Miralem Pjanić (Zvornik, 1990. április 2. –) bosnyák válogatott labdarúgó.

2007-ig a luxemburgi labdarúgó-válogatottban szerepelt, de 2008-tól már a bosnyákokat erősítette. Családja a boszniai háború elől menekült Luxemburgba. Kettős állampolgár.

Pályafutása Klubcsapatokban Luxemburgban kezdett el futballozni az Esch-sur-Alzette kantonban található FC Schifflange 95-ben. Itt figyelt fel rá az FC Metz, majd csábította át Franciaországba. A fiatal tehetség aláírt annak ellenére, hogy az FC Internazionale Milano is érdeklődött utána.

Metz Három évig a csapat akadémiáján pallérozódott és 16 évesen került fel a felnőttek közé. Eleinte csak a klub negyedik ligás csapatában játszott, majd 2007. november 30-án megkötötte élete első profi szerződését. Ebben 2010-ig kötelezte el magát. Első gólját 2007 decemberében szerezte a FC Sochaux ellen. Ezzel feliratkozott a liga legfiatalabb gólszerzői közé. A 2007–08-as idény annyira jól sikerült, hogy jelölték a francia bajnokság legjobb fiatal játékosának. Bár a díjat Hatem Ben Arfa nyerte meg és csapata is kiesett, jó teljesítményének köszönhetően olyan klubok kezdtek el érdeklődni utána, mint az Arsenal, a Chelsea, a Barcelona, a Real Madrid, az FC Internazionale, az AC Milan és az Olympique Lyon.

Lyon Végül 2008 júniusában 5 évre írt alá a francia klubhoz 7,5 millió euróért. Pjanić a 18-as mezt kapta, és már a szuperkupa döntőn bemutatkozott a Bordeaux ellen, majd rögtön az első bajnoki fordulóban pályára lépett és végigjátszotta a mérkőzést. Ez a szezonja elég balszerencsésre sikerült, ugyanis Stéphane Dalmat rossz belépője után eltört a szárkapocscsontja egy Sochaux elleni bajnokin. Emiatt 2 hónapot kényszerült kihagyni. Az idény hátralévő részében szinte csak csereként lépett pályára, de ezeken két gólpasszt adott. A 2009–10-es idényre megkapta a Juninho által viselt 8-as mezszámot.

AS Roma 2011. augusztus 31-én négyéves szerződést írt alá az olasz AS Roma csapatával, amely gárda 11 millió eurót fizetett érte a Lyon-nak. Első gólját egy Lecce elleni bajnokin szerezte.

A 2012–13-as szezon elején főleg a kispadon jutott csak szerephez. Esélyt kapott az SS Lazio elleni Derby della Capitale mérkőzésen, amelyen be is talált. Innentől fogva rendszeresen játéklehetőséget kapott és pályára lépett például a Torino elleni 2–0-s győzelem során és az Atalanta elleni olasz kupa meccsen is.

A 2013–14-es évadra Rudi Garcia ült a rómaiak kispadjára, aki a 4–3–3-as felállást használta, amelyben kulcsszerep jutott Pjanić-nak. A bajnokságot végül 6 góllal és 6 gólpasszal zárta. 2014. április 25-én egy csodálatos gólt szerzett az AC Milan csapata ellen.

2014. május 11-én új megállapodást írt alá 2018. június 30-ig. Egy júliusban tartott barátságos mérkőzésen betalált az első félidőben, de a Roma így is 3–2-re elvesztette a meccset a Manchester United ellen.

A 2015–16-os bajnokságra ő vált az egyik legjobb szabadrúgáslövővé és végül 10 góllal zárta a szezont.

Juventus 2016. június 13-án 5 évre aláírt a Juventus FC-hez, 32 milliós átigazolási díj ellenében. Az 5-ös mezszámot választotta. Szeptember 10-én debütált egy 3–1-es győzelem során a Sassuolo ellen. Miután megnyerték az olasz kupát és a Serie A-t is, majdnem sikerült megszerezniük a 3-as koronát, de a Bajnokok Ligája döntőjében vereséget szenvedtek a Real Madrid ellen.

Második szezonja vereséggel kezdődött az olasz szuperkupában az SS Lazio ellen. Idénybeli első gólját a városi rivális Torino ellen szerezte 2017. szeptember 23-án. Február 28-án döntő büntetőt lőtt az Atalanta ellen, amellyel a 2018-as olasz kupa döntőjébe juttatta a Juventust. A csapat végül megnyerte a döntőt, Pjanić pedig egy gólpasszt jegyzett a találkozón. Az utolsó mérkőzésen, május 19-én egy a védjegyévé is vált szabadrúgást végzett el a Hellas Verona ellen, amely találkozón a torinóiak győzedelmeskedtek 2–1-re.

A harmadik idénye előtt egy 5 éves hosszabbítást kötött az egyesülettel. 2018. augusztus 25-én a szezon első meccsén 2–0-re legyőzték az SS Lazio csapatát. Október 6-án játszotta a 100. mérkőzését a zebracsíkos mezben az Udinese ellen.

Barcelona A Juventus 2020. június 29-én bejelentette, hogy megállapodtak a spanyol FC Barcelona csapatával Pjanić átigazolásával kapcsolatban, 60+5 millió euró ellenében, az üzlet további részeként a katalán gárda átadta a brazil Arthur Melot az olaszoknak. 2020 szeptemberében csatlakozott a katalánokhoz.

Beşiktaş JK 2021. szeptember 2-án egy évre kölcsönbe vette az isztambuli sztárcsapat a 2021/22-es idény végéig. Kilenc nap múlva mutatkozott be a Yeni Malatyaspor elleni 3–0-ra megnyert mérkőzésen, és az első találatnál asszisztot készített elő Michy Batshuayi-nak.https://www.transfermarkt.com/besiktas-jk_yeni-malatyaspor/index/spielbericht/3612866 Négy nap múlva a BL-ben is bemutatkozott a csapat színeiben a Borussia Dortmund elleni 1–2-re elvesztett csoportköri mérkőzésen. A török kupában és a szuperkupában is pályára lépett, előbbiben kétszer az Altay SK és a Göztepe ellen, utóbbiban az Antalyaspor elleni 5–3-ra nyert Szuperkupa döntőn.

al-Sardzsa 2022. szeptember 7-én aláírt az al-Sardzsa csapatához.

CSZKA Moszkva 2024. szeptember 25-én ingyen szerződtette az orosz CSZKA Moszkva csapata. 2025 decemberében bejelentette visszavonulását a profi labdarúgástól.

A válogatottban Luxemburg 2005-től 2007-ig a luxemburgi válogatottban szerepelt ahol 10 mérkőzésen 6 gólt rúgott. Többek között ő szerezte csapata egyetlen gólját a 2006-os U17-es Európa-bajnokságon egy Spanyolország ellen 7–1-re elvesztett találkozón. Választott hazája csak a rendező jogán lehetett jelen az eseményen, ahol a magyar válogatott mögött a csoportban az utolsó helyet szerezte meg.

Bosznia-Hercegovina Mivel csak 2008-ban kapta meg a bosnyák útlevelét addig nem szerepelhetett szülőhazája válogatottjában. Viszont Pjanić állítása szerint mindig is a bosnyák válogatottban kívánt szerepelni. 2008. augusztus 20-án mutatkozott be egy Bulgária elleni vesztes mérkőzésen.

Statisztikái Klubokban 2022. július 14-én frissítve. KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMetz2007–08Ligue 13244120——385Összesen3244120——385 Lyon2008–09Ligue 1200200010002402009–1037600201450053112010–11303001081003942011–12300000000000Összesen901020302561012116 AS Roma 2011–12Serie A30310———3132012–1327321———2942013–1435630———3862015–1634520— 100—4652015–16331010— 72—4112Összesen1592791—172—18530 Juventus2016–17Serie A30542—121104782017–1831541—81104472018–1931220—102104442019–2030340—8010433Összesen12215143—3844017822Barcelona2020/21La Liga 19010—8020300Összesen19010—8020300Beşiktaş 2021/22Süper Lig20020—3010260Összesen20020—3010260Karrier összesen442563255091128057873

Válogatott Bosznia-HercegovinaÉvMérkőzésGól2008402009902010832011912012822013822014101201590201673201730201890201983202060202152202251202360202410Összesen11518

Góljai a válogatottban # Dátum Helyszín Ellenfél Gólja Végeredmény Kiírás1.2010. március 3.Asim Ferhatović Hase Stadium, Szarajevó, Bosznia-Hercegovina2–12–1Barátságos2.2010. szeptember 3.Stade Josy Barthel, Luxembourg, Luxemburg2–03–0Európa-bajnokság-selejzető3.2010. november 17.Štadión Pasienky, Pozsony, Szlovákia2–13–2Barátságos4.2011. október 7.Bilino Polje Stadium, Zenica, Bosznia-Hercegovina4–05–0Európa-bajnokság-selejzető5.2012. szeptember 11.Bilino Polje Stadium, Zenica, Bosznia-Hercegovina2–14–1Világbajnokság-selejtező6.2012. október 16.Bilino Polje Stadium, Zenica, Bosznia-Hercegovina3–03–0Világbajnokság-selejtező7.2013. február 6.Stožice Stadium, Ljubljana, Szlovénia2–03–0Barátságos8.2013. június 7.Skonto Stadium, Riga, Lettország4–05–0Világbajnokság-selejtező9.2014. június 25.Itaipava Arena Fonte Nova, Salvador, Brazília2–03–1Világbajnokság10.2016. március 25.Stade Josy Barthel, Luxembourg, Luxemburg3–03–0Barátságos11.2016. március 29.Letzigrund, Zürich, Svájc2–02–0Barátságos12.2016. november 13.Karaiskakis Stadium, Pireusz, Görögország1–01–1Világbajnokság-selejtező13.2019. március 26.Bilino Polje Stadium, Zenica, Bosznia-Hercegovina2–02–2Európa-bajnokság-selejzető14.2019. október 12.Bilino Polje Stadium, Zenica, Bosznia-Hercegovina2–04–1Európa-bajnokság-selejzető15.2019. október 12.Bilino Polje Stadium, Zenica, Bosznia-Hercegovina3–04–1Európa-bajnokság-selejzető

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Luxemburgi labdarúgók Kategória:Bosnyák labdarúgók Kategória:Az FC Metz labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A Juventus labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:A CSZKA Moszkva labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Olasz bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek