Feiszt György (Budapest, 1950. május 28. – Szombathely, 2026. február 4.) szombathelyi történész, levéltáros, várospolitikus.

Élete 1950-ben született Budapesten, szülei első gyermekeként. Családjával 1965-ben a Vas megyei Hegyfalura költözött. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban (ma Czuczor Gergely Bencés Gimnázium) végezte, ahol 1968-ban tett sikeres érettségi vizsgát.

Kezdetben az orvosi pálya vonzotta, így néhány éven át az egészségügyben dolgozott, majd 1976-ban a Szombathelyi Tanárképző Főiskolára jelentkezett, ahol 1980-ban szerzett népművelő és történelem szakos általános iskolai tanári oklevelet. Tanulmányait ezután a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán folytatta, ahol 1983-ban történelem szakos középiskolai tanári diplomát vehetett át.

Fiatal pályakezdőként 1973. január 1-jén lépett a Vas Megyei Levéltár szolgálatába. Az elkövetkezendő évtizedekben kitartó munkával bővítette tudását, és folyamatosan haladt előre a szakmai ranglétrán. 1993-tól már főlevéltáros munkakörben, igazgatóhelyettesként vett részt az intézmény munkájának irányításában.

1990-től összesen öt önkormányzati cikluson keresztül volt szombathelyi városi képviselő, az első években mint az SZDSZ szombathelyi ügyvivője és a párt városi csoportjának elnöke. 1994–1998 és 2002–2006 között alpolgármesteri feladatokat látott el – ezekben az években szüneteltette levéltárosi tevékenységét –, majd 2006 őszétől ismét főlevéltárosként és igazgatóhelyettesként dolgozott, egészen nyugdíjazásáig.

Egy időben elnöke volt Szombathelyen a Városi Idegenforgalmi Szakmai Bizottságnak, tagja a VEAB Településtörténeti Munkabizottságának és a Magyar Levéltárosok Egyesületének. Az Acta Savariensia sorozat szerkesztőjeként is tevékenykedett.

Kutatási területei a középkori magyar várostörténet, családtörténet, címer- és pecséttan, valamint Szombathely város kultúrtörténete. Szenvedélyesen érdekelte a címer- és pecséttan, amelynek igazi szakértőjévé vált, és maga is több mint száz településnek tervezte meg a címerét. Város-, család- és kultúrtörténeti témakörben végzett kutatásai publikációk és előadások formájában láttak napvilágot. Önálló kötete jelent meg Szombathely utcaneveiről, és Vas vármegye címereiről és zászlóiról.

A szocializmus évei alatt az elsők között ismertette újra a heraldika és a pecséttan szabályait. Barátjával, Gróf László oxfordi térképtörténésszel már hosszú időn át járta Erdélyt, kutatva a térség történelmi múltját és néprajzát. Erdély címereiről előadás-sorozatot is tartottak több mint félszáz településen.

Művei Rövid magyar címertan és pecséttan. Budapest, Tankönyvkiadó, 1986 Szombathely város 1763. évi lélekösszeírása. In: Vasi Szemle (1991), p. 98–117 Wälder Alajos (1856-1904). Előadások Vas megye történetéről, 2. 1993. 51-54. Szombathely utcanevei és utcanév változásai. Szombathely, 1995 A Szántai Lajos-féle Atlas Hungaricus. In: Cartographica Hungarica, 6 (1998 Dec): pp. 30–39. (Gróf Lászlóval) Pusztatemplomok Vas megyében. Vasi Szemle, 2000. LIV. évfolyam, 1. sz. 73-84 (Benczik Gyulával) Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII-XIX. századból. 2000. LIV. évfolyam, 6. sz. 872 Szombathely. Budapest, CEBA, 2002 (Varga Zoltánnal és Konkoly Istvánnal) Vas vármegye címerei és zászlai. Kemendollár, 2004 (Bertényi Ivánnal) Zsigmond király címeres levelei/ The Heraldic Charters of King Sigismond. (Előadás: International Conference “Sigismund of Luxemburg, King of Hungary (1387–1437) and Bohemia (1419-1437), Emperor of the Holy Roman Empire (1433–1437), and his Time”, Oradea [Nagyvárad] (Romania), December 5–9, 2007) Via Sancti Martini – Szent Márton útja Somogyon és Baranyán át. Vándorkönyv; szerk. Feiszt György; Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata–Tourinform Iroda, Szombathely, 2007 Feiszt György–Vincze László: Via Sancti Martini – Szent Márton útja a Balatonfelvidéken át a Vág völgyéig. Vándorkönyv; Agora Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ, Szombathely, 2008 Fettich Nándor emlékezete; sajtó alá rend. Tóth Endre, Feiszt György; Szombathely Megyei Jogú Város, Szombathely, 2009 Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok, 1923–2011; összeáll. Feiszt György; Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltára, Székesfehérvár, 2012 Requiescat in pace 2. Levéltáros nekrológok, gyászhírek és gyászjelentések, 1833–2021; összeáll. Feiszt György; Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár, 2022 Hollós évszázadai. Egyházas- és Hidashollós története; Önkormányzat, Egyházashollós, 2022 Mesélő házak; Szülőföld, Gencsapáti, 2023 Requiescat in pace 3. Levéltáros nekrológok, életutak, gyászhírek és gyászjelentések, 1800–2024; összeáll. Feiszt György; Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár, 2025

Magánélete 1975-ben házasodott meg, ezt követően, 1977-ben költözött családjával Szombathelyre.

Már halálos betegen a kórházban ápolták, amikor felesége a városi kórház előtt halálos közúti balesetet szenvedett.Szilágyi József: Elhunyt Feiszt György, Szombathely volt alpolgármestere, városi képviselője Nyugat.hu, 2026. február 4., hozzáférés: 2026. február 4.Halálos baleset a szombathelyi kórház előtt Nyugat.hu, 2026. január 23., hozzáférés: 2026. február 4.

Jegyzetek

Kategória:1950-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar középkorkutatók Kategória:Magyar helytörténészek Kategória:Magyar heraldikusok Kategória:A Vas (Vár)megyei Levéltár levéltárosai Kategória:SZDSZ-tagok Kategória:Magyarországi alpolgármesterek Kategória:Szombathelyiek