Martin Landau (Brooklyn, New York, 1928. június 20. – Los Angeles, 2017. július 15.) Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, producer.
Az 1960-as, illetve az 1970-es években olyan sorozatokkal vált ismertté, mint a Mission: Impossible és az Alfa holdbázis. A Mission: Impossible epizódjaiban nyújtott alakításáért három alkalommal jelölték Primetime Emmy-díjra és egy Golden Globe-díjat nyert.
Elsőként a Tucker, az autóbolond (1988) című film mellékszerepéért jelölték Oscar-díjra, illetve nyert filmes Golden Globe-ot. Az 1989-es Bűnök és vétkek Woody Allen-filmmel egy második Oscar-jelölést is kapott. Legnagyobb kritikai sikerét Tim Burton 1994-es Ed Wood című alkotásában érte el, melyben a magyar származású színész, Lugosi Béla megformálója volt. A szerepért átvehette első és egyetlen Oscar-, valamint harmadik Golden Globe-díját.
A 2000-es években a Nyomtalanul és a Törtetők sorozatokkal további Primetime Emmy-jelöléseket szerzett.
Élete és pályafutása Édesapja ausztriai zsidó volt, aki az Anschluss előtt vándorolt az Államokba.
1959-ben debütált a filmvásznon, többek között Alfred Hitchcock Észak-Északnyugat című filmjében, majd pályája a televízió felé vette az irányt. Az 1960-as években nagy sikerrel futó Mission: Impossible című tévésorozat főszerepében volt látható. Közben mozifilmekben is játszott, melyek közül említésre méltó az 1965-ben készült Egy rakomány whiskey című western. Azonban továbbra sem tudott kibontakozni a mozivásznon, így az 1970-es években ismét visszatért a tévéképernyők elé egy új sorozattal, az Alfa holdbázis-sal. Egy Columbo-epizódban is vendégszerepelt, mint "leleplezésre váró" gyilkos. A évtized végén Sean Connery partnere volt a Meteor (1979) című sci-fiben.
1986-ban a Kung-fu – A film című tévéfilmben tűnt fel. Az évtized végén azonnal berobbant a köztudatba, hiszen az 1988-as Tucker, az autóbolond című, Jeff Bridges nevével fémjelzett film mellékszerepéért Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést kapott. Egy évvel később ismét jelölte az Akadémia ugyanebben a kategóriában, a Woody Allen rendezésében készült Bűnök és vétkek-ben nyújtott alakításáért.
1991-ben Robert De Niro mellett volt látható a nem túl sikeres A mecénás szeretője című filmben. 1993-ban a szintén nagyot bukott Sliver és Nincs kiút című alkotásokban szerepelt. Ekkor úgy tűnt, megtorpan az idős színész éppen beinduló karrierje, de Tim Burton Ed Wood című életrajzi filmjében esélyt kapott a bizonyításra. A rendező a főszerepet Johnny Deppre osztotta, a másik fontos karakter, Lugosi Béla szerepét a meghallgatások során Landau nyerte el. Olyannyira komolyan vette a megmérettetést, hogy áttanulmányozta Lugosi életét és megnézte a régi alkotásait, sőt egy-két szót még magyarul is megtanult, hogy hitelesebb legyen az alakítása. Landau 1995-ben Oscar-díjat nyert alakításával és gyakorlatilag minden egyéb kitüntetést is begyűjtött. A film pedig óriási siker lett és Landau ismét a rivaldafényben találta magát, bár ezt a sikert később nem tudta megismételni.
Ugyan ismert színészekkel játszott együtt, de nem túl sikeres filmekben, ráadásul ezekben rendre epizodistaként tűnt fel. 1998-ig olyan filmekben volt látható, mint a Minden gyanú felett, az X-akták – Szállj harcba a jövő ellen vagy a Pókerarcok, de egyik sem ért el átütő sikert a nézők körében. 1999-ben újra Tim Burtonnel dolgozhatott együtt, Az Álmosvölgy legendája című filmben, Johnny Depp-pel a főszerepben. A mozi sikeres volt, ám Landau megint háttérbe szorult és végleg beskatulyázták a mellékszereplő kategóriába.
Az új évezred eleje jobbára ismeretlen szerepekkel telt a színész számára: kivétel ez alól a Mi lenne, ha? című filmdráma Jim Carrey főszereplésével, mely sikeres volt és Landau is olyan szerepet kapott, melyben újra megcsillanthatta tudását. 2005 és 2009 között a Nyomtalanul című drámasorozat szereplője volt, kétszer jelölték Primetime Emmy-díjra. 2006–2008 között a Törtetők vendégszereplőjeként is kapott egy újabb jelölést. 2008-ban, az akkor már 80. életévét betöltő színész újra munkába állt és a Szikraváros című fantasztikus kalandfilmben vállalt szerepet, Bill Murray oldalán.
2012-ben hangját kölcsönözte Burton Frankenweenie – Ebcsont beforr című animációs filmjében.
Magánélete és halála 1957-ben vette feleségül Barbara Bain színésznőt, két lányuk született: Susan Landau Finch és Juliet Landau. 1993-ban váltak el.
2017. július 15-én, 89 évesen hunyt el egy Los Angeles-i kórházban.
Filmográfia Film {|class="wikitable sortable" ! Év ! Magyar cím ! Eredeti cím ! Szerep ! Magyar hang |- | rowspan="5" | 1959 | A Pork Chop-domb | Pork Chop Hill | Marshall hadnagy
| rowspan=3|Észak-Északnyugat | rowspan=3|North by Northwest | rowspan=3|Leonard | Sztarenki Pál |- | Fazekas István |- | Laklóth Aladár |- | A kilátó | The Gazebo | A herceg
| 1962 | | Stagecoach to Dancers' Rock | Dade Coleman
| rowspan="2" | 1963 | Kleopátra | Cleopatra | Rufio | Csernák János
| Decision at Midnight | Nils
| rowspan="2" | 1965 | A világ legszebb története – A Biblia | The Greatest Story Ever Told | Kajafás | Selmeczi Roland |- | Egy rakomány whiskey | The Hallelujah Trail | Görbe hát főnök | Kárpáti Levente |- | rowspan=2|1966 | rowspan=2|Nevada Smith | rowspan=2|Nevada Smith | rowspan=2|Jesse Coe | Koroknay Géza |- | Varga Tamás |- | rowspan="3" | 1970 | | Rosolino Paternò, soldato... | Joe Mellone
| rowspan=2|Mr. Tibbs nyomoz | rowspan=2|They Call Me Mister Tibbs! | rowspan=2|Logan Sharpe | Mensáros László |- | Breyer Zoltán |- | 1971 | A pokol városa | A Town Called Bastard | az ezredes | Barbinek Péter |- | 1972 | | Black Gunn | Capelli
| 1976 | | Una Magnum Special per Tony Saitta | Dr. George Tracer
| rowspan="3" | 1979 | Az utolsó szó | The Last Word | Garrity százados
| rowspan=2|Meteor | rowspan=2|Meteor | rowspan=2|Adlon vezérőrnagy | Láng József |- | Szélyes Imre |- | rowspan="2" | 1980 | Fenyegetés | Without Warning | Fred "Őrmester" Dobbs | Makay Sándor |- | A titokzatos város | The Return | Niles Buchanan | Melis Gábor |- | 1982 | Egyedül a sötétben | Alone in the Dark | Byron "Preacher" Sutcliff
| rowspan="2" | 1983 | | The Being | Garson Jones
| Trial by Terror | Jay Galen
| 1984 | Belépési kód | Access Code | ügynökség vezetője
| 1985 | Kincses sziget | Treasure Island | idős kapitány
| rowspan="5" | 1987 | | Sweet Revenge | Cicero
| Empire State | Chuck
| Száguldó ciklon | Cyclone | Bosarian | Kristóf Tibor |- | Hullámlovagok |Delta Fever | Bud | Rajhona Ádám
|W.A.R.: Women Against Rape | Shaw bíró
| rowspan="3" | 1988 | | Real Bullets | Sallini
|Run If You Can | Curt Malvani
| Tucker, az autóbolond | Tucker: The Man and His Dream| Abe Karatz | Gruber Hugó |- | rowspan="3" | 1989 | Őrült rajongás| Paint It Black | Daniel Lambert
| rowspan=2|Bűnök és vétkek| rowspan=2|Crimes and Misdemeanors | rowspan=2|Judah Rosenthal | Szokolay Ottó |- | Végvári Tamás |- | 1990 | | The Color of Evening | Max Loeb
| 1991 | | Firehead | Pendleton admirális
| 1992 | A mecénás szeretője| Mistress | Jack Roth | Szersén Gyula |- | rowspan="4" | 1993 | Nincs kiút| No Place to Hide | Frank McCoy | Kun Vilmos |- | rowspan=2|Az idegen tekintete| rowspan=2|Eye of the Stranger | rowspan=2|Howard Bains polgármester | Makay Sándor |- | Csikos Gábor |- | Sliver | Sliver | Alex Parsons | Mádi Szabó Gábor |- | rowspan="3" | 1994 | Az idő pénz| Time Is Money | Mac
| Vágyak vonzásában| Intersection | Neal | Gruber Hugó |- | Ed Wood| Ed Wood | Lugosi Béla | Kristóf Tibor |- | rowspan="3" | 1996 | Minden gyanú felett| City Hall | Walter Stern bíró
| Pinokkió| The Adventures of Pinocchio | Geppetto | Makay Sándor
| The Elevator | Roy Tilden
| rowspan="2" | 1997 | Álmodik a nyomor| B*A*P*S | Mr. Donald Blakemore | Makay Sándor
| Legend of the Spirit Dog | mesélő (hangja)| |- | rowspan="3" | 1998 | X-akták – Szállj harcba a jövő ellen| The X-Files | Dr. Alvin Kurtzweil | Avar István |- | rowspan=2|Pókerarcok| rowspan=2|Rounders | rowspan=2|Abe Petrovsky | Gruber Hugó |- | Szokolay Ottó |- | rowspan="6" | 1999 | rowspan=2|Ed TV| rowspan=2|EDtv | rowspan=2|Al | Gruber Hugó |- | Beregi Péter
| The Joyriders | Gordon Trout
| The New Adventures of Pinocchio | Geppetto
| Az Álmosvölgy legendája| Sleepy Hollow | Peter Van Garrett
| Carlo's Wake | Carlo Torello
| rowspan="3" | 2000 | Ha szorít a szorító| Ready to Rumble | Sal Bandini | Dobránszky Zoltán
| Very Mean Men | Mr. White
| Bokszkirály| Shiner | Frank Spedding
| 2001 | Mi lenne, ha?| The Majestic | Harry Trimble | Velenczey István |- | rowspan="3" | 2003 | Hollywoodi őrjárat| Hollywood Homicide | Jerry Duran | Versényi László
| The Commission | Senator Richard Russell
| Wake | idősebb Sebastian Riven
| 2004 | Alku az életért| The Aryan Couple | Joseph Krauzenberg | Bács Ferenc |- | 2005 | | Film Trix | önmaga
| rowspan="2" | 2006 | | Love Made Easy | Don Farinelli, Sr.
| An Existential Affair | esküvői doktor
| rowspan="5" | 2008 | | David & Fatima | Rabbi Schmulic
| Míg élünk, szeretünk| Lovely, Still | Robert Malone | Szilágyi Tibor
| Harrison Montgomery | Harrison Montgomery
| Szikraváros| City of Ember | Sul | Versényi László
| Billy: The Early Years | idősebb Charles Templeton
| rowspan="2" | 2009 | 9| 9 | 2 (hangja)| Kajtár Róbert
| Remembering Nigel | önmaga| |- | rowspan="2" | 2010 | | Ivory | Leon Spencer
| Finding Grandma (rövidfilm)| Doc Fine
| 2011 | | Mysteria | szállodaigazgató
| 2012 | Frankenweenie – Ebcsont beforr| Frankenweenie | Mr. Rzykruski (hangja)| Szersén Gyula |- | rowspan="2" | 2015 | Törtetők| Entourage | Bob Ryan | Csuha Lajos |- | Emlékezz!| Remember | Max Rosenbaum | Szersén Gyula |- | 2016 | | The Red Maple Leaf | Bernard Florence
| 2017 | | Abe & Phil's Last Poker Game | Dr. Abe Mandelbaum
| 2019 | | Love, Antosha (dokumentumfilm)| önmaga| |- | 2022 | | Without Ward | Ward
Televízió bélyegkép|jobbra|200px|A 2008-as Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon Tévéfilmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang1964 Special for Women: A Child in Danger William Olsen The Ghost of Sierra de Cobre Nelson Orion 1972 Welcome Home, Johnny Bristol Johnny Bristol 1973 Savage Paul Savage 1976 Az idegenek támadása Alien AttackJohn Koenig parancsnok 1978 Destination Moonbase-Alpha1979 The Fall of the House of Usher Roderick Usher The Death of Ocean View Park Tom Flood 1981 The Harlem Globetrotters on Gilligan's Island J.J. Pierson1982 Cosmic PrincessJohn Koenig parancsnok Utazás a fekete napon át Journey Through the Black Sun 1986 Kung-fu – A film Kung Fu: The Movie John Martin Perkins III Szersén Gyula 1987 Return of the Six Million Dollar Man and the Bionic Woman Lyle Stenning 1989 Las Vegas – A fények birodalma The Neon Empire Max Kertész Péter1990 Max és Helen Max and Helen Simon Wiesenthal Bombaveszély By Dawn's Early Light amerikai elnök Szokolay Ottó 1992 Legacy of Lies Abraham Resnick 1993 12:01 – A kizökkent idő 12:01 Dr. Thadius Moxley Szokolay Ottó 1995 József Joseph Jákob Mádi Szabó Gábor 1999 Bonanno: Egy keresztapa élete Bonanno: A Godfather's Story Joseph Bonanno (94 évesen) Versényi László 2001 Menedék a halálból Haven Papa Gruber Izsóf Vilmos 2011 Have a Little Faith Albert L. Lewis rabbi 2013 Anna Nicole – Egy playmate története Anna Nicole J. Howard Marshall Szokolay Ottó 2014 A hazug próféta Outlaw Prophet: Warren Jeffs Rulon Jeffs
Sorozatok