Kenneth Paul Block (Long Beach, 1967. november 21. – 2023. január 2.) amerikai autó- és motorversenyző, valamint a DC Shoes amerikai ruházati vállalat társalapítója. Ismert továbbá több internetes Gymkhana videóiról, melyekben a raliversenyzés határait mutatja be.

Versenyzői pályafutása során volt a Subaru, a Ford és az Audi gyári támogatott versenyzője is.

Pályafutása Rali és Ralikrossz 240px|bélyegkép|bal|Colin McRae (középen) és Travis Pastrana (balra) társaságában Ken Block már fiatalon megszerette az extrém sportokat. Elég későn, 38 évesen indult először profi versenyen, 2005-ben vett részt először hazája ralibajnokságán, elsőként egy Subaru WRX STi-vel. Több kategória, valamint egy abszolút dobogós helyezést szerzett első évében, és végül kategória harmadik, míg összetettben negyedikként zárta a szezont, valamint elnyerte az év újonca címet.

2006-ban Travis Pastrana csapattársa lett a Subaru Rally Team USA alakulatánál. Az év folyamán két versenyt nyert és az összetett második helyén végzett, ezentúl rajthoz állt az X Games-en is, melyen a bronzérmet szerezte meg.

2007-ben is elindult az X Gamesen, valamint továbbra is az amerikai ralibajnokság állandó résztvevője volt. Előbbin ezüstérmet nyert, még utóbbin a harmadik helyen fejezte be az évet. Szintén ebben a szezonban teljesítette első rali-világbajnoki versenyeit, Mexikóban tizenhatodik, Új-Zélandon pedig a harminchatodik helyen ért célba az "N" csoportos értékelésben.

A 2008-as évben mindössze egy versenyen, az Új-Zéland ralin állt rajthoz a világbajnokság futamai közül. Ekkor azonban az N csoportos világbajnokság nevezői közt volt, és a bajnoki értékelés tizenharmadik helyén ért célba. Az ez évi X Games küzdelmein ismét érmet szerzett, ezúttal bronzérmes lett. Az amerikai bajnokságot pedig a második helyen zárta.

A 2009-es amerikai bajnokságban a negyedik helyen végzett, világbajnoki futamon ebben az évben nem vett részt. 200px|bélyegkép|jobb|Block 2010-ben a Ford Fiestában. 2010-ben távozott a Subarutól, és a Fordhoz igazolt, melynek köszönhetően saját bevallása szerint élete egyik álma vált valóra azzal, hogy indulhatott a 2010-es WRC mezőnyében. Ebben az évben egy Ford Fiestával, a világbajnoki futamokon pedig egy 2008-as specifikációjú Ford Focus RS WRC-vel állt rajthoz. Főszponzora a Monster Energy volt, akik megalapították a Monster World Rally Team-et, hogy Block indulhasson a rali-világbajnokságban. Az idény során hét versenyen vett részt, végül az összesítés 19. pozíciójában zárt a spanyol viadalon szerzett 9. helyének (és az ezáltal kasszírozott 2 világbajnoki pontnak) köszönhetően.

A 2011-es világbajnoki sorozatban már egy Ford Fiesta RS WRC volánja mögött igyekezett felvenni a versenyt az élmenőkkel. Ebben az évben 9 alkalommal volt lehetősége indulni és a bajnokságban a pontverseny 22. helyén végzett 6 megszerzett ponttal. A márciusi portugál ralin elszenvedett látványos bukásukat követően navigátorával, Alex Gelsominóval egyetemben kórházba is kellett szállítani, de szerencsére mindketten megúszták a balesetet komolyabb sérülések nélkül.

2012-ben a GRC Globális ralikrosszbajnokságban versenyzett, ahol összesítésben az 5. helyen végzett. Elindult három világbajnoki futamon és az év végi értékelésben a 28. helyen rangsorolták 4 ponttal. A 2012-es X-Gamesen ezüstérmet szerzett és csak a 9-szeres világbajnok, Sébastien Loeb zárt előtte.

2013-ban egy világbajnoki futamon indult el, a Mexikó ralin, amin elérte pályafutása legjobb világbajnoki eredményét és a 7. helyen ért célba. Ezzel 6 pontot gyűjtött és a világbajnoki összesítésben a 20. helyen rangsorolták. Az Globális ralikrosszbajnokságban megnyerte a szezonzáró futamot Las Vegasban. Az amerikai ralibajnokságban teljes szezont futott, ahol összetettben a 2. helyen végzett 3 futamgyőzelemmel.

Egy idénnyel később, 2014-ben egy futamon képviseltette magát, Spanyolországban, ahol az utolsó szakaszig a 10. pozícióban állt, de ott defektet kapott, mely miatt rengeteg időt vesztett, végül a 12. helyen futott be.

200px|jobbra|bélyegkép|Block a 2016-os portugál ralikrossz futamon. 2016-ban és 2017-ben a ralikrossz-világbajnokságon is indult. Legjobb eredményét első idényében érte el a németországi Hockenheimben, ahol a dobogós 3. pozícióban rangsorolták.

Gymkhama Ken Block igazi sikerét a Gymkhama videósorozata hozta meg számára, melyekben a raliversenyzés határait mutatja be. Több látványos jelenetet vettek fel, például szűk utcákon, hegyoldalon és kikötőben is száguldozott. A sorozathoz a gyári Ford szolgáltatta a versenygépeket. 2009-ben először vitte el a BBC Top Gear című műsorában James Mayt egy aktív repülőtérre, Inyokernben. 2010. augusztus 24-én kiadta az első saját, háromrészes videósorozatát, ahol az új Ford Fiestájával szerepelt. 2010 szeptemberében YouTube-ra is publikált és a videót több mint hétmillióan nézték meg az első hetében.

Az eredeti Gymkhana szériából 10 rész készült el, az utolsó 2018-ban. Az összes milliós nézettséget ért el. Ezeken kívül egyéb stílusú videókat is bemutatott.

2021-ben bejelentette, hogy 11 év után véget ér a Forddal való együttműködése, majd a német Audi lett a beszállítója és a főszponzora. 2022-ben már egy teljesen egyedi tervezésű, kizárólag az ő számára elkészített Audi S1 Hoonitron kódjelű modellel ralizott.

Lista #VideónévAutóHelyszín1 Ken Block Gymkhana Practice Subaru Impreza WRX STI Marine Corps Air Station El Toro2 Ken Block Gymkhana Two the Infomercial Subaru Impreza WRX STI Port of Los Angeles3 Ken Block's Gymkhana Three, Part 2; Ultimate Playground; l'Autodrome, France Ford Fiesta GYM3 Autodrome de Montlhéry4 Ken Block's Gymkhana Four; The Hollywood Megamercial Ford Fiesta H.F.H.V Universal Studios Lot5 Ken Block's Gymkhana Five: Ultimate Urban Playground; San Francisco San Francisco6 Ken Block's Gymkhana Six – Ultimate Gymkhana Grid Course Ford Fiesta ST RX43 San Bernardino International Airport7 Ken Block's Gymkhana Seven: Wild in the Streets of Los Angeles Ford Mustang RTR "Hoonicorn" Downtown Los Angeles8 Ken Block's Gymkhana Eight: Ultimate Exotic Playground in Ford Fiesta ST RX43 Dubaj9 Ken Block's Gymkhana Nine: Raw Industrial Playground Ford Focus RS RX Western New York10 Ken Block's Gymkhana Ten: The Ultimate Tire Slaying Tour Ford Fiesta WRC Luleå Ford Mustang RTR "Hoonicorn V2" Detroit Ford Focus RS RX Guanajuato Ford Escort RS Cosworth "The Cossie" Los Angeles Ford F-150 "Hoonitruck" Shamerock, TexasTravis Pastrana Takeover11 Subaru WRX STI "Air Slayer" Annapolis12 Subaru Leone GL Wagon "Family Huckster" South FloridaEgyéb videók Ken Block Drifts London Ford Mustang RTR "Hoonicorn" London Ken Block's Climbkhana: Pikes Peak Featuring the Hoonicorn V2 Ford Mustang RTR "Hoonicorn V2" Pikes Peak Ken Block's Climbkhana Two: Hoonitruck on China's Most Dangerous Road; Tianmen Mountain Ford F-150 "Hoonitruck" Tianmen Mountain Ken Block's Electrikhana: High Stakes Playground; Las Vegas, in the Audi S1 Hoonitron Audi S1 Hoonitron Las Vegas

Egyéb versenyek 2005-ben a DC Shoes munkatársaival együtt részt vett a Gumball 3000 ralin. Az eseményre három módosított, 2004-es gyártású Subaru WRX ST-vel neveztek.

2006-ban Brian Scottóval együtt versenyzett a "One Lap of America" versenyen egy akkori évjártú Subaru WRX STi-vel. Összesítésben a 45. helyen végeztek. 2007-ben Block csatlakozott az új-zélandi Snow Park DC Shoes Snowboard csapatához. Az alakulattal indult félprofi versenyszámokban. Egy nagy ugrás utáni elesett és megrepedt a gerincén az egyik csigolya, amely után azonnal kórházba szállították.

2010-ben Block társalapítója lett a "Gymkhana Grid" nevű versenynek, amelyet évente rendeznek meg világszerte. Még ebben az évben megalapította saját versenycsapatát, a Hoonigan Racing Division-t.

2021-ben a Baja 1000-es futamon vett részt a kamionos géposztályában és a 4. lett. Az ő birtokában van a világ legerősebb "snowcat-je", a Ford RaptorTrax, amely világrekorder.

Halála 2023. január 2-án az Amerikai Egyesült Államok, Utah államában található Woodlandben egy motorosszán-balesetben vesztette életét 55 évesen. A Wasatch megyei Serrif Hivatal tájékoztatása szerint hómobiljával egy meredek lejtőn, nagy sebességgel haladt lefelé, majd elvesztette uralmát a gép felett és felborult. A lezúduló hótömeg és a motorosszán maga alá temette Blockot, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még a helyszínen halottnak nyilvánították.

Tiszteletére a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm bejelentette, hogy a rali-világbajnokságból (WRC) visszavonultatják a #43-as rajtszámot, amellyel Block legtöbbször indult.

Eredményei Teljes amerikai ralibajnokság eredménysorozata Év Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Helyezés Pont 2005 Subaru Impreza WRX STi SNO 5 ORE7 SUS 3 PIK4 MAI 3 OJIKi COL <br/ >4 LSP3 4. 65 2006 Subaru Impreza WRX STi SNO 3 ACR1 ORE 3 SUSKi MAI 11 OJIKi COL Ki LSP 1 WIL3 2. 90 2007 Subaru Impreza WRX STi SNO6 ACR 1 ORE 2 OLY 4 SUSKi NEW 3 OJI2 COL1 LSP Ret 3. 109 2008 Subaru Impreza WRX STi SNO5 ACR 1 OLY 1 ORE Ki SUSKi NEW Ki OJIKi COL5 LSP1 2. 86 2009 Subaru Impreza WRX STi SNOKi ACR1 OLY Ki OREKi SUS 1 NEW 2 OJIKi COL Ki LSP 3 4. 80 2010 Ford Fiesta SNOKi ARC1 OLYKi ORE Ki SUS Ki NEW Ki 13. 27 2012 Ford Fiesta ST SNO ACR 1 ORE SUS NEW OJI1 4. 44 2013 Ford Fiesta ST SNO6 ACR Ki ORE2 SUS 1 NEW1 OJI1LSP Ki 2. 93 2014 Ford Fiesta ST SNO ACR 1 ORE SUS MTW NEW OJI LSP 12. 22

Teljes rali-világbajnokság eredménysorozata Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 2007 Ken Block Subaru Impreza WRX STI MON SWE NOR MEX28 POR ARG ITA GRE FIN GER HN 0 Rally FaNZ NZL56 ESP FRA JPN IRE GBR 2008 Subaru Rally Team USA Subaru Impreza WRX STI MON SWE MEX ARG JOR ITA GRE TUR FIN GER NZL30 ESP FRA JPN GBR HN 0 2010 Monster World Rally Team Ford Focus RS WRC 08 SWE MEX18 JOR TUR24 NZL PORKi BUL FIN GERKi JPN FRA12 ESP9 GBR21 19. 2 2011 Monster World Rally Team Ford Fiesta RS WRC SWE14 MEX12 PORNi JOR ITA ARG18 GRE FIN DEU17 AUS19 FRA8 ESPKi GBR9 22. 6 2012 Monster World Rally Team Ford Fiesta RS WRC MON SWE MEX9 POR ARG GRE NZL9 FINKi DEU GBR FRA ITA ESP 28. 4 2013 Monster World Rally Team Ford Fiesta RS WRC MON SWE MEX7 POR ARG GRE ITA FIN DEU AUS FRA ESP GBR 20. 6 2014 M-Sport World Rally Team Ford Fiesta RS WRC MON SWE MEX POR ARG ITA POL FIN GER AUS FRA ESP12 GBR HN 0 2018 Hoonigan Racing Ford Fiesta WRC MON SWE MEX FRA ARG POR ITA FIN GER TUR GBR ESPKi AUS HN 0

Teljes PWRC eredménysorozata Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 Helyezés Pont 2008 Subaru Rally Team USA Subaru Impreza WRX STI SWE ARG GRE TUR FIN NZL13 JPN GBR hn 0

Teljes Globális Ralikrossz-bajnokság eredménysorozata Supercar Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2011 Monster World Rally Team Ford Fiesta IRW1 IRW2 SEA1 SEA2PIK1PIK2 LA111 LA213 23. 10 2012 Monster World Rally Ford Racing Ford Fiesta CHA15 TEX8 LA2 LOU5 LV7 LVC10 5. 58 2013 Hoonigan Racing Division Ford Fiesta ST BRA9 MUN12 <span style="color:white;">MUN2DSQ LOU5 BRI2 IRW6 ATL8 CHA7 LV1 3. 115 2014 Hoonigan Racing Division Ford Fiesta ST BAR10 AUS11 DC7 NY3 CHA1 DAY2 LA13 LA22 SEA9 LV1 2. 376 2015 Hoonigan Racing Division Ford Fiesta ST FTA1 DAY18 DAY22 MCAS1 DET11 DET27 DC3 LA111 LA29 BAR111 BAR110 LV10 7. 345

Teljes Ralikrossz-világbajnokság eredménysorozata Supercar Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2014 Hoonigan Racing Division Ford Fiesta ST POR GBR NOR3 FIN SWE BEL CAN FRA4 GER ITA TURVi ARG 16. 32 2016 Hoonigan Racing Division Ford Focus RS POR18 HOC3 BEL19 GBR14 NOR14 SWE13 CAN10 FRA6 BAR16 LAT16 GER12 ARG15 14. 63 2017 Hoonigan Racing Division Ford Focus RS BAR9 POR11 HOC11 BEL8 GBR7 NOR8 SWE9 CAN9 FRA7† LAT14 GER14 RSA8 9. 112 † Harmadik szabálysértése miatt öt pont levonásra került.

Jegyzetek

További információk

Ken Block hivatalos honlapja Ken Block mutatványa a Városligeti Műjégpálya betonján Profilja az ewrc.cz honlapon

Kategória:1967-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Amerikai autóversenyzők