Hernádszurdoki Mihalik Sándor (Kassa, 1900. február 18. – Budapest, 1969. január 13.) művészettörténész, muzeológus, egyetemi magántanár, a történelemtudományok doktora (1969), a kassai Felsőmagyarországi Múzeum, majd a budapesti Iparművészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese; Mihalik József művészettörténész fia.
Élete
Édesapja, Mihalik József művészettörténész. Felesége Dutka Mária művészettörténész. Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1926-ban szerzett egyetemi doktorátust. 1926 és 1928 között Olaszországban végzett kutatásokat a római Magyar Történeti Intézet ösztöndíjasaként, elsősorban a magyar iparművészet itáliai kapcsolatait tanulmányozásával foglalkozott. 1927-ben tagjai közé választotta a sienai Irodalmi és Művészeti Akadémia. 1950-ben kinevezték a budapesti Iparművészeti Múzeum muzeológusává.
Az 1930-as évek közepén berlini tanulmányútja tett, melynek során a középkori magyar ötvösművészet több, Németországban őrzött emlékét kutatta fel és azonosította. Az 1930-as évek második felében készítette első tanulmányait a magyarországi kerámiaművesség 18-19. századi történetéről, a gácsi és a regéci keménycserép-manufaktúrák korai történetét dolgozta fel. Ezzel párhuzamosan elkészült a pest-budai ónöntés történetének első összefoglalójával. 1939-től a kassai Felső-magyarországi Múzeum igazgatói tisztségét töltötte be, ő létesítette a korszerű kőtárat, valamint irányította a városi műemlékek helyreállításának munkálatait.
1945-ben tért vissza Budapestre. Egy éven keresztül az Iparművészeti Múzeum igazgatója volt, 1946-tól 1965-ig a MNM főigazgató-helyetteseként működött. Részben az ő irányításával valósultak meg a múzeum kiállításai. 1954-ben rendezte sajtó alá Szentpéteri József pesti ötvösmester önéletrajzát. 1961-ben német, angol és francia nyelven jelent meg Régi magyar zománcművészet c. könyve. A hatvanas években publikált tanulmányainak túlnyomó része a magyarországi keménycserép- és kőedénygyártás 18-19. századi történetével foglalkozik. Doktori értekezésében Hann Sebestyén életművét dolgozta fel. Az 1960-as évek második felében jelentősen működött közre a régi magyar művészet emlékeit bemutató kiállítások (Neuchâtel, 1965; Párizs, 1966; London, 1967; Belgrád–Zágráb, 1968) iparművészeti anyagának összeállításában és feldolgozásában.
Munkái
A rimaszombati ötvöscéh (Bp., 1919) Le coppe ungheresi del Duomo di Rieti Roma (Bp., 1928) Gioielli di Santa Elisabetta d'Ungheria a Udine ed a Cividale (Roma, 1936) Pest-Budai ónműves emlékek (Bp., 1940) Kerámiatörténeti előadások (Bp., 1951) Denkmäler und Schulen des ungarischen Drahtemailes im Ausland (Bp., 1958) Die ungarischen Beziehungen des Glockenblümenpokals (Bp., 1959) Zur Geschichte der alten keramischen Fabriken Siebenbürgens (Bukarest, 1960) Adatok a régi magyar kerámiagyárak történetéhez (Bp., 1960) Emailkunst im alten Ungarn (Bp., 1961) Versuch einer Zentralisierung des ungarischen Punzierungswesens im XVIII. Jahrhundert (Bp., 1961) Problematik der Rekonstruktion der Monomachos–Krone (Bp., 1963) Magyar ötvösművészek Svédországban (Bp.–Stockholm, 1968) Der Goldschmied Sebastian Hann (Bp., 1970)
Források
[ Magyar életrajzi lexikon]
Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Kassaiak Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1969-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek