Kovács Lajos (Bátaszék, 1944. február 9. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész.
bélyegkép|260px|jobbra|Balról jobbra: Uri István, Kovács Lajos, Dózsa László, Jobba Gabi, Vajda László, a Színművészeti Főiskola hallgatói (1966)
Színészként 1967-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. A diploma után a Békés Megyei Jókai Színházban játszott 12 évig, majd Szegeden, Szolnokon, Veszprémben, Debrecenben és Miskolcon játszott.
Kedvelt film- és színházi színész, több sikeres magyar filmben szerepelt (leghíresebb szerepei az Argo Balogh Tibije, a Kontroll Bélája, és ő játszotta Matula bácsit a 2012-es Tüskevárban.) Szerepelt sorozatokban is, legutóbb a Tűzvonalban című sorozatban, vagy a HBO-n futó Született lúzerben. Emellett videóklipekben is felbukkant, Jonathan Glazer rendező egyik kedvence, a Radiohead együttes Karma Police című videóklipjében és Guinness reklámjában is szerepelt. 1992-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1995-ben a Filmkritikusok díját, 2003-ban a 34. Magyar Filmszemlén a Legjobb férfi karakterszínész díját kapta. 1999-ben Maraton címen portréfilm készült róla. 2004-től érdemes művész.
Színházi szerepeiből
Elmondása szerint pályája kezdetén ellentmondásos és labilis volt, a színpad és az élet azonos minőségű dolog volt számára, a színházi kollégák fele kedvelte, a másik fele nem. Békéscsabán töltött évei alatt két évre kitiltották a színészklubból, akkor született két gyereke. A mesejátékokban sikerült speciális játékokat kitalálnia. Nem szereti a közhelyeket és minden este igyekszik másként játszani ugyanazt a szerepet. Arról híres, hogy kiszámíthatatlan a színpadon. A Békéscsabán töltött 12 év alatt nem tudott fejlődni, onnan Jurka László igazgató rúgta ki. Ezután Kaposvárra is hívták, de annyira messze nem akart kerülni a családjától, így Szolnokra ment, ahol rögtön otthon érezte magát.
Első szolnoki szerepe A születésnap című darab volt, 1979-ben. A szolnoki színháznál töltött évei alatt a következő szerepeire büszke: Ványa bácsi, Hamlet, Kroetz Meierje, Pirandello IV. Henrikje, Harold Pinter A születésnapjából Stanley, vagy az Emigránsokból XX. A Paál István rendezte Hamletből szinte politikai dráma lett, nem is ő, hanem Polonius, a besúgó lett a legfontosabb szereplő. Tele volt a színház spiclikkel, őt magát kétszer is megverték az utcán. Mind a Hamlet, mind a Ványa bácsi nagyon aktuális feldolgozás lett, az egzisztenciáról, a kiszolgáltatottságról szóltak. 1979-ben Szegeden Albee Állatkerti történetében játszott, Miskolcon az Úrhatnám polgár címszerepét alakította.
Woyzeck szerepét nem csak filmen, hanem színházban is játszotta Gödöllőn, Árkosi Árpád rendezésében. A darabban a katona végtelen kiszolgáltatottsága, magánya, víziói, fölfokozott képzelete került a középpontba. Állítása szerint Woyzeck szerepe nehéz szerep volt, nagyon elfáradt benne.
Az 1990-es évektől a budapesti Bárka Színházban játszik. Első szerepét a Ritter Dene Voss című darabban játszotta, Bagossy László rendezésében. Ebben a szerepében megbukott, pszichológiailag is összeroppant. Harold Pinter egy másik darabjában, a Hazatérésben találta meg újra önmagát. 1999-ben a Cseresznyéskert című darabban játszott, 2002. márciusában Madách Az ember tragédiájában az eszkimó szerepét alakította, majd a Holdfényben szerepelt. Ezek után filmeket forgatott, ezért négy évig nem játszott színpadon. 2008-ban tért vissza a színpadra, Az utolsó szivar című darabban, Bengt Ahlfors, svéd nyelvű finn író művében alakította Lars-ot, a kisváros motoros lelkészét. A szerepet egy hasnyálmirigy-gyulladás utáni felépülés után vállalta, Márton András kérésére.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 129; ugyanitt negyvenkét színházi felvételen is látható.'2012. november 26-i lekérdezés
Magánélete
Nős, két gyermek édesapja. Lánya, Kovács Vanda maga is színésznő, fia, Dávid, a Szegedi Városi Bíróságon bíró. Első felesége Murvai ZsuzsannaLásd Hermann Péter (főszerk.): Ki kicsoda 2000 1, Greger-Biográf Kiadó, Budapest, 917, 1999. volt 1969-től 1998-ig. 2005-ben nagy feltűnést keltett, amikor elvette Cseh Anna Marie fotómodellt.Kovács Lajos elveszi Cseh Annamáriát 2006-ban elváltak. 2006-ban ismét elvette korábbi feleségét, Gyulán élnek.http://habostorta.hu/hu/habostorta/cikkek/sztarhirek/kimondtak-kovacs-lajos-es-cseh-annamaria-valasat
Filmjei bélyegkép|260px|jobbra|Kovács Lajos (balra) Árpa Attilával (középen) 2013-ban
Díjai
Jászai Mari-díj (1992)KOVÁCS LAJOS: “SZÍNÉSZI UTAM MINDIG IS NEHÉZ VOLT, MERT SOHA NEM JÁTSZOTTAM” , 2017. október 4. Hekuba-díj (1994) Magyar Filmkritikusok Díja – A legjobb férfi alakítás díja (1995) 34. Magyar Filmszemle – Legjobb férfi karakterszínész (2003) Érdemes művész (2004) Havasi István-díj (Spiró György: Az imposztor; 2011)Gyulai művészeti díjak , MagyarTeátrum online - 2011. november 15. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014)
Megjegyzések
Jegyzetek
További információk
Beszélgetés Kovács Lajossal Színházi Adattár
Kategória:Magyar színészek Kategória:Bátaszékiek Kategória:Szolnokiak Kategória:Békéscsabaiak Kategória:Miskolciak Kategória:Debreceniek Kategória:Gyulaiak Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Hekuba-díjasok Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei