Papp László (Miskolc, 1922. augusztus 3. – Miskolc, 2020. november 18.)Elhunyt Papp László festőművész grafikus- és festőművész.

Élete, munkássága Apja Papp János kovács, anyja Nagy Erzsébet. Egyetlen gyermeküket féltően óvták, még azt is megtették, hogy az iskolája közelében vásároltak házat (nagybátyjáékkal közösen). Elemi iskoláját a Szent István úti iskolában végezte Darás Viktor tanító felügyelete alatt. Jó tanuló volt, rajztehetsége és a rajzolás, festészet iránti vonzalma már ekkor nyilvánvaló volt. Fenn is maradt egy kis füzet, amelyben tanulmányait illusztrálta, a rajzeszközöket módosabb osztálytársaitól kapta.

Gimnáziumi tanulmányait a Lévay József Református Gimnáziumban végezte, ahol a rajztanára Imreh Zsigmond festőművész volt. Két hasonló érdeklődésű iskolatársával, Seres Jánossal és Székács Zoltánnal életre szóló barátságot kötött. Maga nyilatkozta erről az időszakról: „Nemzedékem legjobbjai, az Ady, Móricz, Szabó Dezső, Bartók, Kodály, Györffy István hatására kibontakozó népi mozgalom, falukutató írók sodrásában nőttem bele a 40-es évek magyar valóságába. Érdeklődési körömbe tartozott az egyetemes és a magyar kultúra szinte minden területe.” Rajzolt, festett, olvasott, könyveket terjesztett és munkás-író találkozók szervezésében vett részt.

A gimnáziumi évek után felvételizett a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karára, két barátja pedig a Képzőművészeti Főiskolára. Mindhármukat felvették, de Papp László nem kapott kollégiumot, az albérletet pedig nem tudták vállalni. Ezért hazament Miskolcra, és hogy elkerülje a katonai behívót, beiratkozott a Miskolci Jogakadémiára. Aktívan közreműködött a diákmozgalom tevékenységében, de eredeti érdeklődése is megmaradt (ebben Budapesten lévő barátai is ösztönözték). Székács segítségével 1943-ban részt vett a főiskola nyári nagybányai művésztelepén, majd a balatonszárszói konferencián. Továbbra is foglalkozott könyvterjesztéssel, Püski Sándor kiadójának könyveit, a népi írók köteteit terjesztette. Még mindig a katonai bevonulás elől menekülve Mátészalkára költözött a nagynénjéékhez, közben letette jogi szigorlatát Pécsett.

A behívó elől nem menekült meg, Miskolcra hazatérve SAS-behívóval Tornaljára kellett bevonulnia. Innen először az érsekújvári Karpaszományos Iskolára került, ahonnan az egész iskolát Németországba vitték. Rajzeszközöket, fényképezőgépet és egy rakás könyvet vitt magával. Kalandos, vagy inkább viszontagságos helyváltoztatások után 1945. május 5-én, Schleswig városában esett angol hadifogságba. A fogságban ismerkedett meg néhány pályatárssal, Arató Jánossal, Kamotsai Istvánnal, Nónay Pállal és Sarkantyu Simonnal. Ráadásul ugyancsak itteni hadifogoly volt Szervátiusz Jenő, aki összefogta őket, képzőművész kört szervezett számukra (kiegészülve az ittlévő levente gyerekekkel), mesterük és atyai barátjuk lett.

1946-ban tért haza az eselheidei hadifogságból és megnősült. Itthon lévő barátai azonnal ellátták feladatokkal: a NÉKOSZ keretében Miskolcon nyolc kollégium szervezésében vett részt, fontos alakja volt a város képzőművészeti életének újjászervezésének. 1946-tól vett részt helyi, megyei és országos kiállításokon, 1947-ben pedig tagja lett a Magyar Képzőművészek Szabad Szervezetének. Egy ideig a Városi Tanács népművelési előadója volt, majd az általa szervezett Művészeti Gimnázium kollégiumában tanított. Az intézmény igazgatója Sarkantyú Simon volt, akivel beiratkoztak a Képzőművészeti Főiskola levelező tagozatára, ahol Domanovszky Endre alatt tanultak. 1952-től vezette diósgyőri Vasas Képzőművészeti kört.

Az 1956-os forradalomban kifejtett tevékenysége miatt letartóztatták és börtönbe került. Szabadulása után 1958-tól a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikumban tanított, majd a város és a megye gimnáziumainak rajz szakfelügyelője volt – nyugdíjba vonulásáig (1986). Ezért is fogalmazhatta meg nagy szerénységgel a következő gondolatot: „Életemben a művészi alkotómunkával egyenrangú helyet kapott a sokféle és szerteágazó tevékenység. Ezért tellett eddig csak ennyire. Természetesen ez nem mentség.”

Művészi pályája során sok külföldi tanulmányúton vett részt (Csehszlovákia, Franciaország, Görögország, Lengyelország, NDK, NSZK, Olaszország, Románia, Svájc), emellett nemzetközi művésztelepeken is dolgozott (Kassa, 1977; Katowice, 1978; Zemplínska šírava, 1989).

Papp László alkotásai – festmények és grafikák, mintegy 45 mű – számos közgyűjteményben megtalálhatók (Herman Ottó Múzeum, Miskolc; Miskolci Galéria, Miskolc; Sárospataki Képtár, Sárospatak; Tokaji Múzeum, Tokaj; Kelet-szlovákiai Galéria, Kassa, Szlovákia; BWA Galéria, Katowice, Lengyelország), emellett mintegy 200 alkotása van magántulajdonban.

Művészetéről Dobrik István ezt írta: „Művészetének és pedagógiai munkásságának is elsősorban a moralitás volt a navigátora. Festményei és grafikái az esztétikai értékeken túl, kordokumentumok is egyben. … Stiláris változatosságukat áthatja, és egységessé teszi az egyéni alkotói attitűd. Műveit hol leíró festőiség, hol érzelmeket sugárzó expresszivitás, hol a tájélményből táplálkozó lírai konstruktivitás vagy éppen ezek sajátos ötvözete jellemzi.”

Egyéni kiállításai 1963 – Szőnyi István Terem, Miskolc 1967 – Nyékládháza 1967 – Ónod 1970 – Mezőcsát 1971 – Sajóbábony 1975 – Pereces, Miskolc 1978 – Mini Galéria, Miskolc 1983 – Encs 1983 – Tokaj 1984 – Szakmunkás Galéria, Miskolc 1985 – Edelény 1994 – Megyeháza Galéria, Miskolc 1998 – Avasi Gimnázium, Miskolc 2002 – Miskolci Galéria, Miskolc 2007 – Herman Ottó Múzeum, Miskolc

Csoportos kiállításai 1946 – Műegyetemi Napok Tárlata, Miskolc 1947 – Borsod-miskolci Képzőművészek Szabad Szervezetének kiállítása, Miskolc 1948 – NÉKOSZ Képzőművészeti kiállítás, Miskolc 1950 – Déri Múzeum, Debrecen 1951 – 1953 – Megyei Képzőművészeti Kiállítás, Miskolc 1954 – Ernst Múzeum, Budapest 1955 – Műcsarnok, Budapest 1955 – 1977 – Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás, Miskolc 1956 – Művésztelepi Kiállítás, Tokaj 1957 – Miskolci Országos Grafikai Kiállítás, Miskolc 1962 – Magyar Képzőművészeti Kiállítás, Sátoraljaújhely 1963 – 1975 – Országos grafikai biennále, Miskolc 1963 – Borsodi Képzőművészeti Kiállítás, Miskolc 1965 – Tavaszi Tárlat, Salgótarján 1965, 1966, 1967 – I–III. Észak-magyarországi Területi Képzőművészeti Kiállítás, Miskolc 1965 – Freiberg, NDK 1966 – Kassa, Csehszlovákia 1968, 1972 – Országos Akvarell Biennále, Eger 1970 – 2007 – Miskolci Téli Tárlat, Miskolc 1971 – Városi Képtár (Miskolci gyűjtemény), Miskolc 1972 – Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján 1972 – Magyar Tájak, Békéscsaba 1975 – Salgótarjáni Tavaszi Tárlat 1975 – Miskolci művészek kiállítása, Dunaújváros 1975 – Rajzok, Miskolc 1976 – Fényes szelek nemzedéke, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1976 – Észak-magyarországi Képzőművészek Kiállítása, Veszprém 1976 – Megyei Kiállítás, Kazincbarcika 1980 – Miskolci Képzőművészek Kiállítása, Pécs 1981 – Ember és munka kiállítás, Ózd 1985 – Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1986 – Rajzok, grafikák, akvarellek, Miskolci Galéria, Miskolc 1987 – Miskolci Galéria (Herman Ottó Múzeum kiállítása), Miskolc 2009 – Feledy Gyula és miskolci kortársai, Feledy-ház, Miskolc

Díjak, kitüntetések 1948 – Kiváló Kollégiumi Igazgató 1974 – Salgótarján Város díja 1976 – Az Oktatási és Kulturális miniszter elismerő oklevele a NÉKOSZ mozgalom 30. évfordulóján 1981 – Kiváló Munkáért díj 1983 – Szocialista Kultúráért 1984 – Pedagógus Szolgálati Emlékérem 1994 – Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 1996 – Kondor Béla-díj 2006 – Díszoklevél az 1956-ban alakult Nemzeti Bizottság és Írószövetség tagjainak 2006 – Történelmi Igazságtétel Bizottság Emlékkeresztje

Jegyzetek

Források Dobrik István szerk.: Papp László. Officina Musei 16. Miskolc, 2007. Dobrik István szerk.: Képzőművészek, iparművészek, fotóművészek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc, 1987. artPortal – Papp László Papp László festőművész portréfilmje

Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Miskolci képzőművészek Kategória:Kondor Béla-díjasok Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei