Thomas William Selleck (Detroit, Michigan, 1945. január 29. –) Golden Globe- és Primetime Emmy-díjas amerikai színész, producer, forgatókönyvíró. Leghíresebb szerepe Thomas Magnum a Magnum című televíziós sorozatban.
Életrajz Detroitban született 1945-ben. Négyéves volt, amikor családja Kaliforniába, Los Angeles közelébe költözött. Apja ingatlanügynökként dolgozott és a család – Selleck visszaemlékezése szerint – meglehetősen bizonytalan anyagi körülmények között, de határozott értékrend szerint élt. A jó testfelépítésű fiú a sportnak élt. Mivel a középiskolában kosárlabdában és baseballban is tehetségesnek bizonyult sportösztöndíjat ajánlottak neki a Montanai Állami Egyetemen, ő azonban nem élt a lehetőséggel, mivel a Dél-kaliforniai Egyetemre (USC) szeretett volna bejutni. Az egyetemre ugyan felvették, de ösztöndíjat nem kapott, családja pedig nem tudta finanszírozni Selleck tanulmányait, ezért a Valley Junior College-ban kezdett tanulni, mellette pedig egy ruhaboltban dolgozott. Végül első évesként sikerült bejutnia az USC-re, ahol üzleti diplomát szerzett. Utolsó egyetemi évében évfolyamtársai rábeszélték, hogy jelentkezzen egy népszerű televíziós show-műsorba, a „The Dating Game”-be. Itt ajánlatot kapott egy Pepsi reklámba, ahova épp olyan színészt kerestek, aki tud kosárlabdázni, innen pedig meghívást kapott a 20th Century Fox tehetségprogramjába. Az egyetem befejeztével megkapta behívóját a katonai alkalmassági vizsgálatra, majd ezt követően jelentkezett a Nemzeti Gárdába. 1967 és 1973 között az amerikai hadseregben szolgált. Két évvel szolgálatának megkezdése után a Fox szerződést bontott vele. Miután leszerelt egy ruhaboltban kezdett dolgozni, mellette pedig színészképzésre járt. Reklámfilmekben játszott és lehetőséget kapott sorozatokban is, ám azok rendre elbuktak a próbaepizód leforgatása után.
Színészi karrierje nem indult be. Ekkor már 30-as éveiben járt, időközben megnősült, feleségével közösen nevelték annak fiát. Úgy tűnt tehát, hogy fel kell adnia színészi terveit és más foglalkozás után kell nézni. Ekkor azonban felkérést kapott egy új próbaepizód leforgatására, ami a Magnum P. I. című televíziós sorozathoz készült. Ez a sorozat meghozta Sellecknek a sikert: 1980 és 1988 között 162 epizódot forgattak le belőle. A szerződést öt évre kötötte a CBS-szel, és ez megakadályozta abban, hogy elfogadja Az elveszett frigyláda fosztogatói főszerepének elfogadását, Indiana Jones szerepének eljátszását. Ez után csak 1987-ben, a Három férfi és egy bébi című filmmel jutott el a mozifilmekig.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1970 Myra Breckinridge Stud 1971 The Seven Minutes Phil Sanford 1972 Daughters of Satan James Robertson 1973 Terminal Island Dr. Milford 1976 A Midway-i csata Midway Cyril Simard százados segédje 1977 The Washington Affair Jim Hawley 1978 Kóma Coma Sean Murphy 1983 Kínai kaland High Road to China Patrick O' Malley Sörös Sándor 1984 Lassiter Lassiter Nick Lassiter Vass Gábor Gyilkos robotok Runaway Jack R. Ramsay őrmester Sörös Sándor 1987 Három férfi és egy bébi Three Men and a Baby Peter Mitchell Tordy Géza 1989 Bibis alibi Her Alibi Phil Blackwood Nagy Gábor Sörös Sándor Egy ártatlan ember An Innocent Man Jimmie Rainwood Kovács István 1990 A Winchester mestere Quigley Down Under Matthew Quigley Gáti Oszkár Bolla Róbert Három férfi és egy kis hölgy Three Men and a Little Lady Peter Mitchell Reviczky Gábor 1992 Dilis bagázs Folks! Jon Aldrich Dörner György Kolumbusz, a felfedező Christopher Columbus: The Discovery II. Ferdinánd aragóniai király Csernák János Mr. Baseball Mr. Baseball Jack Elliot Szersén Gyula Sörös Sándor 1995 Káosz TV Open Season Rock Maninoff Sörös Sándor 1996 Kids for Character: Choices Count önmaga (házigazda) The Magic of Flight dokumentumfilm narrátora 1997 A boldogító nem In & Out Peter Malloy Csernák János 1999 A szerelmes levél The Love Letter George Matthias Sörös Sándor 2007 A Robinson család titka Meet the Robinsons Cornelius Robinson (hangja) Széles Tamás 2010 Bérgyilkosék Killers Mr. Kornfeldt Sörös Sándor
Televízió Tévéfilm
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1970 Mozigyilkos The Movie Murderer Mike Beaudine 1974 Shadow of Fear Mark Brolin A Case of Rape Stan 1975 Returning Home Fred Derry 1977 Bunco Gordean 1978 Superdome Jim McCauley The Gypsy Warriors Theodore 'Ted' Brinkenhoff százados 1979 The Chinese Typewriter Tom Boston Hobók életveszélyben Concrete Cowboys Will Eubanks Balázsi Gyula 1981 Christmas in Hawaii önmaga 1982 Az árnyéklovasok The Shadow Riders Mac Traven 1983 James Bond: The First 21 Years önmaga 1988 The World's Greatest Stunts: A Tributeto Hollywood Stuntmen 1991 Silverfox 1995 Korrupt szentek Broken Trust Timothy Nash bíró Sörös Sándor Csernák János 1996 Ruby Jean és Joe Ruby Jean and Joe Joe Wade Way Out West önmaga 1997 Big Guns Talk: The Story of the Western Végállomás a Saber folyónál Last Stand at Saber River Paul Cable Sörös Sándor 2000 Nehéz választás Running Mates James Reynolds Pryce kormányzó 2001 Lángoló préri Crossfire Trail Rafael "Rafe" Covington Sörös Sándor 2003 Touch ’Em All McCall Touch McCall Monte Walsh: Az utolsó cowboy Monte Walsh Monte Walsh Sörös Sándor Rosta Sándor A javulás útja Twelve Mile Road Stephen Landis Sörös Sándor Time Machine: When Cowboys Were King önmaga 2004 Ártatlan bűnös Reversible Errors Larry Starczek Csernák János Haás Vander Péter A normandiai partraszálláshoz vezető út Ike: Countdown to D-Day Dwight D. Eisenhower tábornok Kárpáti Tibor 2005 Gyilkos húzások Stone Cold Jesse Stone Sörös Sándor 2006 Jesse Stone: Szükségtelen gyilkosság Jesse Stone: Night Passage Sörös Sándor Jesse Stone: Holttest a tóban Jesse Stone: Death in Paradise Sörös Sándor 2007 Jesse Stone: Rejtélyes bankrablás Jesse Stone: Sea Change Sörös Sándor 2009 Jesse Stone: Vékony jégen Jesse Stone: Thin Ice Sörös Sándor 2010 Jesse Stone: A maffiafőnök nyomában Jesse Stone: No Remorse Sörös Sándor 2011 Jesse Stone: Elveszett ártatlanok Jesse Stone: Innocents Lost Sörös Sándor 2012 Jesse Stone: Az ártatlanság vélelme Jesse Stone: Benefit of the Doubt Sörös Sándor 2015 Jesse Stone: A bostoni hasfelmetsző esete Jesse Stone: Lost in Paradise Sörös Sándor
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1974–1975 Marcus Welby, M.D. Rogers hadnagy / Ed Brock őrmester 2 epizód 1974–2005 Nyughatatlan fiatalok The Young and the Restless Jed Andrews ismeretlen epizódok 1975 San Francisco utcáin The Streets of San Francisco Jimmy Desco 1 epizód 1976 Charlie angyalai Charlie's Angels Dr. Alan Samuelson 1 epizód 1978 Taxi Taxi Mike Beldon 1 epizód 1978–1979 Rockford nyomoz The Rockford Files Lance White magánnyomozó 2 epizód 1980−1988 Magnum Magnum, P.I. Thomas Sullivan Magnum IV 1986 Gyilkos sorok Murder, She Wrote 1 epizód 1996−2000 Jóbarátok Friends Dr. Richard Burke 10 epizód 1998 The Closer Jack Mclaren 10 epizódvezető producer 2006 Boston Legal – Jogi játszmák Boston Legal Ivan Tiggs 4 epizód 2007−2008 Las Vegas Las Vegas A.J. Cooper 19 epizód 2010−2024 Zsaruvér Blue Bloods Frank Reagan főszereplővezető producer (6 epizód) 2014 Arnie narrátor 3 epizód 2021 Jóbarátok: Újra együtt Friends: The Reunion önmaga
Hivatkozások
Megjegyzések
Fordítás
Források
További információk
Élet a Magnum után
Kategória:Amerikai színészek Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Detroitiak Kategória:Golden Globe-díjasok