Michel Bastos (Pelotas, 1983. augusztus 2. –) a Sport Recife játékosa. A kiváló technikájú játékos bal oldali hátvédként és középpályásként is bevethető. Szabadrúgás-specialista.

Pályafutása

Első klubja a szülővárosában található EC Pelotas volt. Innen igazolt a Feyenoord ificsapatába, ahonnan kölcsönadták a Excelsior Rotterdam-ba. A holland csapatból 3 évre haza igazolt Brazíliába, majd 2006-ban csatlakozott a Lille OSC csapatához. A franciák 3 millió eurót fizettek érte. Lille

A Lille-ben hamar alapember lett. Első szezonjában 26 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólt szerzett. Igazán ismert a 2008-2009-es idényben lett. Az első ötben végzett a góllövő - és a gólpassz listán is, ez egyedülálló a Ligue 1 történetében. Jelölték az év csapatába és az év játékosának is. A díjat végül nem ő nyerte, hanem a Bordeaux-ban játszó Yoann Gourcuff. Ezután igazolt az Olympique Lyon csapatába 18 millió euróért.

Olympique Lyon

Négyéves szerződést kötött a Rhone-völgyi klubbal és a 7-es mezszámot kapta meg. Első hivatalos bajnoki mérkőzését új csapatában a Le Mans ellen játszotta. Első gólját új csapatában egy Bajnokok Ligája mérkőzésen szerezte a belga Anderlecht ellen, első bajnoki gólját pedig a AS Nancy-Lorraine ellen.

Schalke 04

A 2012/2013-as idényben az Olympique Lyon kölcsönadta őt az Schalke 04 csapatának. Itt a 9-es mezszámot viselte. Eredetileg másfél éves kölcsönszerződést írt alá a német klubbal, de fél év után visszatért Lyonba.

A bombaerős lövéseiről is ismert szélső védővel ugyan elégedettek voltak a királykékeknél, ám miután sikerült elérni a kitűzött célt, a BL-indulást májusban, már nem volt rá akkora szükség. Ráadásul szerződésében volt egy olyan pont, ha egy harmadik fél jelentkezik érte, a kölcsönadó Lyon felé nyilatkoznia kell a Schalkének, hogy meg akarja-e őt vásárolni, méghozzá azonnal, ha a válasz nem, akkor máris vége a német–francia kölcsön-megállapodásnak.

Az Al-Ain, az Egyesült Arab Emírségek kirakat-csapata jelentkezett Bastosért, aki 29 évesen nem akart lemaradni élete utolsó nagy dobásáról és természetesen jó sok dollárért el is igazolt a dubaiakhoz, miután Horst Heldt, a Schalke 04 menedzsere közölte a Lyonnal, hogy felőlük viheti bárki a már korosodó brazilt.

Statisztikái

2009. szeptember 5-i állapot

KlubIdényLigaKupákEurópai kupákÖsszesenMérk.GólokGólp.Mérk.GólokGólp.Mérk.GólokGólp.Mérk.GólokGólp.Feyenoord2001-02000000000000Összesen000000000000Excelsior2002-0328000000002800Összesen28000000002800Atlético Paranaense20032000000002002004800000000800Összesen10000000001000Grêmio200519400000001940Összesen19400000001940Figueirense20053410000000034100Összesen3410000000034100Lille OSC2006-07253010020028302007-08358130000038812008-0937149422000411611Összesen9725108222001072712Olympique Lyonnais2009-10521000311832Összesen000000000000Pályafutásaalatt összesen19239128222001984112

Rövidítések: Mérk: mérkőzés, Gólp.: gólpasszok

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Adatlapja az Olympique Lyon hivatalos oldalán , ,

Kategória:Brazil labdarúgók Kategória:A Lille OSC labdarúgói Kategória:Az Olympique Lyonnais labdarúgói Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Az SBV Excelsior labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek