Bollók János (Mezőkövesd, 1944. június 17. – Budapest 2001. október 5.), ókortudós, a nyelvtudomány doktora, műfordító, egyetemi tanár.

Élete

Magyar-latin-ógörög szakon szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán, később ugyanitt az Ókortudományi Tanszékcsoportjának vezetője, a Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi tanára, a nyelvtudományok doktora, az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának tanácskozó jogú tagja, az Eötvös József Collegium igazgatója lett.

Széles körű érdeklődés jellemezte: egyaránt alkotó módon tudott hozzászólni az egyiptomi halottkultusz egyes problémáihoz, Anonymus Gesta Hungarorumának fordítási kérdéseihez, Szent Imre és Szent László alakjának a középkori legendákban betöltött szerepéről, illetve nevéhez fűződik II. Rákóczi Ferenc Vallomásai latinságának elemzése, a 18. századi Katona István kalocsai történetíró munkásságának vizsgálata.

A latin nyelvű irodalom minden korszakából fordított és számos ókori görög auctort ültetett át magyarra. Az általa magyarított szerzők és művek között megtalálhatjuk többek között Senecát, Firmicus Maternust, Lukianoszt, a Képes Krónikát, Műveinek teljes listáját a tiszteletére készült Genesia című tanulmánykötet sorolja föl.

Munkásságát 1980-ban Marót Károly-, 1995-ben Lénárd Sándor-díjjal ismerték el.

Az ELTE Eötvös József Collegiumában az ő nevét viseli a Bollók János Klasszika-filológia és Orientalisztika Műhely.

Források Borzsák István: Meghalt Bollók János. Magyar Nemzet. 2001. október 10. Online elérés: https://magyarnemzet.hu/kulturgrund/2001/10/meghalt-bollok-janos-okortudos Horváth László: Bollók János. /1944. június 17., Mezőkövesd-2001. október 4., Budapest./ In: Antik tanulmányok. 46. 2002. 1-2. 270-271. Harmatta János: Bollók János. In: Népszabadság. 59. 2001. 238. 81- 82 Kozák Péter: Bollók jános pályaképe. Online: https://nevpont.hu/palyakep/bollok-janos-96055

Művei

Tankönyvek Irodalom I. a középiskolák számára. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1999.

Tanulmányok Philologia Nostra. Bollók János összegyűjtött tanulmányai: https://mek.oszk.hu/19300/19321/19321.pdf Asztrális misztika és asztrológia Janus Pannonius költészetében.Budapest, 2003. Argumentum, 2003.

Fordítások önálló kötetben Képes Krónika Firmicus Maternus: Asztrológia. A pogány vallások tévelygéséről Seneca: Az élet rövidségéről Seneca: A lelki nyugalomról Szent István király intelmei Kézai Simon: A magyarok viselt dolgai

Fordítások gyűjteményes kötetben Lukianosz összes művei I-II. Bibliotheca Classica sorozat. Szerk. : Zsolt Angéla. Magyar Helikon. Budapest, 1974. , Seneca prózai művei I. Szenzár Kiadó. Kiadó 2002. Seneca prózai művei II. Szenzár Kiadó, 2004. Seneca drámái III. Szenzár Kiadó, 2006. Sztoikus etikai antológia. Steiger Kornél (szerk.). Gondolat Kiadó, 1983 Csodás evangéliumok. Szerk.: Adamik Tamás. Telosz Kiadó, 1996 Apokalipszisek. Szerk.: Adamik Tamás.Telosz Kiadó, 1997

Egyes művei online Szent László korának magyar értelmisége: https://web.archive.org/web/20140610021122/http://vigilia.hu/regihonlap/2000/11/bol0011.html Kísérlet Christanus Chesaeus "Historia Annae Kendi" című elégiája szövegének rekonstrukciójára :http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2001-12/bollok.pdf Vitatható Philón-értelmezés? (Válasz Visi Tamásnak): http://www.atlantiszkiado.hu/pdf/szombat_96_3_2.pdf

További információk Genesia. Tanulmányok Bollók János emlékére. Szerk.: Horváth László – Laczkó Krisztina – Mayer Gyula – Takács László. Budapest, Typotex Kiadó, 2004. Tartalomjegyzék online: https://eotvos.elte.hu/media/71/64/0f1604ad3b9da262083be361c169ef5a0c943c7fcf83d09c9ff739715bf1/ec_KIAD-Genesia.pdf Bollók János összes műveinek listája: https://www.academia.edu/18314848/Boll%C3%B3k_J%C3%A1nos_irodalmi_munk%C3%A1ss%C3%A1ga Bollók János "aranyköpései" :http://elte.latintanitas.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=8&Itemid=35 Bollók Jánosnak a Fastihoz írt utószava: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/hidverok/fasti.html

Kategória:Magyar klasszika-filológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Mezőkövesdiek Kategória:1944-ben született személyek Kategória:2001-ben elhunyt személyek