Konstantin, Aedh fia (középkori gael nyelven: Constantín mac Áeda; modern gael nyelven: Còiseam mac Aoidh), az újabb skót uralkodói listákon: II. Konstantin,A viktoriánus korszakig I. Konstantint, I. Kenneth fiát tartották II. Konstantinnak és e szócikk névadója III. Konstantin néven szerepelt. A korábbi I. Konstantint később a történészek felülvizsgált álláspontja következtében eltávolították a listáról. ragadványnevén An Midhaise, „Meglett korú”Skene, Chronicles, 91. o.; Hudson, Celtic Kings, 65. o. Skócia (gael nevén Alba) egyik korai királya volt. Az Alba Királyság – e név egyébként Konstantin uralkodása idején tűnt fel először – a brit szigetek északi részét foglalta magában. A királyság központját a Tay folyó környékén elterülő földek jelentették. Déli határát a Forth folyó jelölte ki, észak felé a Moray-öbölig, esetleg Caithnessig terjedt, nyugati határa bizonytalan. Konstantin nagyapja, Kenneth volt az első a családban, akiről feljegyezték, hogy király volt, azonban őt még a piktek királyaként azonosították. A titulusnak pikt királyról Alba királyára való módosulása része volt annak a – Konstantin egész életét meghatározó – jelentős átalakulásnak, melynek során a piktek földjéből létrejött az Alba Királyság.
Uralkodására, akárcsak elődeiére, rányomta bélyegét a viking királyok állandósult támadása Britannia és az Ír-sziget ellen. Ebben különösen jeleskedtek az Uí Ímair („Ímar unokái”) nevű uralkodócsalád tagjai. Konstantin idejében a déli királyságok – Wessex, Mercia, majd később az Angol Királyság – északi irányba, a vitatott létű Northumbriai Királyság irányába terjeszkedtek. Konstantin eleinte szövetkezett a déli királyokkal a vikingek ellen, azonban később összetűzésekbe keveredett velük. 927 és 934 között behódolt Athelstan (más néven Æthelstan) királynak, azonban 937-ben összefogott a strathclyde-i britonokkal és Dublin viking királyával, majd betörtek Athelstan birodalmába. A nagy brunanburhi csata937-ben, vélhetően a Wirral-félszigeti Brunanburh-nál Æthelstan wessexi királyés öccse, Edmund csapott össze II. Olaf dublini király vezette szövetséggel, amelyben II. Konstantin skót király és Strathclyde-i Owain is részt vett. A csatát az angolok nyerték, és a dublini–skót–strathclyde-i inváziós koalíció vereséget szenvedett. Hosszabb távon a győzelem megszilárdította Æthelstan vezető szerepét és az angol királyság egységét, ezért a korszak egyik kulcsütközeteként tartják számon Anglia történetében. Forrás: során azonban vereséget szenvedtek. 943-ban Konstantin lemondott a trónról és visszavonult St. Andrews Céli Dé (Coli Dei) apátságába. Itt érte a halál 952-ben. Utóda unokaöccse, I. Malcolm (Máel Coluim mac Domnaill) lett.
Konstantin királysága 43 évig tartott, nála hosszabb ideig – 1603-ig, a koronák egyesítéséig – csak I. Vilmos uralkodott. Döntő szerepe volt a piktek gaelicizálásában, amihez komolyan hozzájárult az ír Céli Dé reformer szerzetesek támogatása. Uralkodása kezdetén a Skócia kifejezés csak a mai Skócia egy kisebb részére vonatkozott. Az egészen I. Dávid reformjaiig fennálló egyházi és közigazgatási intézmények létezésére vonatkozó legkorábbi bizonyítékok ugyancsak a konstantini időkre vonatkoznak.
Történelmi források Összehasonlítva a szomszédos Ír-szigettel és az angolszász Angliával Britannia északi részének 9. és 10. századi történéseiről kevés fennmaradt forrás számol be. A korszakra vonatkozó legfontosabb feljegyzés a Chronicle of the Kings of Alba (Alba királyainak krónikája), mely a Kenneth MacAlpin (meghalt 858-ban) és II. Kenneth (Cináed mac Maíl Coluim, meghalt 995-ben) közti időszak skót királyait sorolja fel. A lista a Poppleton Manuscript (Poppleton kézirat) néven ismert 13. századi gyűjteményben marad ránk. A felsorolás eredetileg a csak a királyok neveit és uralkodásuk idejét tartalmazta, a kéziratban található további részletek a 10. és a 12. századból valók.Woolf, Pictland to Alba, 87–93. o.; Dumville, „Chronicle of the Kings of Alba”. Fennmaradt továbbá a későbbi uralkodók névsora is.Anderson a Kings and Kingship című művében felidézi a névsorokat és tárgyalja eredetüket. A Kenneth MacAlpin leszármazottaira vonatkozó legkorábbi feljegyzések a 10. század végéről származhatnak, ezek igazi értékét azonban inkább a szövegkörnyezet, valamint a feljegyzéseket összegyűjtők érdeklődési körére vonatkozó információk jelentik, mintsem a meglehetősen megbízhatatlan tartalom.Broun, Irish Identity, 133–164. o.; Woolf, Pictland to Alba, 220–221. o.
Az elbeszélő történetírás számára a legfontosabb forrást az Angolszász krónika (Anglo-Saxon Chronicle) és az ír évkönyvek jelentik. Az Angol Királyságból származó fejezetek alkalmanként betekintést engednek a Britannia északi részén történt eseményekbe is.Woolf, Pictland to Alba, 2–3., 87–88. és 357–359. o. Bár a skandináv sagák is foglalkoznak a 10. századi Britannia történéseivel, ezek értékét inkább társadalomtörténeti vonatkozásaik jelentik, semmint a leíró történelemre vonatkozó vitatható tartalmuk.Woolf, Pictland to Alba, 277–285. o.; Ó Corrain, „Vikings in Scotland and Ireland”; Sawyer & Sawyer, Medieval Scandinavia, 21–26. o. A kontinentális Európából származó források ritkán foglalkoznak Britannia dolgaival, még kevésbé érintik a Brit-szigetek északi részének történelmét. Bár egy Németországban, a 10. század végén keletkezett hagiográfiai munka, mely Metzi Szent Cathróe életét tárgyalja, elfogadható részletekkel szolgál a szent életének korai, Britannia északi részén töltött szakaszára vonatkozóan.MacQuarrie, Saints of Scotland, 199–210. o.
Míg a Britannia északkeleti részére, a Northumbriai Királyság területére és a korábbi Piktföldre vonatkozó források csak elégtelenek és késeiek, addig az Ír-tenger és az Atlanti-óceán partvonalára, a mai Anglia északkeleti részére és Skócia teljes északi és nyugati területére vonatkozóan egyáltalán nem állnak rendelkezésre feljegyzések, így a régészeti, és a helynevek elemzéséből származtatott bizonyítékok bírnak elsődleges fontossággal.Woolf, Pictland to Alba, 12. o.
A Piktföld Constantín mac Fergusa és I. Konstantin között
A viking korszakot megelőzően Kelet-Skócia meghatározó királysága az északi piktek birodalma, a Moray-öböl mentén elterülő Fortriu volt. A 9. századra Dál Riata gaeljei a Constantín mac Fergusa (Fergus fia, Konstantin) családjából származó fortriui királyok alattvalói voltak. 789 után Konstantin családja határozta meg a fortriui királyságot, sőt – amennyiben Konstantin rokonságban volt Óengus pikt királlyal (Fergus fia, Óengus) –, már 730 körül is. Fortriu dominanciája 839-ben ért véget, ekkor ugyanis a viking hadak elleni csatában – mint arról az Ulsteri évkönyv tudósít – meghalt Uen, Fortriu királya, fivére Bran, aki Konstantin unokaöccse volt, Dál Riata királya, Áed mac Boanta „és mások számolatlanul”.Annals of Ulster, 838. év Ezt követően egy évtizedig elnyúló bizonytalanság vette kezdetét, mely időszak alatt különböző családok tettek kísérletet a piktföldi dominancia megszerzésére. 848 körül eldőlt, hogy e küzdelem győztese Kenneth MacAlpin lesz.Woolf, Pictland to Alba, 57–67. és 93–98. o.; Smyth, Warlords and Holy Men, 180–185. o.; Duncan, Kingship of the Scots, 8–10. o.; Bannerman, „Scottish takeover”; Foster, Picts, Gaels and Scots, 107–108. o.
A később nemzeti mítosz Kenneth MacAlpint tartja a Skót Királyság alapítójának, az alapítás évét pedig 843-ra teszi, azzal, hogy ez évben semmisítette meg Kenneth a pikteket és ezt követően új korszak vette kezdetét. A kilencedik századra vonatkozó történelmi feljegyzések hiányosak ugyan, azonban az ír évkönyvek és az Alba királyainak krónikája abban megegyeznek, hogy Kenneth pikt király volt, és a halálával kapcsolatos bejegyzések rendre a „a piktek királya”-ként említik. Ugyanez a szóhasználat köszön vissza fivére, I. Donald (Domnall mac Ailpín) és fiai, I. Konstantin (Constantín mac Cináeda), valamint Aedh (Áed mac Cináeda) említésekor is.Woolf, Pictland to Alba, 93–117. és 320–322. o.; Broun, „Dunkeld”; Duncan, Kingship of the Scots, 13–14. o.; Herbert, „Ri Éirenn, Ri Alban”; Dumville, „Chronicle of the Kings of Alba”, 76. o.
A Kenneth leszármazottai – a régebbi munkák e dinasztiát Alpin-házként említik, azonban a meghatározó tényező a Kennethtől való származás, az ír források ezért Clann Cináeda meic Ailpín („Kenneth MacAlpin-klán”) néven hivatkoznak ráWoolf, Pictland to Alba, 220–221. és 256–257. o.; Broun, Irish Identity, 173–174. o. – által uralt terület a korábban domináns fortriui királyság területén feküdt, központja valahol a Tay folyó környékén lehetett. A névtelen királyság tényleges nagysága nem ismert, azonban biztos, hogy délen a Forth-öböl még része volt, északon pedig a Mounth dombjai is. Az már nem tisztázott, hogy túlnyúlt-e Észak-Britannia hegygerincein. A királyság zömét nagyjából a régi Mearns, Forfar, Perth, Fife és Kinross megyék területe tette ki. A források a meghatározó vallási központok között tartják számon Dunkeldet, amely püspöki székhely lehetett, valamint a mai St. Andrewst, melynek akkori neve Cell Rígmonaid volt.Woolf, Pictland to Alba, 98–101. o.; Driscoll, Alba 33–51. o.; Foster, Picts, Gaels and Scots, 8. o., 1. ábra; 39. o. 24. ábra és 110–111. o.
Kenneth fia, Konstantin 876-ban halt meg, valószínűleg egy – a 874-ben Northumbriából északra törő viking sereg ellen vívott – csatában szerzett sebesülés következtében. A királyok listája szerint ő volt 70. és egyben utolsó pikt király.Woolf, Pictland to Alba, 106–116. o.; Swanton, Anglo-Saxon Chronicle, 72–75. o. Az eredeti listában még csak a 66 király volt. Lásd Woolf, Pictland to Alba, 124–126. o.; Broun, Irish Identity, 168–169. o.; Anderson, Kings and Kingship, 78–79. o.
Britannia és Írország a kilencedik század végén thumb|Néhány település Britannia északi részén a 9. század végén és a 10. század elején. Az „A”-val jelölt pontozott vonal mutatja az Alba Királyság déli határát, kb. 890–950 között. A „B” betűvel jelzett vonal a strathclyde-i királyság déli határa, kb. 925–945 között.
899-ben meghalt Nagy Alfréd, Wessex királya, hátrahagyva fiát I. (Idősebb) Eduárdot, a Temzétől délre eső brit területek királyát, valamint leányát, Æthelflædet és vejét Æthelredet, aki Mercia nyugati, angolszász fennhatóság alatti területének elöljárója volt. Britannia keleti, dán királyságaira vonatkozóan kevésbé egyértelmű a helyzet. Kelet-Angliában valószínűleg Eohric király uralkodott, de nincsenek megbízható adatok Guthfrith király utódaira, Northumbria uraira vonatkozóan. Az ismert, hogy két fia volt, Sigurd és Cnut, azonban nem tudható, hogy együtt vagy egymást követően uralkodtak-e? Ez idő tájt Northumbria területe vélhetően megoszlott a viking királyok és a helyi uralkodók között, akiknek képviselője ekkoriban a Bamburgh-ban székelő Eadulf lehetett. Az ő földjei a Tyne vagy a Tees és az északi Forth folyók között terülhettek el.Keynes, "Rulers of the English", 504–505. o.; Woolf, Pictland to Alba, 138–139. o.; Blair, Anglo-Saxon England, 75–79. o.
Ez idő tájt Írországban Flann Sinna volt a főszereplő, aki Konstantin nagynénjét, Máel Muire-t vette feleségül. 900 körül egy időre meggyengült Dublinban a vikingek és a normann-gaelek hatalma. Két rivális vezető közötti széthúzás megosztotta a népet és ez azzal a következménnyel járt, hogy az egyik csoport 894-ben elhagyta Dublint és valószínűleg Britannia Ír-tenger menti partvidékén telepedett le, vélhetően valahol a Mersey folyó és a Clyde-öböl közötti területen. A Dublinban maradtakat aztán 902-ben űzte el Flann Sinna veje, Cerball mac Muirecáin, ezek röviddel ezután Britannia nyugati és északi vidékein tűntek fel.Annals of Ulster, 893. és 902. évek; Woolf, Pictland to Alba, 131. és 138–139. o.
Konstantin földjeitől délnyugatra terült el a Strathclyde-i királyság. Ezt északon Lennox, keleten a Forth folyó, délen a Déli-felföldek határolták. 900-ban Dyfnwal volt az uralkodója.Woolf, Pictland to Alba, 153–157. o.