves igazgatóság után leköszönő Molnár Lajost Fábián Gábor váltotta az igazgatói székben. Ekkor megszűnt a GDF kihelyezett tagozata. Az iskola 2010-ben esedékes 60-ik évfordulójára egy több száz oldalas évkönyv kiadását tervezi.
A névadó: Boronkay György 1904-ben született. 1925-ben szerzett gépészmérnöki diplomát. A háború alatt katonaként szolgált, majd Szolnokon a gépipari technikum mérnök-tanára, műhelyfőnöke, majd igazgatója lett. Munkája ellen kifogás nem merült fel, de az 1956-os forradalom után elüldözték Szolnokról. Így került Vácra. 1958-tól 1967-ig volt a Lőwy Sándor Gépipari Technikum tanára, de nyugdíjazása után is tanított óraadóként. 1981-ben hunyt el. Az iskola 1993-ban vette fel a nevét és még ez évben felavatták Páljános Ervin által készített mellszobrát az aulában.
Az iskola jelképei A címer: Kék mezőben lebegő ezüst könyvön támaszkodó, három arany nyílvesszőt markoló ezüst kar. A pajzsot aranyszínű leveles korona díszíti, a vörös pajzstartón az iskola neve szerepel.
A zászló: Kékkel és ezüsttel vágott, középen a címerrel.
Az iskola jelenlegi oktatási-nevelési tevékenysége jobbra|bélyegkép|300px|Az új épület főbejárata a Szérűskerti Oktatási centrumban. A zászlók balról jobbra: EU, Magyarország, Vác, iskolai címeresAz iskola 4 és 1+4 éves általános tantervű gimnáziumi és műszaki technikusi osztályokat indít minden évben. A diákok évente több alkalommal, önállóan szerkesztik a BOR-lap című iskolaújságot. Szent György napján kiállítást nyitnak az iskola diákjainak és tanárainak művészi munkáiból. Az intézmény a Magyarországi Diákönkormányzatok Egyesületének tagiskolája.
Az iskola könyvtárának jelenlegi állománya kb. 30 000 kötet.
Szakképzés
Az iskolában gépészeti, elektronikai és informatikai és környezetvédelmi technikusi osztályokba lehet jelentkezni. A négy év alatt a közismereti tárgyak mellett szakmai alapozó (elméleti és gyakorlati) tárgyakat is tanulnak a diákok. Az érettségi után lehetőség van további egy év (ill. szakmai előképzettséggel nem rendelkező diákoknak két év) szakképzésben részt venni, mely végén technikusi bizonyítvány szerezhető. A gépészeti szakmacsoportban lehetőség volt a szakmai tárgyakat német nyelven hallgatni, de ezt néhány éve megszüntették. Újabban az informatika szakmacsoportú szakközépiskolai osztályban van lehetőség angolul tanulni a szakmai tárgyakat. Az érettségi után szoftverfejlesztő, mozgóképi animációkészítő, számítógéprendszer-karbantartó, gépgyártástechnológiai technikus és elektronikai technikus OKJ-s képesítés szerezhető.
Jelenleg az iskola közel 40 Vác térségében gazdálkodó szervezettel tart folyamatos kapcsolatot, képez számukra szakembereket.
Képzések kódok szerint
2010: német nyelvi előkészítő (angol haladó – német kezdő) német kéttannyelvű gimnáziumi folytatás 1 éves képzés
2020: német nyelvi előkészítő (német haladó – angol kezdő) német kéttannyelvű gimnáziumi folytatás 1 éves képzés
2030: angol nyelvi előkészítő általános tantervű gimnáziumi folytatás 1 éves képzés
2040: angol nyelvi előkészítő informatikai (szoftver vagy hardver) folytatás 1 éves képzés
2050: angol nyelvi előkészítő gépészet folytatás 1 éves képzés
2060: angol nyelvi előkészítő elektronikai folytatás 1 éves képzés
2070: angol nyelvi előkészítő környezetvédelmi vagy vegyész folytatás
1 éves képzés
képzés
2140: informatika-szakmacsoport programozás, illetve hardver szakirány 4+1 éves képzés betűjelük a „P” (programozás) és "I" (informatika)
2150: gépipari-szakmacsoport 4+1 éves képzés betűjelük az "E" (elektronika) képzés
2160: elektronika-szakmacsoport 4+1 éves képzés betűjelük a „G" (gépészet)
2170: környezetvédelem-szakmacsoport 4+1 éves képzés betűjelük a „K" (környezetvédelem)
2180: sportedző-sportszervezők informatikai osztálya 4+1 éves képzés szakmai képzésük a 2140-es kóddal megegyezik betűjelük az „I" (informatika) 2210: általános tantervű gimnáziumi képzés 4 éves képzés betűjelük az „A" (angol) és az "N" (német)
Az iskola által adományozott díjak jobbra|bélyegkép|400px|Az új épület a Szérűskerti Oktatási centrumban. Pár éve egy újabb szintet húztak fel az iskola épületéreAz arra érdemet szerzett diákok részére a Boronkay-emlékérmet, a tanárok részére pedig a Boronkay-emlékgyűrűt adományozza az iskola minden évben.
Eredmények Vegyes középiskolák rangsora: tizedik a váci Boronkay Ezek az ország legjobb szakközépiskolái
Sportolók Az iskola diákjai közül többen is kiemelkedő eredményeket értek el az országos, európa- és világversenyeken. Példák a teljesség igénye nélkül: Bodor Péter: motorcsónak – magyar-, európa- és világbajnok, Pető Tibor: evezős – olimpikon, kétszeres világbajnok, Kosdi Balázs: kenus – világ- és Európa-bajnok, Sasvári Gábor: kajakos – világbajnok Steidl Anita: aerobik, világbajnok Szathmáry Károly: asztalifoci – világbajnok
Az iskolában végzett ismertebb személyek Fejér Ferenc – nyelvtanár, festőművész Hornyák Endre Mihály – Nagyoroszi polgármestere Kecskeméthy Géza – Dunakeszi polgármestere Turek Miklós – színész Báthory Zoltán (zenész) (1968–) magyar születésű amerikai zenész, zeneszerző, producer a Los Angeles-i Five Finger Death Punch heavy metal együttes alapítója
Az iskola tanárainak publikációi Réti Gyula: Elektronikus gyakorlatok – Analóg áramkörök, Nemzeti Tankönyvkiadó-Tankönyvmester Kiadó, Budapest, 2003 Gyetván Károly: Elektronikus mérések – Analóg áramkörök, Nemzeti Tankönyvkiadó-Tankönyvmester Kiadó, Budapest, 2000 Gyetván Károly: A villamos mérések alapjai, Nemzeti Tankönyvkiadó, Gyula, 2001 Gyetván Károly, Futterer László: Villamos mérési feladatok, Nemzeti Tankönyvkiadó-Tankönyvmester Kiadó, Budapest, 1999 Gyimesi Sándor: Alapgyakorlatok – Fémipari alapismeretek, Nemzeti Tankönyvkiadó-Tankönyvmester Kiadó, Budapest, 1999 Arany István (szerk.), Galambos Ferenc (szerk.), …, Gyimesi Sándor (fotó), …: Vác 25 éve, Vác Város Tanácsa, Vác, 1969 Stefaits István (szerk.), Gyimesi Sándor (fotó): Vezető a váci Vak Bottyán Múzeumban, Vác, 1980 Orgoványi József, Pszota József: Digitális technika, Nemzeti Tankönyvkiadó-Tankönyvmester Kiadó, Budapest, 2000 Mindáné Kolostori Nóra, Takátsné Lucz Ildikó: Budapesti középiskolák felvételi feladatsorai – 1995 – Matematika és fizika, megoldásokkal in Kis váci matekfüzetek, Észak-Pest Megyei Matematikai Tehetségfejlesztő, Vác, 1998 Ujvári István: Számválaszos feladatok – Tehetségkutató és felvételi versenyeken, Észak-Pest Megyei Matematikai Tehetségfejlesztő, Vác, 2000 Ujvári István: Egyedül készülök a felvételire! – Összefoglaló matematikából, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1988 Ujvári István: Felkészülés és felzárkózás matematikából – az általános és középiskolai tanulók számára, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1984 Róka Sándor, Ujvári István: Irány a középiskola! – Összefoglaló matematikából a nyolcadikosok, valamint a "nulladik" osztályos gimnazisták számára, Észak-Pest Megyei Matematikai Tehetségfejlesztő, Vác, 1995 Ujvári István: Középiskolába készülök! – Összefoglaló matematikából a nyolcadikosok számára, Apáczai Kiadó, Celldömölk, 1991 Ujvári István: Matekversenyre készülök – Gondolkodásfejlesztés matematikai feladatcsaládokkal, Észak-Pest Megyei Matematikai Tehetségfejlesztő, Vác, 1996 Ujvári István: Sakkmatematika, Pest Megyei Pedagógiai Intézet, Budapest, 1990 Arany Tóth László, Várnagy István: Fizika I. – D, E variáns/Szakközépiskola, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1991 Bartha Mihály, Bocsnyák László, Cserny Péter: IBM PC XT/AT kezelése – Alapismeretek és alkalmazói programok, BINOM Bt., 1992