Charlotte Franklin Hatherley (London, 1979. június 20. –) angol gitáros, szövegíró-énekes. Az Ash alternatív rock együttes gitárosa és háttérvokálosaként vált ismertté. Mióta 2006-ban kilépett az Ash-ből, sikeres szólóművész, a Bat for Lashes turnézó gitárosa és a Client turnézó basszusgitárosa.

Pályafutása 

Ash (1997–2006)

Hatherley Nyugat-Londonban nőtt fel, és a Chiswick Közösségi Iskolába járt. Zenei karrierje 16 évesen kezdődött, mikor a brit punk együttesben, a Nightnurse-ben játszott. Ekkoriban az Ash éppen egy negyedik tagot keresett a fellépéseire. Tim Wheeler ott volt az egyik Nightnurse fellépésen, és úgy gondolta Charlotte illene a csapatba. Két héttel a próbák után Hatherley az 1997-es V Festival-on debütált az Ash-el 50 000 ember előtt. Az első Ash felvétel aminél közreműködött az A Life Less Ordinary című kislemez, , majd 1998-ban a Nu-Clear Sounds című album.

Hatherley jó néhány Ash szám írásában közreműködött, ezek közül a legjelentősebb a Grey Will Fade, B oldalas szám a There's a Star című kislemezen. A dal kultszám lett a rajongók körében, és Charlotte debütáló szólóalbumának címadó dala is egyben.

A Meltdown című album felvétele alatt Hatherley elkezdte rögzíteni saját albumát a Grey Will Fade-et, az együttes többi tagjának teljes támogatásával. Az albumról a következő kislemezek jelentek meg: Bastardo, Kim Wilde és a Summer, melyek mind – akárcsak az album – nagyon jó kritikát kaptak.

Szólókarrier (2006–napjainkig)

2006. január 20-án bejelentették, hogy Charlotte Hatherley kilép az Ash-ből. Először azt hitték, hogy a döntés Charlotte szólókarrierje miatt született, de később kiderült, hogy a másik három tag kérte távozásra.

Hatherley második albuma, a The Deep Blue 2007. március 5-én jelent meg. Ezelőtt két kislemez jelent meg, a Behave decemberben és az I Want You To Know februárban, egy UK és Írország turnéval egybekötve. Két másik kislemez pedig az album népszerűsítésére jelent meg, a Siberia és az Again. 2007-ben csatlakozott a Client-hez hogy betöltse a basszusgitáros helyét az európai és skandináviai turnékon.

2008 októberében nyilvánosságra került harmadik album, a Cinnabar City címe. A címet később New Worlds-re változtatták. Az album első száma a Full Circle december 23-án debütált a BBC 6-on. Az album 2009. október 19-én jelenik meg.

2009 márciusában Hatherley hivatalos honlapján bejelentette, hogy csatlakozik a Bat for Lashes-hez 2009 végéig.

Magánélet

Hatherley a Haláli hullák hajnala és a Vaskabátok rendezőjének, Edgar Wrightnak az exbarátnője. Ő rendezte a Summer és a Bastardo című számokhoz készült klipeket is. Édesapja Frank Hatherley ausztrál drámaíró, édesanyja Patricia Franklin angol színésznő (1942), aki jó néhány Folytassa-filmben játszott az 1960-as és 1970-es években, továbbá a Cornetto Három Íze-trilógia mindhárom filmjében, a 2000-es években.

Szóló diszkográfia Albumok ÉvAlbumUK 2004Grey Will Fade 512007The Deep Blue1092009New WorldsTBR

Kislemezek ÉvCímAlbumUKB-sides2004 "Kim Wilde" (Download-only) Grey Will Fade — 2004 "Summer" 31Commodore; SMUT2005 "Bastardo" 31 3 Minutes; I Am a Kamera2006"Behave" The Deep Blue 168 Mr. Ed; Cousteau (Extended Version); Behave (Luke Smith Clor Remix)2007"I Want You to Know" 108 Sister Universe; Suspiria2007 "Siberia" —Last Night; This Is Pop; I Don't Need Anyone2007 "Again" — Again (acoustic)2007 "CH V FD (Deep Blue remixes)" Non-album single —Dawn Treader (Fredmix); It Isn't Over (Fredmix)2009 "White"New Worlds TBR TBR

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Brit gitárosok Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek