A Zalaegerszegi TE FC nemzetközi kupamérkőzései során három európai kupasorozatban szerepelt. Elsőként a legrangosabbnak számító UEFA-bajnokok ligája 2002–2003-as kiírásába kvalifikálta magát. Ugyanebben az idényben az UEFA-kupa 2002–2003-as szezonjának 1. fordulójában is részt vett, majd ezt követően az Intertotó-kupa 2007-es idényének 2. körében játszott. Legnagyobb sikerét az angol Manchester United budapesti 1–0-s legyőzésével érte el.

2002–2003-as UEFA-bajnokok ligája

Története során először a 2002–2003-as szezonban szerzett indulási jogot az európai kupasorozatokban. A 2001–2002-es magyar pontvadászat bajnokaként az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörében kapcsolódott be a küzdelmekbe. Ellenfélül a horvát bajnok NK Zagreb csapatát kapta. A „hazai” pályán rendezett első mérkőzésen – melyet a Ferencvárosi TC pályáján, az Üllői úti stadionban játszottak le – Darko Ljubojević 17. percben szerzett találatának köszönhetően 1–0-s győzelmet szerzett a ZTE, így egygólos előnyre tett szert a visszavágó előtt. A párharc második találkozóján 28 perc elteltével már a horvát csapat állt továbbjutásra 2–0-s vezetésének eredményeként, a Zalaegerszeg amúgy sem könnyű helyzetét Kocsárdi Gergely 81. percben történt egyből piros lapos kiállítása tovább rontotta. Végül a rendes játékidő letelte előtt három perccel a magyar bajnok javára megítélt büntetőt Urbán Flórián értékesítette, így az idegenben lőtt több gól szabályának értelmében a ZTE jutott be a harmadik selejtezőkörbe.

Ellenfele az angol bajnoki bronzérmes Manchester United volt. A Puskás Ferenc Stadionban lebonyolított első mérkőzésen sokáig 0–0-s döntetlen látszott kialakulni, végül a 90. percben Koplárovics Béla megszerezte a győzelmet jelentő találatot. Egygólos előnnyel utazott Manchesterbe a Zalaegerszeg, ám az Old Traffordon 5–0-s kiütéses vereséget szenvedett, s 5–1-es összesítéssel maradt alul a párharcban.

Második selejtezőkör 1. mérkőzés <div id="ZTE vs NK Zagreb">

Visszavágó <div id="NK Zagreb vs ZTE">

Harmadik selejtezőkör 1. mérkőzés <div id="ZTE vs Manchester United">

Visszavágó <div id="Manchester United vs ZTE">

2002–2003-as UEFA-kupa

A bajnokok ligája-selejtező 3. fordulójából kiesve az UEFA-kupa aktuális kiírásában folytathatta a ZTE az európai kupaszereplést. Az első fordulóban kapcsolódott be a sorozat küzdelmeibe. Ismételten horvát ellenféllel sorsolták össze, a bajnokságban harmadik helyezett és kupagyőztes GNK Dinamo Zagrebet. Az eddigiektől eltérően ezúttal a visszavágót rendezték hazai pályán. A párharc és a továbbjutás már a Maksimir Stadionban eldőlt, a Dinamo Zagreb 6–0-s győzelmet aratott. A második mérkőzést a győri Rába ETO Stadionban játszották, melyet ugyancsak a Dinamo nyert meg 3–1 arányban, végül 9–1-es összesítéssel ejtette ki a magyar bajnokot.

Első forduló 1. mérkőzés <div id="Dinamo Zagreb vs ZTE">

Visszavágó <div id="ZTE vs Dinamo Zagreb">

2007-es Intertotó-kupa

Az újabb nemzetközi kupaszereplésre öt évet kellett várni. Ekkor az Intertotó-kupa 2007-es kiírásában indult a Zalaegerszeg. Először játszott ténylegesen hazai pályán a ZTE, amely a ZTE Arénában fogadta az orosz Rubin Kazany csapatát. Vitalij Vlagyimirovics Volkov mesterhármasával a kazániak 3–0-ra nyertek. A visszavágón 2–0-s orosz siker született, így legutóbbi kupaszereplése alkalmával 5–0-s összesítéssel esett ki a Zalaegerszeg.

Második forduló 1. mérkőzés <div id="ZTE vs Rubin Kazany">

Visszavágó <div id="Rubin Kazany vs ZTE">

Eredmények Szezon Esemény Forduló Ellenfél 1. mérk. Visszav. Össz. 2002–2003 UEFA-bajnokok ligájaSel., 2. ford. NK Zagreb1–01–22–2 (ilg)Sel., 3. ford. Manchester United1–00–51–52002–2003UEFA-kupa1. forduló Dinamo Zagreb0–61–31–92007Intertotó-kupa2. forduló Rubin Kazany0–30–20–52010–2011Európa-ligaSel., 1. ford. KF Tirana0–00–10–12023–2024UEFA Európa Konferencia LigaSel., 2. ford. NK Osijek1–20–11–3

Összesítés Esemény M Gy D V Rg Kg Gk UEFA-bajnokok ligája 4 2 0 2 3 7 –4 UEFA-kupa 2 0 0 2 1 9 –8 Intertotó-kupa 2 0 0 2 0 5 –5 Európa-liga 2 0 1 1 0 1 –1 UEFA Európa Konferencia Liga 2 0 0 2 1 2 –2 Összesen 8 2 1 8 5 24 –20

M = Lejátszott mérkőzések; Gy = Győzelmek; D = Döntetlenek; V = Vereségek; Lg = Lőtt gólok; Kg = Kapott gólok; Gk = Gólkülönbség

Lásd még Zalaegerszegi TE FC Zalaegerszegi TE–Manchester United UEFA-bajnokok ligája-selejtező (2002) A Zalaegerszegi Torna Egylet 2007–2008-as szezonja

Jegyzetek

Külső hivatkozások A Zalaegerszegi TE 2002–2003-as nemzetközi kupamérkőzései a footballdatabase.eu-n

Kategória:Zalaegerszegi Torna Egylet Kategória:Magyar labdarúgás