Bakonynána () község Veszprém vármegyében, a Zirci járásban.
Fekvése Az Északi-Bakonyban, a Gaja-patak mellett fekszik, Zirctől mintegy 14 kilométerre. Zsáktelepülés, amely Dudaron át érhető el, a 8216-os útból dél felé leágazó, 82 112-es számú mellékúton. Korlátozott forgalmú erdészeti utakon megközelíthető Tésen keresztül Várpalota irányából, valamint Olaszfalun keresztül Veszprém felől is. Közvetlen szomszédai közül Jásddal és Nagyesztergárral csak mezőgazdasági, illetve erdei utak kötik össze.
Tengerszint feletti magassága 360-380 méter.
Nevének eredete A Nána név minden bizonnyal személynévi eredetű elnevezés, de pontos adat nincs arról, hogy kinek a nevét őrizheti a település. Az tény, hogy 1240-41-ben, a tatárjárás idején a Nána-Beszter nembeli Mihály volt a veszprémi püspöki vár ispánja, 1130 körül pedig egy Nána nevű egyházi személy volt Veszprém püspöke.
A Bakony-Nána elnevezés ezzel az írásmóddal 1863-ból maradt fenn legrégebbről.
Története Az őskortól a magyar államalapítás koráig Bakonynána környékén a legrégebbi, emberi kultúrára utaló nyomok Dudar határából kerültek elő, ahol a kb. 100 000 évvel ezelőtti aurignaci őskori kultúra nyomait tárták fel.
Magának Bakonynánának a legkorábbi emberi leletei egy olyan népcsoportnak tulajdoníthatók, amely az úgynevezett lengyeli kultúrához tartozott. A község északnyugati részén fekvő Irtásföldön e kultúrához tartozó épületmaradványokat, cserépedény-töredékeket és úgynevezett magköveket találtak [olyan, nagyobb köveket, melyekből kovakőpengéket pattintottak le]; a megyei múzeum 1967-es bejárása szerint ez a telep több mint 2500 éven keresztül lakott lehetett, egészen az i.sz. II-IV. századig.
A Pongyola elnevezésű területen és a Kányás-dűlő területén szintén olyan leleteket találtak, amelyek ugyanehhez a lengyeli kultúrához tartozó népcsoporthoz köthetők. A Kistésre vezető út mellett 1869-ben 17 csiszolt kőeszközből álló lelet került elő, ennek egy része megsemmisült, de 8 darab a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ahol 56/1869.1-3 illetve 13/1970.1-5 leltári számokon ma is őrzik.
A község területe a római korban is lakott volt, Irtásföldön nagyobb méretű római falu (vicus) maradványait tárták fel. Az itteni római település neve nem ismert. Római eredetűnek datált terra sigillata-töredékek kerültek elő a mai faluközpontban, a Hegyföld-dűlőben és az oda vezető út két oldalán is.
Érdekes, hogy a rómaiakat követő mintegy fél évszázadból semmiféle (hun vagy avar kori) lelet nem került elő Bakonynána területén, honfoglaláskori temetőket is csak néhány kilométerrel távolabb, Csetény területén, illetve a Dudart Nagyesztergárral összekötő országút mentén tártak fel.
A magyar államalapítás időszakát megelőző legnagyobb ütközet, az István- és Koppány-hívők közötti döntő összecsapás alig néhány kilométerre zajlott a mai Bakonynánától, a Gyulafirátót–Kádárta–Szentkirályszabadja határolta területen.
Az Árpád-kortól a török hódoltság végéig Szent István államalapító munkájának egyik fontos része volt a királyi várispánságok rendszerének felállítása, a Bakonyt azonban egyik szomszédos királyi várispánsághoz sem csatolták, hanem önálló királyi erdőispánságként kezelték. Ennek központja kezdetben Zirc volt, később – feltehetőleg a tatárjárás után – Csesznek vára lett. Feltehetőleg az erdőispánság egyik vigyázóhelyéül szolgálhatott a Bakonynána és Jásd között található, Márkus-vár néven ismert, földsáncokkal erődített, fából ácsolt torony, melynek sáncai még ma is felismerhetők.
Az 1100-as évek második felében két monostort is alapítottak Bakonynána közelében: a bencés szerzetesek számára Jásdon (feltehetőleg 1164 után), a ciszterciek számára pedig Zircen (utóbbit III. Béla király 1182-ben alapította). Nána falu valószínűleg ugyancsak ebben az időszakban alakulhatott ki. A térségben az 1400-as évekig több birtok került királyi adományozással a székesfehérvári káptalan és prépost tulajdonába, a közvetlen környékről a mai Súr külterületén állt Csatár falu és Nána falu is. Ettől kezdve tekinthető biztosnak a falu létezése.
Fennmaradt oklevélben először 1488-ban jelent meg a neve Nana formában. Az 1488-as tized-összeírás (dicalis conscriptio) szerint abban az évben már 21 jobbágyporta volt a településen, amelyek évente 1-1 aranyforint adót fizettek, tehát összesen 21 aranyforint volt a község évi teljes adója. A földesúr ekkor Kálmáncsay Domonkos székesfehérvári prépost volt. Az 1535-ös összeírás már 27 portáról számol be, az 1578-as urbárium szerint pedig már egy malom is volt a Gaja-patakon.
A törökök első, 1529-es nagy hadjárata – melynek során egészen Bécsig nyomultak előre – érdekes emléket hagyott maga után Bakonynána területén: nagyon valószínű, hogy ehhez az időszakhoz köthető az az igen jelentős pénzlelet, amely az 1900-as évek elején került elő az Alsómalom közelében lévő sziklafal repedéseiből. Ezen a helyen 363 ezüst dénárt és 15 aranyforintot találtak (összesen mintegy 18 aranyforint értékben) Hunyadi Mátyás-, II. Ulászló- és II. Lajos-korabeli pénzérmékből. A lelet (melynek egy része sajnos elkallódott) szinte biztosan összefügg a török hadjárattal, s a hadak elől menekülő falubeliek valamelyike – talán éppen a molnár – rejthette el az akkori mércével mérve hatalmas összeget, s már nem tudott érte visszatérni.
A 16. század közepén Palota várához csatolták, így 1559-ben gróf Cseszneky Mihály palotai fővitéz kapta királyi adományként. A bakonynánai családfők (13 személy) neveit feljegyző első összeírás 1563-ból, a jobbágyok és zsellérek neveit is megőrző első conscriptio pedig 1573-ból maradt fenn.
1564-ben a törökök nem tudni miért és milyen körülmények között felgyújtották a falut, de a tűz nem emészthette el teljesen a települést, mert az még évtizedekig lakott maradt, csak 1593-1594 körül, a „tizenöt éves háború” idején néptelenedett el. 1622 körül aztán újra benépesült egy időre, majd 1650-60 környékén ismét elnéptelenedett, és pusztává vált egészen az 1700-as évek elejéig, amikor királyi adományként a Nádasdy család lett a terület földesura, s a Nádasdyak német telepesekkel népesítették be.
Az 1700-as évek elejétől az úrbérrendezésig Az első bakonynánai földesúr a Nádasdy családból Nádasdy (IV.) Ferenc, a Habsburg császári és királyi hadsereg őrnagya volt, aki a spanyol örökösödési háború során oly mértékben kitüntette magát, hogy érdemeiért III. Károly lovassági tábornoki rangra emelte. Nádasdy Ferenc megszüntette a megelőző években a dudari parasztokkal fennálló bérleti szerződést, de mivel a falu helye továbbra is puszta volt, e birtokot leginkább arra használta, hogy az elkövetkező években ideiglenesen zálogba adja több nemesi családnak. Bél Mátyás 1735-ös adatai szerint ilyen ideiglenes zálogbirtokos volt a Vigyázó (Bochter) család, a Vörös (valószínűleg a Farádi előnevet viselő Vörös) és a Terstyánszky család is.
Bél Mátyás korabeli leírása szerint 1730-ban költöztek be Nánára az első új lakók, akik nagyobb részt reformátusok, kisebb részben katolikusok voltak. Az első ideköltözőkkel kötött települési szerződést valójában 1729. április 21-én írták alá Pápán, aláírói zálogbirtokosok, név szerint Terstyánszky István, Vigyázó Mátyás, Vörös László, Vörös Magdolna, Vörös Sigmond és Hegyi János voltak. Természetesen az idetelepült jobbágyok a tényleges földesúrral – gróf fogarasföldi Nádasdy Boldizsárral – is kötöttek szerződést, ennek aláírása 1733. március elsején, ugyancsak Pápán történt.
Az első telepesek száma és – kevés kivételektől eltekintve – neve nem ismeretes, de az igen, hogy az 1730-as évek végére, az 1740-es évek elejére a legtöbben elköltöztek a faluból. A református lakosok részéről ez érthetőbb – hiszen Nádasdy Boldizsár vallási tekintetben meglehetősen türelmetlen, erősen hithű katolikus hírében állt –, de eltávozott a faluból a katolikus lakosok többsége is.
Ezt követően határozhatott a földesúr a már tudatos betelepítés mellett, amihez német jobbágyokat hívott – alighanem tudatában annak is, hogy a környező falvak magyar lakossága és az új német telepesek között kölcsönös ellentétek várhatók. A német jobbágyok első hullámának letelepítése 1743-ban történt, érdekes módon a telepesekről szóló első összeírás két változatban is fennmaradt, 1743-ból, illetve 1747. március 4-i keltezéssel. Ennek valószínű magyarázata, hogy az első csak piszkozat lehetett, amit néhány évvel később tisztáztak le. A két névsor egyetlen ponton különbözik, a „tisztázatból” ugyanis hiányzik egy négytagú család, amely az első listában még szerepelt, feltehetőleg ők időközben továbbálltak a faluból más vidékre.
Ami a korszak egyházi életét illeti, 1730-40 között református lelkészei voltak a falunak – három lelkész („levita”) neve maradt fent ebből az időszakból –, és a nagyjából helyreállított középkori templomot használták; a katolikus lakosság Csesznekre járt templomba. 1731-ben Potyondi László helyettes veszprémi püspök rendeletével a katolikus egyházi adminisztráció a zirci plébániára került, lelkészi szempontból pedig a tési plébánia ferences szerzetesei látták el a falut két évtizeden keresztül.
A falu lakosságáról készített 1743-as listában három magyar és két szláv nevű család található (előbbiek egyike, az egész faluban egyedüliként református), rajtuk kívül 19 német nevű családfő szerepel a névsorban, de az ő feleségeik között szintén felbukkan egy-két magyar és szláv (gyaníthatóan szlovák) név. 145 lélekből állt ekkor a lakosság, és fennmaradt a tanító, Krajder Fülöp neve is. Arról nincs adat, hogy a német lakosság területileg honnan érkezett, és szakszerű nyelvi vizsgálatok sem folytak még az eredet pontos felderítésére, de az itt beszélt német tájszólás jellegzetességei alapján gyaníthatóan a Svábföldről, csakúgy, mint a közeli Bakonyoszlop német lakói.
A Nádasdy család az új lakókkal 1744-ben kötötte az első települési szerződést, amely nem maradt fenn, a második, 1762. április 24-én kötött szerződés viszont már fennmaradt, ennek tanúsága szerint abban az évben már kocsmája, mészárszéke, malma és egy deszkametsző fűrészmalma is volt Nánának. A falu központjában állt egymás mellett az uradalmi ispán háza, az uradalmi vadász lakhelye és a községháza; a település bíróját és a 3-6 esküdtből álló „elöljáróságot” évente választották. Ez az időszak az egyházi élet terén is változást hozott: az 1752-es évben Nádasdy Boldizsár a nánai katolikusoknak adta a falu templomát [hiszen a reformátusok addigra teljesen eltűntek a községből], amelynek felújítását még abban az évben el is kezdték.
Az úrbérrendezéstől az 1848-as forradalomig Nádasdy Boldizsár 1761 és 1768 között, ismeretlen időpontban elhunyt, utóda a fivére, Nádasdy (V.) Ferenc (1708-1783) lett. Az ő idejére esett a Mária Terézia magyar királynő által elrendelt úrbérrendezés, mely Nánán 1768-ban történt meg. Abban az évben 53 család lakta a falut. 1773-ban már iparosok is éltek a faluban, ebből az évből három molnár és egy kovács neve maradt fent. A lakosság a jelek szerint legfőképpen mezőgazdasági munkákból élt, kiegészítésként faszenet és meszet égettek, valamint különféle szerszámokat készítettek, melyekkel rendszeresen eljártak a környék piacaira. Az 1770-es évtized közepén több iparoscéh alakult Zircen a város és a szomszédos falvak mesterembereiből, Nánáról két takács, egy bognár és egy molnár lépett be a saját szakmájának megfelelő zirci céhbe.
Egyházi szempontból Nána ekkoriban Zirc fíliája volt, 1752-től kezdve 36 éven át, a falu lelkipásztori szolgálatait ciszterci misszionáriusok látták el. 1788-ban azonban különálló plébánia szerveződött a községben, önálló anyakönyvvezetéssel: ettől fogva egészen 1971-ig ciszterci papok lettek a falu plébánosai, a 183 év alatt 21 plébános váltotta egymást (egyiküket egy alkalommal újraválasztották). Érdekesség, hogy Nádasdy Boldizsár halála után néhány évvel, 1776-ban már ismét feljegyeztek több mint 50 nánai lakost, akik eltérő felekezethez tartoztak: az 559 lakóból 507 katolikus mellett 44 fő volt református, 4 evangélikus, ugyancsak 4 pedig zsidó.