Freund Vilmos (Paks, 1846. augusztus 12. – Budapest, Terézváros, 1920. június 26.) zsidó származású magyar építész, aki 19. század végén számos budapesti köz- és magán épületet tervezett eklektikus stílusban. 250px|bélyegkép|Síremléke a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben, 2008-ban Családja Ősei az 1770-es években érkeztek Krakkó környékéről Paksra. Freund Mór gabonakereskedő és Greschl Nanette négy gyereke közül a legfiatalabb volt. Házastársa Basch Irma (1855–1935), három felnőtt kor megért gyermekük volt. Ferkai Béla építész (1876-1966), Ferkai Jenő festőművész és Freund Alice, akinek férje dr. Valkó (Weinfeld) Fülöp ügyvéd volt.
Életpályája Középiskoláinak elvégzése után Zürichben tanult (1866). 1877-től a Középítési Bizottmány tagja, melynek munkájában több évtizedig vett részt. Budapesten 1883-ban, az Országház tervpályázatán tűnt fel először és azután számos pályázaton (Budapesti Izraelita Kórház 1887-ben, New York-palota 1892-ben, vagy épp a Lipótvárosi Kaszinó pályázatán) aratott sikert, igaz végül több is másvalaki tervei alapján épült meg közülük.
Számos magánpalotát épített Budapesten, főleg az Andrássy úton (pl. Sváb-palota, 1885-1887), ezeken kívül több kórházépületet: Ferenc József Kereskedelmi Kórház, a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs utcai kórháza (1889. november 17.), Bródy Adél Gyermekkórház (1895-1896), azután az Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézete Bethlen téri épületét.
Egyik legismertebb munkája a Lipótvárosi Kaszinó palotája (avagy a Duna Palota, 1896-ban), melyért a millenniumkor művészdíjat nyert. Egyéb munkái még: a Kozma utcai izraelita temető ravatalozója, az Erzsébet körúti Körúti fürdő palotája, továbbá Fiuméban az Adria Tengerhajózási Rt. székháza.
Ismert épületeinek listája 1876: Weiner-Grünbaum-Schwartz palotabérház, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 45.https://epiteszforum.hu/megemlekezes-egy-elpusztult-fomurol--a-magyar-kereskedelmi-reszvenytarsasag-szekhaza 1876–1877: az Országos Rabbiképző belső kiképzése, 1084 Budapest, Scheiber Sándor utca 2. – a külső részt Kolbenheyer Ferenc terveztehttps://24.hu/kultura/2018/08/12/ismeretlen-budapest-rabbikepzo-zsido-egyetem-epiteszet/P. Brestyánszky 1876–1877: Izraelita Siketnémák Budapesti Országos Intézete, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 2.https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/04/06/bethlen_gabor_ter_2 1885–1886: Pesti Izraelita Nőegylet Árvaháza (ma: Fészek Klub), 1073 Budapest, Kertész u. 36.https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/09/16/wesselenyi_utca_44_iskolahttps://pestbuda.hu/cikk/20210907_a_hires_feszek_klub_120_eve_nyilt_meg 1887–1888: Freund ikerbérháza, 1073 Budapest, Erzsébet körút 51-53.http://pestbuda.hu/cikk/20200623_andrassy_uti_palotak_sorat_tervezte_szaz_eve_hunyt_el_freund_vilmos_epitesz 1888–1889: Pesti Hitközség Szabolcs utcai kórháza, olykor Pesti Zsidó Kórház néven,http://egykor.hu/budapest-xiii--kerulet/pesti-zsido-korhaz/3988 1134 Budapest, Szabolcs utca 33-35. – az intézmény 2001-ben az Országos Gyógyintézeti Központ nevet kapta, 2007-ben megszüntették 1891–1892: Sváb Károly bérpalotája,https://budapest100.hu/wp-content/uploads/2017/01/Jeney-A-J%C3%B3zsef-krt-30-32_korr.pdf 1085 Budapest, József körút 30-32. 1892: Chevra Kadisa Aggok Menháza, 1146 Budapest, Hungária krt. 167.P. Brestyánszky, i. m., 97–98. o. – ma az Uzsoki Utcai Kórház Krónikus és Rehabilitációs Belgyógyászati Osztályai találhatóak benne 1892: Ferenc József Kereskedelmi Kórház, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 1. – ma a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ régi épületrésze 1893–1894: Fiume, az Adria Tengerhajózási Rt. székháza 1894: az Angol-Magyar Bank Rt. épületehttps://24.hu/kultura/2019/03/30/arany-janos-utca-bajcsy-zsilinszky-ut-ismeretlen-budapest/ 1894–1895: A Kozma utcai izraelita temető ravatalozója, 1108 Budapest, Kozma utca 6. 1894–1897: Lipótvárosi Kaszinó palotája (ma Duna Palota), 1051 Budapest, Zrínyi u. 5. 1895–1896: a Magyar Kereskedelmi Részvénytársaság neobarokk stílusú bank- és lakóháza, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 32. (elpusztult) 1895–1896: Bródy Adél Gyermekkórház, 1134 Budapest, Szabolcs utca 33-35. – közvetlenül a Szabolcs utcai kórház mellett, ma az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ működik a területen 1896: Volt izraelita polgári iskola (ma: Wesselényi Utcai Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium), 1077 Budapest, Wesselényi u. 44.
Épületek az Andrássy úton 1875: Deutsch-palota, Andrássy út 24.Déry: Terézváros–Erzsébetváros, i. m., 41. o. – 1896-ban Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei szerint felújították 1878: Karsai-palota, Andrássy út 47. - Liszt Ferenc tér 12. 1879: Greger majd Csáky-villa, 1062 Budapest, Andrássy út 114. 1880–1881: Gomperz-palota, Andrássy út 20. 1880–1881: Brüll-palota (I.), Andrássy út 19. 1881–1882: Landauer, majd Ohrenstein-villa, Andrássy út 112. 1882: Keppich-palota, Andrássy út 5. 1882−1883: Wahrmann-palota, Andrássy út 23. 1883: Brüll-palota (II.), Andrássy út 43. 1883–1884: Ullmann-palota, Andrássy út 11. 1885–1887: Sváb-palota, Andrássy út 21.
Síremlékek Freund több díszes síremléket is tervezett a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben (1087 Budapest, Salgótarjáni utca 6.). Ezekből a következők köthetőek bizonyosan hozzá: 1880: Sváb Lőrinc mauzóleumaTóth, i. m., 347. o. 1890: Brüll Miksa mauzóleumaTóth, i. m., 354. o.
Tervpályázatok 1877: Szolnok, megyeháza (dicséret) 1878: Üllői úti kórház (dicséret) 1883: Országház Schikedanz Alberttel ("Alkotmány II." jeligéjű terv, 3. díj) 1884: Műcsarnok ("Palladio" jeligéjű terv, megosztott 2. díj) 1887: Szabolcs utcai izraelita kórház ("Aer et lux" jeligéjű terv, 1. díj) 1891: Iparművészeti múzeum Schikedanz Alberttel ("Per artem ad astra" jeligéjű terv, 3. díj) 1892: New York-palota 1894: Lipótvárosi kaszinó ("Hall" jeligéjű terv, 2. díj) 1899: Lipótvárosi zsinagóga
Képtár
Jegyzetek
Források
P. Brestyánszky Ilona: Budapest zsinagógái, Ciceró Könyvkiadó, Budapest, 1999, F. Nagy Veronika: Andrássy úti paloták sorát tervezte – Száz éve hunyt el Freund Vilmos építész (pestbuda.hu, 2020. jún. 23.) Freund Vilmos kórházépületei a Szabolcs utcában Tóth Vilmos: „Nemzeti nagylétünk nagy temetője”. A Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018. Déry Attila: Terézváros–Erzsébetváros – VI–VII. Kerület, TERC Kft., Budapest, 2006, (Budapest épitészeti topográfia 3.)
Egyéb irodalom (szerk.) Rozsnyai József: Építőművészek a historizmustól a modernizmusig, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Szakkönyvkiadó Üzletága, Budapest, 2018,
Kapcsolódó szócikkek A budapesti Andrássy út épületei
Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1922-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Paksiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Budapestiek Kategória:A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben eltemetett személyek