Pierre-Auguste Renoir Madame George Charpentier-ről (született Marguerite-Louise Lemonnier, 1848-1904) és gyermekeiről (Georgette-Berthe, 1872-1945, valamint Paule-Émile-Charles, 1875-1895), 1878-ban festette ezt a képet.

A jómódú kiadó, Georges Charpentier (többek között Gustave Flaubert, a Goncourt fivérek, Émile Zola kiadója) és felesége péntek esténként politikusokat és művészeket láttak vendégül, és ezeken a találkozókon szívesen látták Renoir-t is. A festő csinos összeget kapott ezért a munkájáért, amelyen a ház asszonyát örökítette meg gyermekei társaságában.

A bemutatja modelljeinek könnyed, kényelmes életét, de nem tesz kísérletet személyiségük ábrázolására, mint például kortársa, Degas. Ez a munkája inkább Rubens és Jean-Honoré Fragonard portréinak felfogásához áll közelebb.

Renoir a képet akkor alkotta, amikor már elfordult az impresszionizmustól. Ezt a munkáját az 1879-es „hivatalos” Szalonra nyújtotta be, és ott nagy sikert aratott vele.

A ház asszonya elegáns estélyi ruhájában hároméves fia mellett látható. A kor szokásának megfelelően, a kisfiú haját nem vágták rövidre, és ruhája is olyan, mint nővéréé, aki a család kutyáján ül. Charpentier asszony nagyon elégedett volt az alkotással. Elérte, hogy a kép a Szalonon kiemelt helyre kerüljön, és bemutatta a festőt barátainak, akiktől Renoir további megrendeléseket kapott.

A festmény 1907-ben került Catharine Lorillard Wolfe gyűjteményéből a New York-i Metropolitan birtokába.

Források

The Metropolitan Museum of Art - Guide - 250. pp.

Külső hivatkozások Madame Charpentier és gyermekei a Metropolitan Művészeti Múzeum honlapján

Kategória:Pierre-Auguste Renoir portréfestményei Kategória:19. századi festmények Kategória:A Metropolitan Művészeti Múzeum gyűjteménye