A 2009-es junior női kézilabda-Európa-bajnokságot Magyarországon rendezték meg augusztus 14. és augusztus 23. között. A torna győztese a norvég utánpótlás válogatott lett, miután a döntőben két góllal bizonyult jobbnak a magyar válogatottnál. A tornán csak 19 éven aluli játékosok vehettek részt.
Helyszínek A tornának három magyar város adott otthont: Szombathely Pápa Győr Sportcsarnokok VárosSportcsarnokGyőr Magvassy Mihály SportcsarnokPápa Városi SportcsarnokSzombathely Arena Savaria
Részt vevő csapatok A csoportB csoportC csoportD csoport Ausztria Franciaország Dánia Lengyelország Norvégia Magyarország Hollandia Németország Spanyolország Montenegró Svédország Oroszország Szlovénia Szlovákia Románia Szerbia A magyar válogatott A magyar válogatott hét hétig készült fel a tornára. Kétszer edzőtáborozott Tatán (június 29.–július 4., július 6–11.), aztán két nap pihenőt kapott, majd újabb négy napig edzőtáboroztak Pápán. Július 20-ától négy napid szintén edzőtáboroztak Győrben, ahol kétszer is játszottunk felkészülési mérkőzést Románia utánpótlás válogatottjával. Július 27-étől július 31-éig Nagyatádon edzőtáboroztak a magyar csapat tagjai. Itt szintén egy felkészülési mérkőzést játszottak, ezúttal Szlovénia utánpótlás válogatottjával(az első mérkőzés Szlovéniában volt). Balatonbogláron is edzőtáboroztak a magyar válogatott lányai, ahol összecsaptak a magyar felnőtt női válogatottal. Balatonboglár után a magyar válogatottra várt még egy edzőtábor, a szombathelyi, ahol már a csoportmérkőzéseket is játszották.
#NévKlubPoszt1Janurik KingaHunnia KSKkapus2Zácsik SzandraBudapest Bank-FTCbalátlövő3Drávai GyöngyiMihalovcebalátlövő4Tamás KrisztinaDunaferr NKjobbszélső6Szögi TímeaSonepar-Békéscsabairányító7Turcsányi KrisztinaVasasbalszélső8Kovacsics AnikóGyőri Audi ETO KCirányító10Hornyák DóraDVSC-Aquaticumirányító, átlövő11Léránt VivienHypo Niederösterreichirányító, átlövő13Szalai BabettGyőri Audi ETO KCbalszélső14Kisfaludy AnettGyőri Audi ETO KCbeálló15Dajka BettinaBudapest Bank-FTCirányító16Víg VivienGyőri Audi ETO KCkapus17Hosszú BoglárkaGyőri Audi ETO KCjobbszélső18Horváth BernadettFehérép-Alcoabeálló19Deáki DóraGyőri Audi ETO KCbalátlövő
Szövetségi kapitány: Róth Kálmán Edzők: Danyi Gábor, Bartalos Béla
Csoportmérkőzések Lebonyolítás: A csoport 1. illetve 2. helyezettje a felsőházban, míg a csoport 3., és 4. helyezettje az alsóházban folytatja. A csapatok az egymás elleni eredményeket tovább viszik a felső-, és alsóházba. A csoport (Győr) CsapatMGyDVG+G-GkPont Norvégia 3 3 0 0 80 65 +15 6 Spanyolország 3 2 0 1 72 70 +2 4 Szlovénia 3 1 0 2 82 75 -3 2 Ausztria 3 0 0 3 77 91 -14 0
B csoport (Szombathely) CsapatMGyDVG+G-GkPont Magyarország 3 3 0 0 83 53 +30 6 Franciaország 3 1 1 1 72 71 +1 3 Montenegró 3 1 1 1 64 70 -6 3 Szlovákia 3 0 0 3 62 87 -25 0
C csoport (Győr, Pápa) CsapatMGyDVG+G-GkPont Hollandia 3 3 0 0 89 78 +11 6 Svédország 3 2 0 1 85 72 +13 4 Románia 3 1 0 2 74 90 -16 2 Dánia 3 0 0 3 75 83 -8 0
D csoport (Pápa, Győr) CsapatMGyDVG+G-GkPont Németország 3 3 0 0 98 77 +21 6 Oroszország 3 2 0 1 107 88 +19 4 Szerbia 3 0 1 2 81 88 -7 1 Lengyelország 3 0 1 2 78 111 -23 1
Középdöntők Felsőház I. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont Magyarország 3 2 1 0 77 60 +17 5 Norvégia 3 2 1 0 73 68 +5 5 Franciaország 3 1 0 2 62 68 -6 2 Spanyolország 3 0 0 3 51 67 -16 0
II. csoport
CsapatMGyDVG+G-GkPont Németország 3 2 0 1 88 91 -3 4 Oroszország 3 1 1 1 90 81 +9 3 Hollandia 3 1 1 1 77 73 +4 3 Svédország 3 1 0 2 84 94 -10 2
Alsóház III. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont Montenegró 3 3 0 0 83 60 +23 6 Szlovénia 3 2 0 1 91 84 +7 4 Ausztria 3 1 0 2 72 86 -14 2 Szlovákia 3 0 0 3 69 85 -16 0
IV. csoport CsapatMGyDVG+G-GkPont Szerbia 3 2 1 0 92 74 +18 5 Lengyelország 3 1 1 1 79 94 -15 3 Románia 3 1 0 2 77 85 -8 2 Dánia 3 1 0 2 85 80 +5 2
Helyosztók 13-16.
9-12.
5-8.
1-4.
Góllövőlista
#NévOrszágGólok1. Beate Scheffknecht Ausztria 612. Ana Gros Szlovénia 553. Cristina-Maria Pop Románia 49 Milena Knežević Montenegró 495. Jelena Živković Szerbia 476. Anna Szeny Oroszország 447. Andreea Adespii Románia 42 Nora Mørk Norvégia 429. Patricia Puskasová Szlovákiaia 4110. Edyta Szymanska Lengyelország 40 - - - -13.Kovacsics Anikó Magyarország 36
All-star csapat A legjobb védekezőjátékosnak a német Luisa Schulzét választották, míg a legértékesebb játékos Nora Mørk lett. Magyar részről a legjobb játékosnak járó díjat Kovacsics Anikó kapta meg. A legsportszerűbb csapat az osztrák válogatott volt, mivel 7 meccsen összesen 38 percet töltöttek emberhátrányban (1 meccsen átlagosan 5,4 perc). PosztNévOrszágKapus Víg Vivien MagyarországBalszélső Majda Mehmedović MontenegróBalátlövő Zácsik Szandra MagyarországIrányító Irina Nikitina OroszországBeálló Albertine Snelder HollandiaJobbátlövő Nora Mørk NorvégiaJobbszélső Amanda Kurtović Norvégia
Végeredmény
16px Európa-bajnok 16px ezüstérmes 16px bronzérmes
Források https://web.archive.org/web/20090827140908/http://www.junioreb2009.com/DesktopDefault.aspx?menuid=12415
Európa Kategória:Junior női kézilabda-Európa-bajnokság