Marc-Antoine Charpentier (Párizs, 1643 – Párizs, 1704. február 24.) francia barokk zeneszerző. Lully mellett a francia középbarokk zeneművészet másik kimagasló alkotója. Koranak jó nevű haute-contre-énekese is volt.

Élete 1643-ban Párizs közelében született. Apja írnok volt, és jó kapcsolatokat ápolt a párizsi előkelőségekkel. Ennek köszönhetően fia a jezsuitáknál kiváló oktatásban részesült, majd jogi tanulmányokba kezdett Párizsban. 18 éves korában utazott Itáliába, egyes feltételezések szerint először festészetet akart tanulni, de Rómában Giacomo Carissimi hatása alá került, és érdeklődése a zeneművészet felé fordult. Három évig volt a tanítványa, megismerte a korabeli olasz mestereket, és volt alkalma tanulmányozni zeneművészetüket. Párizsba visszatérve sok zenei kéziratot vitt magával.

Párizsban Lotaringiai Mária szolgálatába lépett. Jean-Baptiste Lully ekkoriban került konfliktusba Molière-rel, aki megszakította alkotói együttműködését a zeneszerzővel, és Charpentier-t kérte fel, hogy komponáljon kísérőzenét legújabb művéhez. Végül az ő és más szerzők darabjainak is elkészítette a zenés betéteit Molière színháza számára, ezek közül a két legjelentősebb: a Le Mariage forcé H.494 (1672) és a Le Malade imaginaire H.495 (1673). Charpentier Molière halála után is, egészen 1685-ig komponált a Théâtre Français-nek. A drámákhoz írt kísérőzenék mellett ekkoriban főleg pasztorális kamaraoperákat komponált: Orphée H.488 & H.471, Actéon H.481, Les arts florissants H.487. Közben elfogadta a zenemesteri állást a jezsuiták párizsi Szent Lajos-templomában. Spirituális tragédiákat, oratorikus műveket, szertartászenét komponált a rend számára. Kinevezték az orleans-i herceg zenetanárává és zeneszerzőjévé, ezalatt főleg az egyházi zenének és az elméleti műveknek (pl. Règles de composition et abrégé des règles pour l’accompagnement) szentelte idejét. 1688-ban meghalt Lotaringiai Mária. Ezután még tíz évig maradt a jezsuiták szolgálatában, majd 1698-ban kinevezték a Sainte-Chapelle kapellmeisterévé. Ezt az állást haláláig betöltötte. 1704. február 24-én Párizsban hunyt el. Halála után a Királyi Könyvtár számára elkobozták a Sainte Chapelle zenemestereként írt művei kéziratát. Többi művének partitúráját 1727-ben családja adta el a Királyi Könyvtárnak.

Művei halála után kétszáz évig feledésbe merültek, majd az 1900-as évek elején néhány francia zenész felfedezte műveit, és elkezdték játszani őket. A második világháború után megjelent az első Charpentier-monográfia. Ezután egyre nagyobb számban jelentek meg zenéjével foglalkozó írások. A William Christie által az 1970-es évek végén létrehozott, régi zenét játszó Les Arts Florissants zenekar sokat tett Charpentier zenéjének megismertetéséért. Később Párizsban megalakult a Société Marc-Antoine Charpentier, s azóta több darabját előadták és felvételen is rögzítették. Actéon című darabját 2007-ben a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon is előadták, a Thália Színház pedig Három bibliai történetét tűzte műsorára.

Munkássága Korának egyik legnagyobb egyházzene szerzője, tizenkét miséje a 17. századi francia zeneművészet egy szerzőtől származó terjedelmes misetermése. Művészetére nagy hatást gyakoroltak az itáliai mesterek, főleg egykori tanára, Giacomo Carissimi munkái. Zenéjében sikeresen ötvözte a francia és az olasz barokk stílusjegyeit, francia létére olykor olasz nyelvű szövegeket is megzenésített.

Miséi vokális szólamában sajátosan váltakoznak a tuttik és a szólók. Sajátos a mise egyes részeinek elhagyása, ezeket orgonaimprovizációkkal pótolta. Különlegességnek számít az egyetlen szólamra komponált Messe pour le Port-Royal című darab. Miséi mellett mintegy harminc oratóriumát találták meg kéziratai között. A szerző életművének súlypontját alkotják, de a francia zenei életben elszigetelten állnak, nem teremtenek hagyományt, újfajta oratóriumformát. Carissimi zenei nyelvét sikeresen kötik össze a francia opera és motetta stílusával. Charpentier a Historia scarae, a Cantica és a Dialoghi műfaj megjelölésekkel él. A Históriák nagyszabású alkotások (együttesek, szólók, kórusok) és Carissimi műveinél gazdagabban hangszereltek. A Canticák és Dialogusok kevesebb előadót igényelnek.

Egyházzenei művei mellett jelentősek színpadi művei is, amelyeknek nagy része sajnos elkallódott. Molière-rel közösen írt darabjai életművének kevésbé igényes alkotásai, de a Le Mariage forcé és a Le Malade imaginaire így is jelentős darabok. A Lully-féle monopólium miatt béklyókba szorítottan kényszerült komponálni: a zenekar és az énekesek száma is korlátozott. Ennek ellenére mégis sikerült egy rendkívül gazdag operai életművet is létrehoznia, az ötfelvonásos Médée Lully és Rameau darabjai mellett a francia barokk operairodalom legjobb alkotása. Charpentier dallamosságával, a harmonizáció, a szólamok kidolgozottságával, hangszerelésével messzemenően megelőzi kortársait.

A Te Deum című motettájának kezdő taktusait az Európai Műsorsugárzók Uniója hivatalos szignáljának választották, többek között az Eurovíziós Dalfesztiválok közvetítései előtt is ez hallható.

Művei Operák Les Amours d'Acis et de Galatée (elveszett) Jean de La Fontaine (1678) Les Arts florissants H.487(1685–1686) La Descente d'Orphée aux enfers H.488 (1686–1687) Philomèle (elveszett) (?) Médée H.491 (1693–1694) David et Jonathas H.490 (1688) Artaxerse (elveszett) (?) La Dori e Oronte (elveszett) (?) Celse Martyr (elveszett) (1687)

Pasztorálok Actéon, H.481 (1684) La Couronne de fleurs, H.486 (1685) La Fête de Ruel, H.485 (1685) Il faut rire et chanter: la dispute des bergers H.484 (1685) Pastoraletta "Amor vince ogni cosa" H.492 Pastoraletta italiana "Cupido perfido dentral mio cor " H.493 Petite pastorale Eglogue de Bergers H.479 Les Plaisirs de Versailles H.480 (1680) Le Retour du printemps (elveszett) (?) Jugement de Pan = H.479 (?)

Zenés jelenetek Circé H.496 (1675) Andromède H.504 (1682)

Kísérőzenék és betétdarabok komédiákhoz Idylle sur le retour de la santé du roi H.489 (1686–1687) La Comtesse d'Escarbagnas H.494 I (1672) Molière Intermèdes nouveaux du Mariage forcé H. 494 ii (1672) Le Médecin malgré lui (1672) Molière Les Fâcheux (1672) Molière L'Inconnu (elveszett)1675) Ouverture du prologue de L'Inconnu H.499 Thomas Corneille & Donneau de Visé Vénus et d'Adonis H.507 (1685) Psyché (1684) Molière, Quinault, Pierre Corneille

Balettkomédiák Le Mariage forcé H.494 II (1672) Molière Le Malade imaginaire H.495, H.495a, H.495b (1673) Molière Le Sicilien ou l'Amour peintre H.497 (1679) Molière

Kantáták Orphée descendant aux enfers H.471 Epitalamio in Lode dell'Altezza Serenissima Elettorale di Massimiliano Emanuel Duca di Baviera... H.473 Epitaphium Carpentarii H.474 Catate française de Mr Charpentier H.478 Le Roi d'Assyrie mourant (elveszett)

Interludes Le Triomphe des dames (elveszett) (1676) La Pierre philosophale H.501 (1681) Endymion H.502 (1681)

Zenekari darabok Noëls pour les instruments H.531 Noëls sur les instruments H.534 12 Préludes H.510, H.511, H.511, H.520, H.521, H.527, H.528, H.530, H.533, H.535, H.538, H.539 4 Ouvertures H.524, H.536, H.537, H.540 Sonate H.548 Concert pour quatre parties de violes H.545 Messe pour plusieurs instruments au lieu des orgues H.513 Caprice pour 3 violons H.542 Pièces de violes H.543 2 airs de trompettes H.547 Trio de Mr Charpentier H.548 bis Menuet de Strasbourg H.549 bis Menuet de Mr Charpentier & Menuet en suite H.548 ter Symphonies (elveszett) 2 Symphonies pour un reposoir H.509 & H.515

Egyházzene 4 Miserere H.157, H.173, H.219, H.193 10 Magnificat H.72 - H.81 37 Antifónák H.16 - H.52 48 Emelkedések H.233 - H.280 Pour le Saint sacrement H.270, H.271 Pour le saint sacrement au reposoir – H.346 Pour la seconde fois que le saint sacrement vient au même reposoir – H.372 19 Himnuszok H.53 - H.71 11 tömeg H.1 - H.11 4 Motetták (Te Deum) H.145, H.146, H.147, H.148 Motet pour une longue offrande (régi cim Motet pour l'offertoire de la messe rouge) – H.434 35 Oratóriumok H.391 - H.425 24 Zsoltárok Leçons des Ténèbres H.91 - H.110, H.120 - H.125, H.135 - H.143 Les 9 répons pour le mercredi saint – H.111 – H.119

Fordítás

Források

Kapcsolódó szócikkek Zenetörténet

Kategória:Barokk zeneszerzők Kategória:Francia zeneszerzők Kategória:Francia operaszerzők Kategória:1643-ban született személyek Kategória:1704-ben elhunyt személyek Kategória:Francia orgonisták