Shaffer Chimere Smith, művésznevén Ne-Yo (1979. október 18.) háromszoros Grammy-díjas amerikai R&B-énekes, dalszerző, producer és színész. Pályafutása során rengeteg slágerré vált dalt írt más előadóknak is.
Szövegíróként vált ismertté Mario Let Me Love You dalának szerzőjeként. Ezután érdeklődni kezdett iránta a Def Jam kiadó. 2006-ban kiadta első albumát, In My Own Words címmel. Az első kislemez, a So Sick világszerte sikert aratott. 2007-ben jelent meg második stúdióalbuma, a Because of You, 2008-ban pedig a harmadik, a Year of the Gentleman. Ne-Yo elmondása szerint 2010-ig nem tervezi, hogy új albumot készítsen.
Élete Ne-Yo Arkansas állam Camden városában 1979. október 18-án látta meg a napvilágot Shaffer Chimere Smith néven. Az édesapja afroamerikai, az édesanyja pedig félig afroamerikai, félig pedig kínai-amerikai. Mindkét szülője zenész volt. Gyerekkorában különváltak a szülei, ezután az édesanyja nevelte egyedül. A jobb élet reményében Las Vegasba költöztek.
Ne-Yo 2013-ban egy rajzfilmsorozatot alkotott a Cartoon Network részére, I Heart Tuesdays címmel.
Pályafutása
Debütálás Ne-Yo egy Las-Vegasban alakult, Envy kvartett tagjaként ismerkedett meg a produceri munkákkal, a zenei iparral. Miután az együttes 2000-ben felbomlott, Ne-Yo a Columbia Recordshoz szerződött.El is készítette első albumát, a kiadó azonban megvált tőle és így nem tudta megjelentetni a felvételeket. Marques Houston énekes belehallgatott a hanganyagba, és nagy lehetőséget látott benne. A That Girl című számot felvette saját lemezére is, és nagy sikere lett. Ne-Yo úgy döntött, hogy tovább építi zenei karrierjét. Mary J. Blige, Faith Evans, Musiq, B2K, Christina Milian és a Youngstown is megkérte, hogy írjon dalokat az albumaikra. A nagy áttörést a Mariónak írt Let Me Love You szerzeménnyel aratta. Ezután Jay-Z leszerződtette a Def Jamhez.
Felvételek 2006-ban kiadta In My Own Words című albumát. Az első kislemez, a So Sick révén az album első helyen debütált a U.S. Billboard 200 slágerlistán. Már az első héten 301 000 lemezt adtak el belőle. Újabb kiadott dalai, a When You're Mad és a Sexy Love is sikeresek lettek.
jobbra|Ne-Yo a Because of Yout promotálja|200px|thumb Második albumát 2007. május 1-jén jelentette meg, Because of You címmel. Az album első kislemeze, a Because of You nem lett annyira sikeres, ahogy a többi megjelentetett felvétel sem erről a lemezről.
Harmadik nagylemeze 2008. szeptember 3-án jelent meg, Year of the Gentleman címmel. Az albumból 250 000 példány kelt el már az első héten. Az első két kislemez, a Miss Independent és a Closer a világ legtöbb slágerlistáján bejutott a top 10-be.
Szövegírói tevékenysége Ne-Yo a norvég Stargate producercsapat tagjaival, Tor Erik Hermansennel és Mikkel S. Eriksennel dolgozik a dalokon. Közösen készítették el a So Sicket is.
Saját lemeze munkálatai mellett más előadóknak is szerez számokat. Az ő közreműködésével lett sláger Rihanna Unfaithful és Take a Bow, Paula DeAnda Walk Away (Remember Me!), Beyoncé Irreplaceable című száma. Írt már dalokat Ciarának, Celine Dionnak, Enrique Iglesiasnak, Whitney Houstonnak, Alexandra Burke-nek, Leona Lewisnak, Lindsay Lohannek, Corbin Bleunek és Anastaciának is. Will.i.am-mel együtt dolgozott Michael Jackson új albumán, ám a popsztár halála miatt abbahagyták a munkálatokat.
Magánélet Ne-Yo partnere 2005-ben életet adott egy kisfiúnak, akit Chimere-nek neveztek el. Az énekes azonban rájött, hogy nem ő a gyermek apja, és pert indított akkori barátnője ellen.
2017 óta vegán életmódot követ.Ne-Yo goes vegan after watching ‘What the Health’
Diszkográfia Albumok In My Own Words (2006) Because of You (2007) Year of the Gentleman (2008) Libra Scale (2010) R.E.D. (2012) Non-Fiction (2015) Good Man (2017) Dalok ÉvDalAlbum2005Stay (feat. Peedi Peedi)In My Own Words2006So SickWhen You’re MadSexy Love2007Because of YouBecause of YouDo YouCan We ChillGo on Girl2008CloserYear of the GentlemanMiss IndependentSingle (feat. New Kids on the Block)The BlockShe Got Her Own (feat. Jamie Foxx & Fabolous)Year of the GentlemanMad2009Part of the ListNever Knew I Needed (feat. Cassandra Steen)The Princess and the Frog2010Beautiful Monster Libra ScaleChampagne LifeOne in a Million2012Think Like a Man (feat. Jennifer Hudson & Rick Ross)Think like a ManLazy LoveR.E.D.Let Me Love You (Until You Learn to Love Yourself)Don’t Make Em Like You (feat. Wiz Khalifa)Forever Now 2013Should Be YouIncredible (feat. Celine Dion)Loved Me Back to Life2014Money Can’t Buy (feat. Jeezy)Non-FictionShe Knows (feat. Juicy J)Time of Our Lives (feat. Pitbull)2015Coming with You2017Earn Your LoveGood ManAnother Love Song
Jegyzetek
Források Ne-Yo's Performance and Interview Ne-Yo Interview Ne-Yo's "Words" Speak Slick Of It All Ne-Yo kepps Tunes Ne-Yo's Biography Jay-Z picks: Ne-Yo, Rihanna, Teairra Mari Ne-Yo's "So Sick" Takes Over The Charts The N.Y. Times-Wizards In The Studio The Many Roles Of Ne-Yo Michael Jackson's Collaboration With Will.i.am & Ne-Yo Ne-Yo flaunts his "gentleman" style
További információk
Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai zenészek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Arkansasiak Kategória:Arkansas zenei élete Kategória:Amerikai filantrópok Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Grammy-díjas zenészek