Balatonszepezd község Veszprém vármegyében, a Balatonfüredi járásban.
Fekvése A Balaton-felvidéknek a Balaton nyugati medencéjének északi partvidékére lefutó lankás dombjai és az északi part középső részén helyezkedik el, Zánka nyugati és Révfülöp keleti szomszédságában, Balatonfüredtől 24 kilométerre nyugatra. „Szárazföldön” csak egy további szomszédja van, északnyugati irányban Kővágóörs, vízterületei révén viszont három déli parti településsel is határos: délkelet felől Balatonszemessel, dél felől Balatonlellével, dél-délnyugat felől pedig Balatonboglárral.
A település három részre tagolódik: középen van a tulajdonképpeni falu, amelyet a helyiek Balatonszepezdnek hívnak, tőle nyugatra Szepezdfürdő, keletre pedig a Viriusztelepnek nevezett nyaralótelep.
Megközelítése Gépjárművel a 71-es főúton közelíthető meg, amely északkelet-délnyugati irányban végighalad a lakott területén.
A hazai vasútvonalak közül a érinti, melynek két vasúti megállója van a határai között: Tapolca vasútállomás felé haladva előbb Balatonszepezd megállóhely, a központ közelében, majd Szepezdfürdő megállóhely, a névadó településrész déli szélén; mindkét megálló közvetlenül a 71-es főút mellett helyezkedik el. Viriusztelepnek régebben (1913 és 1961 között) szintén volt saját vasúti megállóhelye, 1959-ig Viriustelep, utána Balatonszepezd felső néven.
Története A község Szent István magyar király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.
Legrégibb írásos említése 1164-ből maradt fenn, Zepuzd alakban. Eredetileg zalai várföld és királyi udvarnokföld volt. A 12. század közepén az Atyusz nemzetségnek voltak itt földjei. Katolikus templomát a 13. században építették román stílusban. Ekkoriban részben királyi udvarnokok lakták a települést, akiknek a földjét IV. László király 1276-ban Rátóti Roland bánnak adományozta. A veszprémi püspökségnek és a somogyvári bencés apátságnak is voltak itt birtokai, s a 14. századtól a Rátótiak (Gyulafiak) mellett helyi nemeseknek is.
A törökök pusztításai miatt, akik 1548-ban felégették, egy időre elnéptelenedett a település. A 18. század közepén német telepesek költöztek a községbe, amelyről Vályi András 1799-ben mint Szepesd német faluról ír. Első fürdőtelepét a 19-20. század fordulóján hozta létre Virius Vince a saját birtokán, melyet később Viriustelepnek (vagy Viriusztelepnek) neveztek el.
Közélete Polgármesterei +PolgármesterMegjegyzés1990–1994Bolláné Iván Katalinfüggetlen1994–1998független1998–2001függetlenhivataláról lemondott2001–2002Márton Józseffüggetlen2002–2006független2006–2010független2010–2014független2014–2019Dr. Sebestyén László Imrefüggetlen2019–2020Dr. Bocskov Petrov Jordánfüggetlena képviselő-testület feloszlatta magát2020–2024Biró Imrefüggetlenidőközi választás 2020. október 18-án2024–független A 2019. október 13-án megtartott önkormányzati választáson nem lehetett polgármestert választani, mert a posztra egyetlen lakos sem jelöltette magát. A megismételt polgármester-választást 2019. december 8-án tartották meg, ezen az őszi választás ellenpólusaként nagyon sok (14) polgármester-jelölt indult. Négy jelöltre egyáltalán nem érkezett szavazat, további két-két főre 1-1 illetve 2-2 választó szavazott. A végső győztes (aki egyébként a kecskeméti bolgár nemzetiségi önkormányzat tagja is volt) a szavazatok valamivel több mint egyharmadával nyerte el a polgármesteri tisztséget.
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás idején a lakosok 87,7%-a magyarnak, 2,6% németnek, 0,3% bolgárnak, 0,3% horvátnak, 0,3% lengyelnek mondta magát (12,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 49,3%, református 11,4%, evangélikus 3,2%, felekezeten kívüli 10,9% (25,2% nem nyilatkozott).Balatonszepezd Helységnévtár
2022-ben a lakosság 81,2%-a vallotta magát magyarnak, 3,5% németnek, 0,3% szlováknak, 0,3% lengyelnek, 2,5% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (17,3% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 36,9% volt római katolikus, 7,3% református, 2% evangélikus, 0,3% görögkatolikus, 1,5% egyéb keresztény, 9,5% felekezeten kívüli (42,5% nem válaszolt).Balatonszepezd Helységnévtár
Nevezetességei Római katolikus temploma a Balatonon viharba került halászok fogadalmi templomaként épült a 13. században; ez a környék egyetlen fogadalmi temploma. Első említése 1288-ból maradt fenn, amikor Szent András nevére szentelték. Ma Szent István király nevét viseli. 1774-ben már erősen romos állapotban volt. Mai formáját 1888-ban nyerte el, amikor népies barokk stílusban újjáépítették. Jelentős része azonban ma is középkori eredetű. Református templomát a 18. század végén építették későbarokk stílusban. Evangélikus templomát 1800 körül építették későbarokk stílusban. Szepezdfürdőn a Sebestyén-kastélyt Sebestyén Gyula néprajztudós 1906-ban építtette tudor-stílusban. Az épületet 1946-ban államosították, ezt követően hosszú ideig a várpalotai bányák üdülőjeként szolgált. Az 1990-es években egy olasz üzletember tulajdonába került, aki a fiáról Sir David kastélynak nevezte el, felújíttatta, és kastélyszállót nyitott benne. Érdekessége, hogy éttermének falán vadászjeleneteket ábrázoló freskók vannak. A Pogánykő székely rovásokkal teleírt homokkőszikla, amelyet az évtizedekig a településen élő Sebestyén Gyula emlékére állítottak 1963-ban. Virius Vince emlékoszlopát 1935-ben emelték a település keleti részén. 1988-ban felújították. Virius Vince (Topolya, 1847. július 20. – Balatonszepezd, 1918. június 19.) a falu melletti erdőterületen szőlőt telepített, és konyakgyárat hozott létre, kialakította a később Viriustelepként ismertté vált fürdőtelepet, amelyhez saját költségén hajókikötőt (1912) és vasúti megállót (1913) is létesített, ami jelentősen hozzájárult a település fürdőéletének fellendüléséhez. Gulyás Lajos református lelkésznek, az 1956-os forradalom utáni megtorlások áldozatának emlékoszlopa az evangélikus templom mellett áll. A Néprajzi Gyűjtemények Háza 2004 nyarán nyílt meg a római katolikus templom mellett.
Megjelenése a kultúrában Részben Balatonszepezden játszódik Györe Balázs Halottak apja című novellája. Petőcz András A születésnap című regénye ugyancsak részben a településen játszódik. A Munkaügyek című komikus televíziós sorozat egyik visszatérő motívuma a "Szepezdi Köztisztviselő Találkozó". A korábbi epizódokban csak említés szintjén bukkant fel olykor ez a képzelt rendezvény, de a III. évad 8. epizódja (Műkedvelő előadás) kifejezetten a munkaügyeseknek e találkozóra való felkészüléséről, és az ottani fellépésükről szólt. Balatonszepezd a címe a Pál Utcai Fiúk zenekar egyik számának.
Jegyzetek
További információk Balatonszepezd Önkormányzat hivatalos honlapja Balatonszepezd – Térkép Kalauz
Kategória:Veszprém megye települései Kategória:Balaton-parti települések, településrészek Kategória:Zala vármegye települései