Álmosd község Hajdú-Bihar vármegyében, a Nyíradonyi járásban.
Fekvése A vármegye keleti szélén helyezkedik el, közvetlenül a magyar-román államhatár mellett, a megyeszékhely Debrecentől 35 kilométerre kelet-délkeletre, Létavértestől 9 kilométerre északkeletre.
A szomszédos települések a határ magyar oldalán: észak felől Bagamér, északnyugat felől Újléta, nyugat felől pedig Kokad; csak kis híja van annak, hogy nem határos északnyugat vagy délnyugat felől még Létavértessel is. Határszéle kelet és dél felől mintegy 7 kilométer hosszban egybeesik az országhatárral, a legközelebbi település abban az irányban Székelyhíd (Săcueni).
Megközelítése Csak közúton közelíthető meg, a Vámospércs-Bagamér-Létavértes közti 4806-os úton. Déli határszélét érinti még a 4814-es út is, melynek határátkelőhelye is van Székelyhíd felé.
Története Régészeti leletek bizonyítják, hogy Álmosd és környéke már az őskortól lakott volt. A késő rézkori Baden-kultúra, a kortárs Coțofeni-kultúra, a középső bronzkori gyulavarsándi kultúra, a vaskori kelta kultúra (La Tène-kultúra) emlékei és szkíta, római császárkori szarmata és dák leletek, valamint Árpád-kori, középkori és kora újkori leleteket is előkerültek.
Első ismert írásos említése 1261-ből való (Almus). Neve az egykori Álmos (Almus) személynév d-képzős változata. Régen többféle változatban írták: Alumas, Almuz, Almus és Almos formában is. A település az álmosdi Chyre nemzetség ősi fészke és temetkezőhelye volt.
1261-ben V. István király Álmos fia Chyre részére már új adománylevelet adott a településre. Az Álmosdi Chyre család 1554-ig, a család kihaltáig birtokolta Álmosdot. A család kihalta után a falut Thay Ferencz királyi lovászmester kapta adományba. 1442-ben a Zoárdfiaknak is volt itt birtoka.
A település lakossága az 1530-as évek elején áttért a református hitre.
1554-ben adományként Dobó István tulajdonába került. 1604. október 15-én Álmosd határában arattak győzelmet Bocskai István hajdúi Basta császári tábornok serege fölött (álmosdi csata).
Az 1600-as évek után több birtokosa is volt: a Péchy, Bagossy, Csanády, Somodory, Kölcsey, Chermel, Gulácsy, Balku, Fényes, Szodoray, Miskolczy és Kazinczy család.
A nemesítéseknek köszönhetően a 18-19. században Álmosd kisnemesi településsé vált (lakóinak 15-20%-a nemesi származású). Az 1738-43 as pestisjárvány idején az itt élők egyharmada elpusztult. A település görögkatolikus vallású lakosainak román és rutén ősei a pestisjárvány után települtek be Álmosdra.
A 20. század elején a Fráter és a Bay, majd a Fekete családnak voltak itt birtokai.
Közélete Polgármesterei IdőszakPolgármesterPártMegjegyzés1990–1994Farkas Pálfüggetlen1994–1998független1998–2002független2002–2006független2006–2010független2010–2014Köteles Istvánfüggetlen2014–2018Fidesz-KDNPHivatalától megfosztva: méltatlanság2018–2019Tóth Sándor függetlenIdőközi választás 2018. január 28.2019–2024független2024–Dr. Baranya Zsolt Jánosfüggetlen
Népesség A település népességének alakulása:
Népcsoportok 2001-ben a település lakosságának 99%-a magyar, 1%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.A 2001-es népszámlálás nemzetiségi adatsora
2022-ben a lakosság 92,6%-a vallotta magát magyarnak, 5,4% cigánynak, 0,7% románnak, 0,3% németnek, 0,1-0,1% horvátnak, örménynek, bolgárnak és ukránnak, 1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 48,6% volt református, 4,5% római katolikus, 11,1% görögkatolikus, 0,6% egyéb keresztény, 0,2% egyéb katolikus, 0,1% ortodox, 10,3% felekezeten kívüli (24,5% nem válaszolt).Álmosd Helységnévtár
Nevezetességei Kölcsey Ferenc Emlékház a Kölcsey Ferenc utca 11. sz alatt.. Születése után egy ideig Álmosdon élt, majd tanulmányait befejezve 1812–1815 között itt élt és dolgozott Kölcsey Ferenc. A településen lévő családi birtokon később is gyakran megjelent. Mucsi Mihály Kovácsműhely. Kiállítás az egykori műhely berendezésével, szerszámaival, termékeivel. A kiállítás a Rákóczi Ferenc utca 2. szám alatt található. Református templom a 13–14. századból, többször átépítve Dobó-fal, erődfal jellegű téglafal a református templom előtt Görögkatolikus templom: 1850-ben épült. Lelkészlak: barokk stílusú a 18. századból Emlékmű az álmosdi csata színhelyén Post-Mail-Art Múzeum a Kölcsey Ferenc utca 26. szám alatt Névtelen hajdú szobra az Arany János utca sarkán I. világháborús emlékmű a templomkertben II. világháborús emlékmű a Bőgőnél, a mai buszfordulónál Joseph Kádár Gyűjtemény és Falumúzeum, a Fő utca 7. szám alatt Millenniumi Emléktábla a Dobó-falon Miskolczy-kúria és arborétum, a Táncsics utca 22. szám alatt.
Híres emberek Itt született 1753. november 14-én Péchy Imre jogász, Bihar vármegye alispánja, országgyűlési követ, alnádor, hétszemélynök, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka (1801-1839), a Magyar Királyi Szent István-rend kiskeresztes kitüntetettje. Meghalt 1841. április 20-án. Itt született 1755-ben Péchy Mihály építész, a debreceni Református Nagytemplom tervezője. Itt született 1895. augusztus 13-án Barta István olimpiai bajnok vízilabdázó. Itt született 1940. június 9-én Kapcsa János festő.
Források Borovszky Sámuel: Bihar vármegye. Nagy Gergő: Álmosd régészeti korszakai
Képgaléria
Jegyzetek
További információk Kölcsey Ferenc Emlékház, Álmosd. A költő születésének 200. évfordulóján megnyílt állandó kiállítás vezetője; kiállításrend., szerk. Keresztesné Várhelyi Ilona, bev. Szuromi Lajos; Déri Múzeum, Debrecen, 1990 Kölcsey Ferenc álmosdi évei; szerk. Hamar Péter; Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 1999 Vajda Mária: Álmosd; szerk. Selmeczi László; Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht., Bp., 2002 (Száz magyar falu könyvesháza) Bocskai-napok az Érmelléken. Tudományos konferencia az Érmellékről. Létavértes, 2004. június 18. A Bocskai-szabadságharc, az álmosdi csata és a hajdúk letelepítése 400. évfordulójának megünneplése. Kismarja, 2004. június 20.; szerk. Pántya Julianna, Radványi Réka; Érmellékért Közhasznú Egyesület, Létavértes, 2004 Határon átnyúló együttműködés elősegítése. Vendégvárók, partnerkapcsolatok lehetőségei az Érmelléken; szerk. Túróczi Barnabás, Nyíri Arnold, Fekete Miklós; Önkormányzat, Létavértes, 2005 Zarándokfüzet. Ifjúsági gyalogos zarándoklat a "kiengesztelődés" jegyében. Álmosd – Máriapócs, 2006. augusztus 6-11.; Örökségünk, Nyíregyháza, 2006 Kölcsey Ferenc Emlékház, Álmosd; kiállításrend., szerk. Lakner Lajos, háztörténet Angyal László; Debreceni Irodalmi Múzeum, Debrecen, 2007 Társasági élet Álmosdon innen, Csekén túl. Válogatás az 1988–2008 közötti húsz év nyilatkozatai, avató- és emlékbeszédei köréből; szerk., jegyz. Csorba Sándor; Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 2010 (A Kölcsey Társaság füzetei) Álmosd; Önkormányzat, Álmosd, 2011 Álmosdi képes krónika, 1-2.; Önkormányzat, Álmosd, 2013–2014 Gondviselés. Álmosdi Református Egyházközség. 10 év visszatekintés; Buzás Árpád, Álmosd, 2016 Álmosdi szakácskönyv. Régmúlt és jelen népi ételkülönlegességei; Önkormányzat, Álmosd, 2016 Nagy Gergő: Almus terra avagy Álmosd földben rejlő története; szerzői, Álmosd, 2018
Kategória:Hajdú-Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései