Bíró Eszter (Budapest, 1977. július 21.) magyar színésznő, énekesnő, művészeti vezető .
Életpályája Bíró Eszter sokoldalú előadóművész: színész és énekes, aki több zenei stílusban és különböző színpadokon is otthonosan mozog. 1993-ban a Ki mit tud?-on tűnt fel először. Pályafutása 16 évesen a Miss Saigon főszerepével kezdődött, a Színház- és Filmművészeti Egyetem első évének elvégzése, majd az Egyesült Államokban végzett tanulmányai (The American Musical and Dramatic Academy) befejezése és fellépései után több más között a Mozart! és a Az operaház fantomja című musicalek, illetve a Csoda Krakkóban című film női főszereplője, illetve a Budapest Klezmer Band énekese (2002 – 2008). Nemzetközi karrierjében fontos állomások voltak az Al Di Meolával, a világhírű barcelonai La Fura Dels Baus társulatával, a New York-i Off-Off Broadway-n való fellépései, illetve elnyerte a Rovinjban számos európai ország közreműködésével megrendezett Blue Pearl Youth Pop Festival első helyezését.
2006-ban jelent meg 1. szólólemeze Zenéim 2000-2006 címmel, amelyen elsősorban saját szerzeményeit adja elő, és duettet énekel Presser Gáborral. 2007 végén jelent meg első saját világzenei albuma, az Ezter. Harmadik önálló albuma a Mikor lesz az már?, amelyet a Bíró Eszter Quintet formációjával jegyez. Az Eszter lemez egyik száma felkerült a Hungry for Hungary 15 000 példányban megjelent válogatáslemezre a mai legjobb világzenei produkciók közé, illetve az album bekerült az egyik legnevesebb New York-i népdalgyűjtő intézmény gyűjteményébe. 2013-ban elsősorban gyerekeknek és családoknak szóló képeskönyvet és lemezt, illetve színpadi produkciót készített, Állati Zenés ABC címmel. A lemezt és könyvet azóta már több általános iskola alsó tagozatában használják a tananyag kiegészítéseként.
Eszter 2013 nyarán Bécsben, majd New Yorkban (vendége a Grammy-díjas Frank London a Klezmatics-ből), Washingtonban (a Kennedy Centerben és a Smithsonian Folklife Festivalon) turnézott zenekarával, majd a legnagyobb világzenei fesztivál, a Vidor záró koncertjét játszotta a Deep Forest és Sebestyén Márta mellett.
2014-ben Fonogram díjat kapott Állati Zenés ABC c. lemezével, ami az év gyermekalbuma lett. 2015-ben megjelent Állati Zenés ABC 2. című lemezét szintén jelölték a díjra, majd ebben az évben az év énekesnőjeként Érték-díjas lett.
2019-ben megjelent Időradírc. lemeze a 3. zenés könyve, ami gyerekeknek szól.
2020-tól Az Időmanó kalandjai címmel saját gyártású TV-sorozatot készít, ami már 23 résszel, napi rendszerességgel látható a JimJam TV-n.
Gyerek- és világzenei koncertjeivel, illetve a Falusi Mariannal közös estjével rendszeresen turnézik itthon, külföldön.
A Rózsavölgyi Szalonban Trill Zsolttal keltette életre a Szép Ernő műveiből összeállított Kérem én még nem játszottam c. előadást (r: Seres Tamás, zene: Födő Sándor).
2021-ben mutatta be Födő Sándor: Kaddis c. komoly- és világzenei művét kamarazenekari kísérettel a Dohány utcai zsinagógában. Azóta már énekelte a Győri, Szegedi, Debreceni, Pécsi, Szekszárdi és Rumbach zsinagógában, illetve a Városmajori Szavadtéri Színpadon, valamint a Miskolci Művészetek Házában és a Biatorbágyi Művelődési Központban.
A Hanna – szabadesés több szólamban c. kamaraelőadás női főszereplője (partnere és a darab rendezője Widder Kristóf), amit 2022 óta játszott már számos alkalommal a Jurányi Házban, a Szentendrei Teátrumban, a Gólem Színházban, az Ördögkatlan fesztiválon, Mosonmagyaróváron, a Szombathelyi Színházban.
Bíró Eszter 2006 óta vezeti saját, független lemez- és könyvkiadó cégét, a Miss Biro Publishing-et, illetve szakmai sikerei mellett boldog édesanyja 2008-ban és 2010-ben született gyermekeinek.
2022 – 2025 között a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Külkereskedelmi Karának hallgatója kommunikáció- és médiatudomány szakon. 2025 őszétől a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem marketing mesterképzés hallgatója.
2023 őszétől a Mazsihisz művészeti vezetője.
2025-ben Pro Arte-díjat kapott kiemelkedő művészi tevékenységéért. Pályafutásának 30. jubileumát ünnepelte többek között Presser Gábor és a Budapest Klezmer Band vendégszereplésével. Tavasszal megjelent 4. gyerekkönyve Előttem van észak! címmel, amit a Magyar Zene Házában mutatott be.
A 2025/2026-os évadban több vidéki színházban játssza a Hanna – szabadesés több szólamban c. előadását (Székesfehérvári Színház, Kecskeméti Nemzeti Színház stb.), gyerekeknek szóló Az Időmanó kalandjai c. multimédiás előadását, valamint a Kaddis c. előadását. Több új bemutatóra készül részben felkérésre, részben saját produkcióban.
Színházi szerepei 2025 – Előttem van észak! – koncert-színház gyerekeknek (Magyar Zene Háza, sok helyszín) 2025 - Hanna – szabadesés több szólamban (vendégjátékok: Székesfehérvári Színház, Kecskeméti Nemzeti Színház Kelemen László Kamaraszínháza) 2024 – Hanna – szabadesés több szólamban (Szombathelyi Színház, Nyíregyházi Művelődési Központ, Gólem Színház, Szentendrei Teátrum) 2023 - Hanna – szabadesés több szólamban (Jurányi Ház, Szentendrei Teátrum, Ördögkatlan Fesztivál) 2022 – Hanna – szabadesés több szólamban – Hanna (Füge Produkció – Szentendrei Teátrum – Miss Biro Publishing) – Jurányi Ház, Szentendrei Teátrum 2019 / 2020 – Az Időmanó ünnepei – Időmanó (Várkert Bazár) 2019 – Levelek otthonról – szereplő (Kálmán Imre Teátrum) 2018 – Lúzer rádió, Budapest! – Rozi (Dunaújvárosi Bartók Színház) 2017 – Kérem, én még nem játszottam – Szép Ernő válogatott szerelmei (Rózsavölgyi Szalon) 2014 – Hét boszorka – egy boszorka (Centrál Színház) 2013 – Elfújta a szél – Melanie Hamilton (Budapesti Operettszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Soproni Aréna) 2012 – Egy kicsit ide, egy kicsit oda – közös est Falusi Mariannal (Városmajori Szabadtéri Színpad) 2009 – Beat in the dark – Witch of the Forest – La Fura Dels Baus társulatával (Sziget Fesztivál) 2006 – Rocky Horror Show - Janet (Belvárosi Színház) 2004 – Eszterek Könyve (Horgas Eszterrel) – Eszter (Thália Színház) 2003 – Hegedűs a háztetőn – Hódel (Egri Gárdonyi Géza Színház) 2003 – Az Operaház fantomja – Christine (Madách Színház) 2003 – Mozart! – Nannerl (Budapesti Operettszínház) 2003 – Carmen-koncert (Horgas Eszterrel és Al Di Meolával) – Micaela (Budapest Sport Aréna) 2002 – Lucifer – show – Éva (Szolnoki Szigligeti Színház) 2000 – Alcador – Syrindra (Brook L. Theatre, New York) 2000 – Jesus Christ Superstar – Mary Magdolene (Rockwell Productions, PA) 2000 – Sleeping Beauty – Queen Charlotte (Fantasy Playhouse, New York) 1999 – The Jew of Malta – Bellamira (Musical Theatre Works, New York City) 1997 – Egy nyári éj mosolya – Anne Egerman (Madách Színház) 1996 – West Side Story – Maria (Veszprémi Petőfi Színház) 1996 – A szerelem arcai – Jenny (Madách Kamara Színház) 1995 – Az Apostol – Feleség (Magyar Rádió) 1995 – Dorian Gray – Sybil Vane (Rock Színház – Bloomsbury Theatre, London) 1994 – Miss Saigon – Kim (Budapesti Operettszínház – Szegedi Szabadtéri Játékok – Rock Színház)
Filmjei 2025 – Mariana’s room (francia film, r: Emmanuel Finkiel) 2025 – Apám (ELTE diplomafilm, r: Bóna Jakab) 2024 – Az Időmanó kalandjai (TV-sorozat, 3. évad – 6 rész) JimJam TV 2021 – Az Időmanó kalandjai (TV-sorozat, 2. évad – 8 rész) JimJam TV 2020 – Presser Gábor és barátai: Raktárszínház (2022-től a YouTube-on) 2020 – Az Időmanó kalandjai – Időmanó (TV-sorozat, 1. évad, 9 rész)(r.: Bíró Eszter, Födő Sándor, Seres Flóra) 2014 – Regina Jonas – Narrator (angol verzió, Rachel Weisz mellett) (r.: Groó Diana) 2014 – Zorán a Budapest Arénában – duett Zoránnal (DVD, Universal) 2013 – Falusi Mariann – Bíró Eszter koncert az A38 hajón, 2 részben (MTVA koncert film) 2010 – Bíró Eszter Quintet koncert a Pécsi Zsinagógában (MTVA koncert film) 2007 – Ezter (projekt) az A38 hajón (MTVA koncert film) 2007 – Bíró Eszter és vendégei a Művészetek Palotájában (MTVA koncert film) 2007 – Tarka képzelet – Gulácsy álmai – női főszerep (r.: Groó Diana) 2006 – A virágünnep vége – női főszerep (r.: Groó Diana) 2005 – Urlicht – epizódszerep (r.: Groó Diana, Cinemafilm) 2004 – Yiddish Blues (r.: Novák Emil) 2004 – A Christmas Carol (Kelsey Grammer és Jennifer Love Hewitt főszereplésével) – Caroler (r: Arthur Allan Seidelman, NBC, Hallmark) 2004 – Csoda Krakkóban – női főszerep (r.: Groó Diana, Cinemafilm) 2003 – Mix – epizódszerep (r.: Steven Lovy)
Diszkográfia
Szólólemezek 2025 – Bíró Eszter: Előttem van észak! – könyv digitálisan megjelent lemezzel (Miss Biro Publishing) 2024 – Alszik a szív (Jordán Adéllal és Lábas Vikivel) – single – digitális megjelenés 2023 – Bíró Eszter: Kaddis – CD (zene: Födő Sándor) 2019 – Bíró Eszter: Időradír – Zenés képeskönyv, 15 dalos CD melléklettel (Móra / Miss Biro Publishing) 2015 – Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 1. – Zenés, mesés képeskönyv, 22 dalos CD melléklettel (Alexandra Kiadó) 2015 – Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 2. – könyv, poszter és 24 dalos nagylemez (Alexandra Kiadó) 2013 – Bíró Eszter: Állati Zenés ABC – könyv, poszter és 22 dalos nagylemez – Miss Biro Publishing 2009 – Bíró Eszter Quintet – Mikor lesz az már? – Miss Biro Publishing 2007 – Ezter: Ezter (projektlemez) – Miss Biro Publishing 2006 – Bíró Eszter: Zenéim 2000-2006 – Miss Biro Publishing
Közreműködések mások lemezein 2022 – Oláh Ibolya: Nem adom el – énekes – Tom-Tom Records 2023 – Oláh Ibolya: Gyere közelebb – énekes – MTVA 2018 – Oláh Ibolya: Voltam Ibojka – énekes – Locovox / Helikon 2013 – Zorán: Egypár barát (duett – Mit akar az eső) – Universal Music 2012 – A világ legszebb kincse (könyv és lemez) – énekes szólista, narrátor – Csimota 2007 – Régi idők mozija (dupla CD) – énekes szólista – NarRator Records 2006 – G. Dénes György (Zsüti) Emlékgála (dupla CD) – szólista – Warner / Magneoton 2006 – Egyesült Hangok: Magyarország (maxi CD) – szólista – Sony BMG 2006 – Csoda Krakkóban (DVD) – női főszereplő – Odeon 2005 – Budapest Klezmer Band – Le chajem Budapest (DVD) – szólista – Klezmer Music 2005 – Budapest Klezmer Band: Le chajem Rebbe (CD) – szólista – Klezmer Music 2005 – Duende: Lélekvándor (szólista: Záróra-dal) – szerzői kiadás 2004 – Presser Gábor: Musical (duett Kovax-szal) – BMG 2004 – Gerendás Péter: Memento (CD) – szólista – NaRator Records 2003 – Kovax (duett: Nem szólnak a csillagok) – Tom-Tom Records 1998 – Presser: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Nem akarom látni) – BMG 1994 – Miss Saigon – Kim (CD) – női főszereplő – Polygram Hungary
Díjai Pro Arte Erzsébetváros – díj – kiemelkedő és értékteremtő művészi munkájáért (2025) Fonogram – Magyar Zenei Díj – jelölés (Kaddis) – Az év hazai világzenei albuma (2024) Fonogram – Magyar Zenei Díj – jelölés (Időradír) – Az év hazai gyermekalbuma (2020) Fonogram – Magyar Zenei Díj – jelölés (Állati Zenés ABC 2.) – Az év hazai gyermekalbuma (2016) Story Értékdíj – Az év énekesnője (2015) Fonogram – Magyar Zenei Díj – Az év hazai gyermekalbuma (Állati Zenés ABC 1.) (2014) EMeRTon díj – Az év együttese (Budapest Klezmer Band) énekeseként (2005) Gundel Művészeti Díj (2003) Cosmopolitan Magazin Nagydíja – Az év énekesnője (2002) Fiatalok Eurovíziós Dalfesztiválja (Rovinj, Horvátország) – 1. helyezett, a fesztivál győztese (1997) Ifjúsági Magazin – Az év hangja (1994)
További információk Bíró Eszter, Falusi Mariann – Mit akar az eső https://www.youtube.com/watch?v=23QmIGaPSsE https://www.youtube.com/watch?v=Z399zftjshg https://www.youtube.com/watch?v=-eniykA2t7U https://www.youtube.com/watch?v=cNKx3sV7P_A https://www.youtube.com/watch?v=rCNC0_LagBc&t=9s https://www.youtube.com/watch?v=Hq4vOoH4EW0
Jegyzetek
Források http://www.biroeszter.hu
Külső hivatkozások
Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar színésznők Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Gundel művészeti díjasok Kategória:Ki mit tud?-versenyzők Kategória:Élő személyek Kategória:EMeRTon-díjasok