Sterk Katalin, Társiné (Tatabánya, 1961. szeptember 30. –) Európa-bajnoki bronzérmes magyar magasugró. Európa-csúcstartó, négyszeres magyar bajnok. Az 1982-ben Milánóban felállított fedett pályás magyar rekordja közel 40 évig (2021-ig) érvényes csúcsként szerepelt.masz.hu Magyar fedett pályás felnőtt női rekordok 2024.11.03
Sportpályafutása 1974-ben kezdett a Tatabányai Sportiskolában atletizálni, elsősorban négypróba versenyeken. Később a Tatabányai Bányász atlétája lett. 1977-től váltott át a magasugrásra. Az 1979-es felnőtt ob-n negyedik volt. Az ifjúsági Európa-bajnokságon 13. lett. 1980 júniusában 187 cm-rel utánpótlás csúcsot ugrott. Augusztusban felnőtt magyar bajnok lett. 1981-ben háromszor javította meg az utánpótlás csúcsot. 1982-ben a fedett pályás Eb-n az első helyezettel azonos eredménnyel (199 cm) lett bronzérmes, egyben fedett pályás magyar és Európa-csúcstartó. Májusban japán versenykörúton vett részt, amin három győzelmet szerzett. Június végén a Budapest Nagydíjon felnőtt magyar csúcsot ért el, amit néhány nap múlva tovább javított. Az 1982-es atlétikai Európa-bajnokságon 191 cm-rel nyolcadik volt. Decemberben az év magyar sportolónője választáson második helyen végzett. 1983 elején achilles-ín sérülése miatt gipszbe került a lába. Emiatt nem indulhatott a budapesti fedett pályás Eb-n. A nyár elején mariborban súlyos sérülést szenvedett. Csak július végén kezdett újra versenyezni. Az 1983-as atlétikai világbajnokságon 184 cm-rel 12. lett. Néhány nap múlva még Helsinkiben megoperálták a lábát. Állapota egy év után sem tette lehetővé a rendszeres terhelést. 1984 augusztusában újra megoperálták. Az 1986-os fedett pályás szezonban indult újra versenyen. Júliusban lépte át a 190 cm-es határt. Augusztusban a magyar bajnokságon 198-cm-es országos csúccsal győzött. Az Európa-bajnokságon nem jutott tovább a selejtezőből. Az 1987-es fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett. A fedett pályás atlétikai világbajnokságon kilencedik volt. A római világbajnokságra nem tudott a csapatba kerülni. Az 1988-as fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon a 13. helyen végzett.
Rekordjai Magasugrás 187 cm (1980. június 22., Budapest) országos utánpótlás-csúcsbeállítás 190 cm (1981. június 28., Budapest) országos utánpótláscsúcs 192 cm (1981. szeptember 5., Budapest) országos utánpótláscsúcs 193 cm (1981. szeptember 16., Tatabánya) országos utánpótláscsúcs 195 cm (1982. június 30., Budapest) országos felnőtt és utánpótláscsúcs 196 cm (1982. július 4., Aries) országos felnőtt és utánpótláscsúcs 198 cm (1986. augusztus 7., Budapest) országos csúcs
Fedett pálya 199 cm (1982. március 7., Milánó) Európa-csúcs beállítás és országos csúcs
Legjobb eredményei évenként 1978: 178 cm (9.) 1979: 181 cm (4.) 1980: 187 cm (3.) 1981: 193 cm (1., világranglista: 11.) 1982: 196 cm (1., világranglista: 7.) 1983: 190 cm (3.) 1984: – 1985: – 1986: 198 cm (1., világranglista: 4.) 1987: 192 cm (1.) 1988: 188 cm (1.) 1989: 187 cm (3.) 1990: 180 cm (6.) 1991: 175 cm Zárójelben az év végi magyar ranglistahelyezés.
Eredményei ÉvVersenyHelyszínHelyezésEredmény1979országos bajnokságBudapest 4.177 cmIfi obBudapest 2.172 cmIfi EbBydgoszcz 13.175 cm1980országos bajnokságBudapest 1.184 cmJunior obBudapest 1.185 cm1981Fedett pályás ob 2.185 cm1982Fedett pályás Európa-bajnokságMilánó, Olaszország 3.Az 1982-es atlétikai fedett pályás Európa-bajnokság, női magasugrás végeredménye199 cmEurópa-bajnokságAthén, Görögország 8.191 cmországos bajnokságBudapest 1.190 cmFedett pályás obBudapest 1.190 cmJunior obBudapest 1.193 cm1983világbajnokságHelsinki, Finnország 12.184 cm1986Európa-bajnokságStuttgart, NSZK helyezetlen186 cmországos bajnokságBudapest 1.198 cm1987Fedett pályás világbajnokságIndianapolis, USA 9.Az 1987-es atlétikai fedett pályás világbajnokság, női magasugrás végeredménye188 cmFedett pályás Európa-bajnokságLiévin, Franciaország 7.Az 1987-es atlétikai fedett pályás Európa-bajnokság, női magasugrás végeredménye188 cmországos bajnokság 3.184 cm1988Fedett pályás Európa-bajnokság Budapest, Magyarország 13.Az 1988-as atlétikai fedett pályás Európa-bajnokság, női magasugrás végeredménye180 cmországos bajnokság 1.187 cm1989Fedett pályás ob 3.180 cm1990országos bajnokság 2.180 cm
Jegyzetek
Források
iaaf.org A magyar sport évkönyve Harminc éve megdönthetetlen Sterk rekordja
Fordítás
Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar magasugrók Kategória:Tatabányaiak Kategória:Magyar női atléták