Az Assisi Szent Ferenc szerzetesrendnek kiemelkedő szerepe volt Erdély kulturális arculatának kialakításában. A ferences szerzetesek a 13. században, először a fejlődő szász városokban jelentek meg, majd a Székelyföldön is folytatták lélekmunkáló tevékenységüket. Csíksomlyón, a 15. század első felében telepedtek le véglegesen. Az erre vonatkozó hiteles dokumentum, a IX. Bonifác pápa által kiadott, 1400. október 29-én keltezett alapító levél, amely négy ferences rend létrehozását engedélyezte. A ferences atyák a székelyföldi és moldvai missziós tevékenységükkel, a pünkösdi búcsúval, az értékes könyvgyűjteményükkel, az iskolai oktatással, valamint a nyomdászattal Csíksomlyót híres keresztény művelődési központtá tették.
Alapítása Az 1675-ben alapított csíksomlyói nyomda és könyvkötő műhely művelődéstörténeti szerepe felbecsülhetetlen. A 17. század utolsó felében és a 18. század elején, 1726-ig, a kolozsvári jezsuita nyomda létesítéséig, Csíksomlyón működött az egyetlen erdélyi katolikus műhely. Alapítása és tevékenysége szoros kapcsolatban állt az erdélyi katolicizmus és ellenreformáció megerősödésével és terjedésével. thumb|Kájoni János szobra a csíksomlyói ferences kolostorban
A nyomda alapítója a szorgalmas és egyetemes műveltségű Kájoni János ferences szerzetes volt. Ő szerezte meg Rómából a nyomda működéséhez szükséges engedélyt. A Hitterjesztő Szent Kongregáció 1676. június 22-i római levele szerint, a csíksomlyói ferencesek kinyomtathatták Cicero családi leveleit, valamint Aelius Donatus és Emmanuel Alvarus latin nyelvtanát.
Kájonit, a kézisajtó és a nyomdai felszerelések beszerzésében, valamint a könyvek kiadásában, a ferences szerzeteseken kívül, több erdélyi nemes is támogatta.
A nyomda első ismert és irodalomtörténeti szempontból legjelentősebb kiadványa, a Kájoni János által szerkesztett Cantionale Catholicum latin-magyar nyelvű énekeskönyv, amely 1676-ban jelent meg. A székelyföldi és moldvai katolikusok által használt népszerű énekgyűjteményt 1719-ben, 1805-ben és 1806-ban újra kinyomtatták.
Célkitűzése A nyomda felállításának célját Kájoni János így fogalmazta meg: “az apostoli misszió és az ország katolikusainak szükségére.” Mivel a legnagyobb hiány az énekes-, ima-, és iskolai tankönyvekben volt, Kájoni nyomdája rövid idő alatt a nép- és iskolai nevelés fontos eszközévé vált.
Elnevezése A nyomda kiadványain szereplő elnevezések nagyon változatosak. Ezek a változatok meghatározzák az időpontot, amikor a mű készült. Egyes ismertetőkben a “Csíki nyomda”, “Kájoni nyomda” szerepel, ugyanakkor könyvsajtónak is nevezték.
Épülete thumb|Ferences Kolostor – Csíksomlyó A nyomda épülete működésének ideje alatt mindvégig a kolostor falai között volt. A kézisajtót kezdetben a kolostor egyik nagyobb helyiségében szerelték fel. Mivel a nyomdai munkálatok kibővülése egy nagyobb helyiség létrehozását tette szükségessé, így 1778-ban elkészült az új épület, amelyet a kolostor nyugati szárnyához csatoltak. Ezt az épületszárnyat 1924-ben a nyomda megszűnése után bontották le.
Működése A ferencesek nyomdája létesítésétől fogva nagy hatással volt a katolikus székelység művelődési-szellemi életére, mivel nagyobbrészt vallásos jellegű műveket adtak ki: énekes- és imádságoskönyveket, liturgikuskönyveket, rendszabályokat, ferences szerzők műveit, búcsús és társulati kiadványokat, kalendáriumokat, sematizmusokat, ugyanakkor nyomtattak jogi, orvosi, történelmi és szépirodalmi műveket is.
A nyomda tevékenysége alapításától kezdve, szorosan összefügg az ellenreformáció és a magyar katolicizmus programjaként, a vidék katolikus iskolahálózatának kialakulásával és fejlődésével is.
A XVIII-XIX. században, a szerzetesek kézisajtóján latin és magyar nyelvű tankönyveket nyomtattak ki: ábécéskönyvet, helyesírási szabályokat, számvetéstáblát, latin nyelvtant, katekizmust és módszertani könyveket.
Az 1848-as forradalom idején, a felkelők által elfoglalt műhelyben nyomtattak számos forradalmi kiáltványt és a magyar szabadságharc egyik lapját, a Hadi Lapot. A Bíró Sándor százados által szerkesztett forradalmi néplap értékes történeti forrás, amely a forradalom, a szabadságharc ügyét szolgálta. Ez volt az első székelyföldi hírlap, melynek célkitűzései között szerepelt a lakosság és a katonaság tájékoztatása, valamint a külpolitikai események ismertetése.
A ferences szerzetesek a műhelyt a kor színvonalának megfelelően szerelték fel. Kisebb kihagyással mindvégig üzemeltették, egészen a 19. század végéig, valószínűleg 1900-ig. A bevételi-kiadási naplókat 1884-ig vezették. A XVII. századból 14, a XVIII. századból 80 nyomtatvány megjelenését jegyezték fel. A XVIII. században kétszer is bővítették a nyomda készletét.
Az átépített nyomda hetven éven át zavartalanul működött. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején először a szabadságharcosok vették át, utána a császáriak foglalták le a kincstár részére. Később visszakerült a ferences rend tulajdonába, de szigorú cenzúra alá helyezték, ami a teljes elsorvadását eredményezte. Azután már csak kisebb füzeteket és directoriumokat nyomtattak. A tipográfia 1901-ben végleg leállt. A kézisajtót 1910-ben a kolozsvári zárdába szállították. 1951-ben a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum vette át a könyvsajtót.
Nyomdászok Az első nyomdász Kassai András volt, aki 24 évesen került a Kájoni nyomdába, ahol ferences pappá szentelték. 1687-től, miután Kájoni János gyergyószárhegyi házfőnök lett, Kassai önállóan vezette a nyomdát, ugyanakkor nyomdászokat is nevelt a szerzetes testvérek közül. Első tanítványa a háromszéki származású Fr. Balogh Leó, aki fiatalon lépett be a rendbe és kiváló nyomdász lett belőle. A csíksomlyói ferences nyomdában összesen 24 nyomdász tevékenykedett.
Könyvkötészet A csíksomlyói könyvkötő műhely a XVII. század első felében kezdte meg működését. A legrégebbi ismert könyvkötés 1644-1650-ben készült Marcus Bandinus érsek számára. A műhely 1676-tól a XIX. század végéig a nyomdával párhuzamosan tevékenykedett. A XVII. században főleg késő reneszánsz, vaknyomásos díszítésű bőrkötések készültek. A XVII-XVIII. században sok csíksomlyói kötés átmenetet mutat a reneszánsz és barokk díszítés között. A XVIII. század közepén a ferencesek rokokó mintás bélyegzőket használtak. A műhely a XVII-XVIII. században érte el virágkorát, ezután hanyatlási korszak következett, mivel egyszerűbb és olcsóbb bőr- vagy félbőr-, illetve papírkötéseket készítettek. A csíksomlyói könyvkötő műhelyben kötötték be a nyomdában kiadott könyveket, a híres könyvtár egyes köteteit, ugyanakkor külső megrendelésre is dolgoztak.
Forrásanyag a nyomda kiadványairól Inventárium Tipographiae Csík-Somlyoviensis, 1825 Glósz Miksa: A Csík-Somlyói Szent-Ferencz-Rendi szerzetesek nyomdájában az 1662-1884-dik évig megjelent könyvek és egyéb nyomtatványok teljes czímtára. Csíksomlyó, 1884 P. Papp Leonard gyűjtése. 1989 Muckenhaupt Erzsébet: A csíksomlyói ferences könyvtár kincsei. Könyvleletek 1980-1985. Budapest-Kolozsvár, 1999 P. Papp Leonard: Erdélyi ferences nyomdák és kiadványok. Csíkszereda, 2009
Kiadványai Cantionale Catholicum. Énekeskönyv. Csíksomlyó, 1676, 1719, 1805, 1806 Aranyos Ház. Kájoni János imakönyve. Csíksomlyó, 1676, 1680 Lelki kard. Katolikus imádságok. Csíksomlyó, 1680 k. Ágoston Péter: Szivek kincse. Csíksomlyó, 1685 Uj és O kalendáriom. Csíksomlyó, 1685 Cicero, Marcus Tullius: Epistolarum libri quatuor... Csíksomlyó, 1702 Panis Vitae, et Intellectus Az-az Eletnek, és Ertelemnek Kenyere... Csíksomlyó, 1721 Alvarus, Emmanuel: Institutionum grammaticarum liber tertius. Csíksomlyó, 1727 Bonaventura, Sanctus: Speculum Disciplinae ad Novitios... Csíksomlyó, 1732 Györffy Pál: Ortus, progressus, vicissitudines... Csíksomlyó, 1737 Pázmány Péter: Imádságos könyv. Csíksomlyó, 1747 Opuscullum Oertographicum. Csíksomlyó, 1751 Ágoston, Szent: Poenitentia. Szent Ágoston hipponai püspök elmélkedései... Csíksomlyó, 1766 Losteiner, Leonardus: Idea expressa universae philosophiae... Csíksomlyó, 1776 A keresztény katholikusok egyházi énekeskönyve. Csíksomlyó, 1805 Pásztori Ferenc László: Regulae criticae in linguam Latinam... Csíksomlyó, 1815 Keresztelő Sz. Jánosnak tiszteletére intézett énekek. Csíksomlyó, 1818 Libellus Alphabeticus. Csíksomlyó, 1822 Magyar A, B, C es Könyvetske... Csíksomlyó, 1840 Virágvasárnapra. Csíksomlyó, 1867 A Boldogságos Szüz Máriához öt Ájtatos Ének. Csíksomlyó, 1874 Földes József: Az irva-olvasás gyakorlati tanítása... Csíksomlyó, 1882 Assziszi Sz. Ferencz III. rendjének törvényei. Csíksomlyó, 1884 Imets Fülöp Jákó: Áhitatossági Kalauz. Csíksomlyó, 1886 Egyházi Énekek a Tanuló ifjuság számára . Szerk. Imets Fülöp Jákó. Csíksomlyó, 1887 Báthori András, Cardinál, és Erdélyi Fejedelem Emlékezetére. Csíksomlyó, 19. sz.
Emlékkiállítások Fennállásának 250. évfordulóján, 1926-ban, a kolozsvári kolostorban egy kiállítás keretében emlékeztek meg a csíksomlyói nyomda dicső múltjáról. A ferences nyomda alapításának 325. évfordulóján, a Csíki Székely Múzeum és a Csíksomlyói Ferences Kolostor közös szervezésében, kiállítással tisztelegtek a nagy múltú nyomda és megálmodója, Kájoni János emléke előtt.
Források P. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Csíkszereda, 1994 P. Benedek Fidél: Csíksomlyó. Kolozsvár, 2000 A csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely. Csíkszereda, 2001 A Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor. Csíksomlyó, 2002 Miklós József: Csíki Lexikon. Csíkszereda, 2004 A csíksomlyói ferences nyomda és könyvkötő műhely, Csíkszereda, 2007 Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007
Külső hivatkozások Csíki Székely Múzeum honlapja Csíksomlyó honlapja
További információk A csik-somlyói Szent-ferencz-rendi szerzetesek nyomdájában az 1662-1884-dik évig megjelent könyvek ... czimtára (MEK)
Kategória:Csíkszereda magyar kulturális élete Kategória:Nyomdászat Kategória:Könyvkiadás