Diana Ernestine Earle Ross (Detroit, Michigan, 1944. március 26. –) Golden Globe- és Tony-díjas amerikai énekesnő, színésznő. Tizenháromszor jelölték Grammy-díjra.
Élete és pályafutása Detroitban született 1944. március 26-án. Szülővárosát a soul, a rhythm and blues bölcsőjének tartották, és itt alakult a fekete előadók legjelentősebb kiadója, a Tamla Motown is, amely Diana első lépéseire is ügyelt.
Még 16 éves sem volt, amikor barátnőivel létrehozta a Primettes együttest, amely Supremes néven aratott világra szóló sikereket. A fekete lánytriót egy idő után Diana Ross és a Supremes néven emlegették. A trió a soulzene lágyabb vonalát követte, olyan slágerekkel lopták be magukat a fekete és fehér közönség szívébe, mint a Stop! In The Name of Love, a Baby Love vagy az I Hear The Symphony. A saját produkciók mellett gyakran társultak más formációkkal, leggyakrabban a Temptations, s olykor a Four Tops együttessel. Amerikában több mint tíz kislemezük került a lista élére, de Angliában is legalább féltucat éllovas daluk volt, s több albumuk került az élre tengeren innen és túl.
Hiába volt sikeres a Supremes, Diana 1970-től szólóként folytatta. Az Ain't No Mountain High című dallal vezetett először listát, és több mint két évtized leforgása alatt további nyolc dalt juttatott a csúcsra.
Filmekben is szerepelt az 1970-es években. A Billie Holiday életéről szóló Lady Sings the Blues című filmben nyújtott alakításáért Golden Globe-díjat kapott és Oscar-díjra is jelölték. 1975-ben a Mahogany, 1978-ban a The Wiz című filmekben is szerepelt.
Az 1980-as években háttérbe szorult, de az 1990-es évekre újra visszatért. Budapesten 1996-ban José Carreras, Plácido Domingo és Rost Andrea társaságában lépett fel a Népstadionban.
Michael Jackson volt az egyik legjobb barátja.
Filmográfia Soul Deep: The Story of Black Popular Music (2005) szereplő Dupla platina (1999) színész Sötétből a fénybe (1994) színész A Wiz (1978) színész
Diszkográfia
Szólóalbumok Diana Ross (1970) Everything Is Everything (1970) Surrender (1971) Touch Me in the Morning (1973) Diana & Marvin (with Marvin Gaye) (1973) Last Time I Saw Him (1973) Diana Ross (1976) Baby It's Me (1977) Ross (1978) The Boss (1979) diana (1980) Why Do Fools Fall in Love (1981) Silk Electric (1982) Ross (1983) Swept Away (1984) Eaten Alive (1985) Red Hot Rhythm & Blues (1987) Workin' Overtime (1989) The Force Behind the Power (1991) A Very Special Season (1994) Take Me Higher (1995) Every Day Is a New Day (1999) Blue (2006) I Love You (2006)
Színházi szerepei Self-Unfinished (zene)
Jegyzetek
További információk
https://www.biography.com/people/diana-ross-9464240 https://www.britannica.com/biography/Diana-Ross Juhász Előd: Szuperkoncert szupersztárokkal. José Carreras, Placido Domingo, Diana Ross, Rost Andrea. Exkluzív beszélgetések; Önkormányzat, Veresegyház, 1996
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Tony-díjasok Kategória:American Music Awards-győztesek Kategória:Detroitiak Kategória:Afroamerikaiak