A Miohippus az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó kihalt nem.
Tudnivalók A Miohippus („kisebb ló” vagy „háromujjú ló”), Észak-Amerikában élt az eocén és oligocén korok határán, körülbelül 36 millió évvel ezelőtt. Egyesek szerint a Mesohippusból vált le, és kortárs volt ősével körülbelül 4-8 millió évig.
A nembe tartozó állatok elterjedési területe magába foglalta a Nagy-Prériket (Great Plains), az USA nyugati felét és Florida egyes részeit.
A Mesohippus kihalt az oligocén közepén, míg a Miohippus tovább fejlődött és méretre nagyobb lett ősénél. Az állat körülbelül 40-55 kilogrammot nyomott. Az addigi lóféléknél nagyobb lett, de még mindig sokkal kisebb, mint a mai lovak, melyeknek átlag testsúlya 500 kilogramm.
Azonkívül, hogy a Miohippus teste nagyobb a Mesohippusénál, a koponyája is hosszabb volt. A koponyanyílása mélyült és kiszélesedett, boka ízületei megváltoztak. Az állat felső állkapocs nagyőrlőin több extra él jelent meg; ezek segítették a szívósabb növények rágásában. A fogazatát tovább adta az újabb lóféléknek is.
A Miohippus két főbb csoportra oszlott, az első csoport visszatért az erdőkbe, míg a második csoport a prériken maradt. A Kalobatippus (vagy Miohippus intermedius; még vitatott, ha külön nemet alkotott vagy a Miohippushoz tartozott), az erdőlakó csoporthoz tartozik. A második és negyedik ujjai újból megnyúltak, hogy a puha erdőtalajon jól közlekedhessen. Lehet, hogy az Anchitherium a Kalobatippusból fejlődött ki; ez az állat a Bering-földhídon keresztül eljutott Észak-Amerikából Ázsiába és onnan Európába. Mindkét világban (Újvilág, Óvilág) az Anchitheriumból nagy testű nemek fejlődtek ki, ilyenek a Sinohippus Eurázsiában és a Hypohippus és a Megahippus Észak-Amerikában. A Hypohippus a pliocén elején halt ki.
Rendszerezés A nembe az alábbi fajok tartoztak:
Miohippus acutidens Sinclair, 1905 Miohippus anceps Marsh, 1874 Miohippus annectens típusfaj; Marsh, 1874 - szinonimája: Miohippus crassicuspis Miohippus assiniboiensis Lambe, 1905 Miohippus condoni Leidy, 1870 Miohippus equiceps Cope, 1879 - szinonimája: Anchitherium brachylophus Miohippus gemmarosae Osborn, 1918 Miohippus gidleyi Osborn, 1904 - szinonimák: Mesohippus grallipes, Mesohippus validus Miohippus grandis Clark & Beerbower, 1967 Miohippus intermedius Osborn & Wortman, 1895 Miohippus longicristis Cope, 1878 Miohippus obliquidens Osborn, 1904 - szinonimák: Mesohippus barbouri, Mesohippus brachystylus, Mesohippus eulophus, Miohippus meteulophus, Pediohippus antiquus Miohippus primus Osborn, 1918 Miohippus quartus Osborn, 1918
Lásd még A lovak evolúciója
Jegyzetek
Források
Horse Evolution, by Kathleen Hunt Evolution of Horses http://paleodb.org/cgi-bin/bridge.pl?action=checkTaxonInfo&taxon_no=43011&is_real_user=1 - The Paleobiology Database Miohippus page accessed on 8 March 2009
Kategória:Lófélék Kategória:Emlősnemek Kategória:Észak-Amerika állatvilága az eocénben Kategória:Észak-Amerika állatvilága az oligocénben Kategória:Fosszilis páratlanujjú patások